CSAJKA GÁBOR CYPRIAN VERSÉRŐL
2014 június
HARD-KIER 117
magyarország
mi voltál volna örökké nem tudom
marék százas szög egy hely egy eszme
valahány elgázolt kisróka teste
holdfény a trágár keréknyomokon
már nem tudom és sohasem tudtam
valahol voltam beszéltem aludtam
magammal mással adódik mindig
valami máshol valaki mindig
mi voltál volna örökké nem tudom
látható fűszálak képtelen magány
fecskefészek az idő homlokán
aprópénz tócsái az asztalon
már nem tudom és örökké mindegy
az is hogy az „örökre” hol van
én egy öregasszony két lába voltam
és jártam a földön és vittem a hazám
Elménk egyik ősi, sajátos működésmódja, hogy egymás mellé helyezett, akár össze sem függő képekbe is automatikusan történetet lát. Ez a vers azonban sokáig ellenáll az efféle rekonstrukciónak: mintha szándékosan úgy alakította volna a szerző, hogy amint a foltokból formák kezdenének összeállni, azonnal szét is essenek, oly szokatlanul sodorja egymás mellé a szavakat (így lesznek többféleképpen szabálytalanná a rímek is).
Egy hely azért lassan alakot ölt – magyar faluban járunk, és mindegy is, hogy Nemeskéren vagy máshol, a keréknyomok, a fűszálak, az elgázolt állatok, a fecskefészek, a trágárság, a holdfény – meg persze a magány és a nincstelenség is ugyanazok, bárhol, valahol, mindig. Kemény a menny, mint a Tiszazugban, ám nem Derkovits szigorát, hanem Dalí szürreáliáját – de milyen történetet illusztrálva? És kiét?
Az önmegszólítással is egyértelművé tett költői én igyekszik minél kevesebb támpontot adni: mi, miért és mivé áll össze az idő homlokán mint vásznon, ami elmesélhető. Életről, hiányról, a világba (értsd: a puha kádárizmusba) vetett ember önreflexiójáról. Aztán egyszer csak csillagra akad a homály: profán és meghökkentő egy öregasszony két lábaként láttatni magunkat, de a kiüresedéstől kongó sorok után mintha valami részleges megfejtéshez, antitézishez jutnánk, már-már prédikátori pátoszt megidézve: és jártam a földön. Nincs benne stílustörés, nincs túlzás: az értelem, az eszme keresésében mindig van valami himnikus. S egy küzdelmes, munkás életben is, öregasszonyokéban, bármelyikünkében, aki szembesül avval, mi és mennyi adatott. Valamennyiünk története ez, akik aprópénzek között tízfillérest látnak, ha pedig kisrókát, akkor az Pogány Judit hangján szólal meg.
Csajka Gábor Cyprián még mindig csak hatvanéves lenne. De a két láb, amelyik hazát cipel, József Attila bicegő cinkéjének méltó párja. Hogy az örökre hol van? Hát itt, a panteonban.