Nagy Ilona

NOÉRÓL ÉS A VILÁG ÚJRATEREMTÉSÉNEK MÍTOSZÁRÓL

1992 nyár

NOÉRÓL ÉS A VILÁG ÚJRATEREMTÉSÉNEK MÍTOSZÁRÓL

Özönvízről szóló mítoszokat ismer szinte minden nép a világon: civilizált népek és törzsi kultúrák egyaránt. A zsidó és a keresztény néphagyomány a bibliai Noé-történethez kapcsolódó mítoszok sokaságával gazdagította az egyetemes folklórt.

1968-ban a Pest megyei Kemencén egy palóc asszony mesélte: ,,Mikor Isten megparancsolta Noénak, hogy készíjjen bárkát, nagy bárkát, amibe minden állatból bevisz egy párt … És aztán, mikor elkészült a bárka — a fiaival csinálták, két fia volt —, minden állatból bevitt egy párt, akkor Isten tudta, hogy kész a bárka. Negyven nap szünet nélkül esett az eső, még a legmagasabb hegyeket is, nem tudom, hány lábnyival, fölülmúlta. A népek mind egy szálig elpusztultak, csak a Noé meg a családja maradt meg, és az állatok benn a bárkában.
ez nem lesz jó
És akközbe a bárkán egy luk ütődött, valami kő ütődött oda, oszt folyt befelé a víz. Oszt fél a Noé meg a fiai, hogy a víz bemegy és akkor egy nagy kígyó megszólalt, hogy ő odafonódzik a lukra, hogy a víz ne gyöhessen be. Megengedték neki. A kígyó azt kérte, hogy ő az ember vérit szívhassa, amiért odafonódzott. Hát, kénytelenek voltak megengedni neki, mer féltek. De aztán mégiscsak rájöttek, hogy ez nem lesz jó, az első embert is a kígyó csábította bűnre. Akkor a fiaival Noé megfogta a kígyót, és a bárka közepin, ahogy égett a tűz, rádobták, és azon a tűzön elégett a kígyó. A kígyó hamvaiból bolhák ugráltak ki, bolhák termöttek. De egyszer már megengedték a kígyónak, hogy az ember vérit szívhatja, azért a bolhák szívják az ember vérit.”

Negyven körül van az eddig összegyűjtött magyar Noé-mítoszok száma, ezek közül csak néhány kíséri végig az eseményeket a bárka készítésétől a bárkából való kilépésig. 1968-ban 400 európai szöveg volt ismert. A magyar változatokból a következő eseménysor állítható össze:

Isten megparancsolja Noénak, hogy titokban építsen egy bárkát. Az ördög szeretné megtudni Noé titkát, és ráveszi Noé feleségét, hogy rejtse el Noé mosdóvizét. Noé ezért mosdatlanul, más változatokban reggeli ima nélkül fog hozzá titkos helyen a bárka építéséhez. Büntetésből addig hangtalanul dolgozó fejszéje „megszólal”, az ördög meghallja, a hang nyomán megtalálja a bárkát és lerombolja.

Gustav Dore: Özönvíz

Gustav Dore: Özönvíz

Azóta kopog a fejsze. A múlt század végén Kálmány Lajos gyűjtött olyan szöveget is, amelyben az ördög azzal bosszulja meg Noé titoktartását, hogy a tüzet füstössé teszi: azóta van a tűznek füstje. Az ördög egér képében belopakodik a már kész bárkába, és azon lyukat rág. Noé hozzávágja a kesztyűjét, a kesztyűből macska lesz, a macska bekapja az egeret: azóta üldözi a macska az egeret. Megjegyzésre érdemes, hogy az egérnek mint az ördög alteregójának szerepe összefügg azzal a jelenséggel, hogy világszerte a legkülönbözőbb mitológiákban az egér a pusztító, démonikus erők képviselője, hasonlóan a kígyóhoz. Az egérrágta lyuk magyarázata lehet a fában lévő csomóknak is: ha az egér nem rágott volna lyukat a bárkán, ma nem lenne a fában csomó. Más szöveg szerint ez még a titok megsértésekor történt, az addig sima fatörzsek egyszeriben göcsörtösekké váltak, és Noé csak nehéz munkával tudta megfaragni a gerendákat. Az aranykorról szóló mítoszokhoz hasonló történetek ezek: kezdetben minden tökéletes volt, a kellemetlenségek azután következtek be, hogy valaki vagy valakik bűnt követtek el, tabut sértettek, s a büntetés máig érvényben van.
Ádám szerepét veszi át
A bárkából kilépve Noé elnevezi az állatokat, bár olyan változataink is vannak, melyekben ez a bárkába lépéskor történt. Noé ebben az esetben Ádám szerepét veszi át, ugyanis teremtésmondáink többségében Ádám adott nevet az állatoknak. A szerepcsere természetes, hiszen Noé a világ második teremtésének, újrateremtésének első embere. Az első teremtés nem lett tökéletes, el kellett pusztítani és egy tökéletesebbet létrehozni. A világban mégis meglévő helytelen dolgok, kártékony lények meglétére ad magyarázatot az ördög, a rossz hatalom mesterkedése, cselvetése.

