AZ ÖREG HALÁSZ ÉS A TŰZOLTÓPARANCSNOK
2013-22
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg halász, akinek olyan hosszú bajsza volt, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem.
Minden reggel csónakba szállt és halászni indult, de a szerencse sokáig elkerülte. Hanem egy szép tavaszi napon, amikor szokás szerint kivetette a hálóját, fogott egy teljes díszegyenruhába öltözött tűzoltóparancsnokot, aki éppen az éves szabadságát töltötte, és önfeledten lubickolt a vízben.
Volt ám nagy meglepetés! Ráadásul szegről-végről ismerték már egymást, így azon nyomban szóba elegyedtek.
(A tűzoltóparancsnok azért nem vetette le az egyenruháját fürdés előtt, mert a nadrágzsebében ott lapult a nyaralójának a kulcsa, amitől semmiképpen nem akart megválni.)
Annyira belemerültek a beszélgetésbe, hogy észre sem vették, hogy elszaladt az idő. 3 nap, 3 éjjel társalogtak a csónakban, amikor a tűzoltóparancsnoknak egyszer csak olyan hangosan megkordult a gyomra, mintha az ég zengene. A következő pillanatban már el is eredt az eső. Úgy zuhogott, mintha dézsából öntenék.
Na, több se kellett! A sokat tapasztalt öreg halász megragadta az evezőt és húzott a part felé. A tűzoltóparancsnok közben serényen meregette a csónakból a vizet a sisakjával, nehogy elsüllyedjenek.
Végül szerencsésen kikötöttek. Mindketten kiugrottak a partra, és megállás nélkül szaladtak hazáig. De mire az öreg halász a kunyhójához ért, így is annyira elázott, hogy még a saját kutyája sem ismerte meg. Ami pedig a tűzoltóparancsnokot illeti, róla csupán azt tudni, hogy a nyaralást megszakítva másnap visszautazott a városba, és a nevezetes eset óta még zuhanyozni sem indul esernyő nélkül.