,,Mikor az özönvíz elközelgett, így szólt Jákobhoz az Úr: — Eltörlöm a népet, mert nem javultak meg! — Építettek egy nagy hajót, és oda Noé meg a tizenkét fia feleségestől bementek és minden állatból kettő-kettő, azok, amelyek nem tudtak vízen élni. Mindegyik bement szépen, rendesen, csak a légy szálldosott összevissza. Mérges lett Noé, és amikor a légy a hajó oldalára szállt, azt mondta:

– Ha odaszálltál, ott légy! — Azóta hívják a legyet légynek. Bárcsak azt mondta volna: — Pusztulj el! — Most nem lenne annyi!”

A légy ugyanis az ördög állata. Isten megteremtette a méhet, az ördög utánozni akarta, de nem sikerült életre keltenie, életet adni csak Isten tud. Isten segített neki, azt mondta a teremtménynek: — Légy! — Azóta hívják légynek az ördög teremtette állatot. Másutt az ördög eltéveszti Isten teremtő igéjét. — Légy méh! mondta Isten, és lett méh. — Légy! — mondta az ördög, és lett légy.

A szőlő azokból a leszúrt vesszőkből lett, amelyekkel Noé a víz apadását mérte: az első teremtésből tehát kimaradt a szőlő, korrigálni kellett a teremtést, és Noé mint kultúrhérosz, megajándékozta az embereket ezzel a nekik oly kedves kultúrnövénnyel. Irodalmi és népi változatai nagy számban vannak a szőlő ültetéséről szóló mondának, amelyet egy bukovinai székely férfi így mondott el:

,,Az özönvíz megjőve, Noé a bárkába bemene. Negyven nap esett, szakadt az eső, a világon elpusztult mindenféle. Bármi emberi lény, állattal egybe. No, az esőnek vége lévén, a Noé az Ararát hegyén megálla. Noé a bárkából kiszálla. Hát, mit lát, mind víz az egész minden, de már leszállt a víz. Próbálta Noé, lemegy a völgybe, körülnéz, hátha valahol települni való helyet talál magának, családjának. Lemegy, minden csak iszapval kevert, vissza akart menni a bárkához. Letört, felvett egy gallyat a kezibe, hogy avval majd segít magát felhúzni a hegyre. Hát amint mászik föl a hegyre, találkozik egy kutyával, kit a csömör és az özönvíz megöle. Próbálja, élesztgeti, a botjával keltegeti, de fölébredni nem bírt. Közbe Noé a kutyát otthagyta. Megy tovább föl a hegybe, találkozik egy macskával szintén, kit a csömör és az özönvíz megöle. Szintén a botját a véribe belékeverte. Továbbmegy, találkozik egy oroszlánnal. Szintén hasonlóképpen járt, mint a többi tetemvel. De a botját annak a véribe is belékeverte. Továbbmegy, találkozik egy disznóval. Az már a hegyre egész közel vót, a bárkájához. Akit szintén a csömör és az özönvíz megöle. De a disznónak is a véribe a botját belékeverte. Most má fent van, nincs szüksége a botjára, fogta magát, leszúrta a földbe. Hát, mi történt vele? Elmegy ide-oda, a bárkába ténferege. A bot kihajta, termett rajta bogyó. Noé, hogy meglátta a bogyókat, nézi. Megfogja, megkóstolja, édes neki. Egy edénybe kitekerte a levit. Elhagyta, megfeledkeze róla, egy hét múlva megkóstolá, ivott belüle. Hát, mi lett vele? Hát, egy keverék. Noé meg részeg lett. Hát, a bort ezért mondják csupa keveréknek. Kutya-, macska-, oroszlán- és disznóvér keverék. Mer elsőbb, mikor iszik az első pohárral, olyan, mint a kutya, nézi, harapni tudna. Aztán, mint a macska, mikor az egeret lesi. Ugrani szeretne. Mikor a harmadikkal? Öj, de erős lesz, mint az oroszlán! Mindenkit szét tudna tépni. Olyan erős nincs, mint a’ milyen! De amikor a negyedik pohárral megissza! Akkor mint a disznó! Nem nézi, sár, nem sár, beléhömpölyög akkor. Ezér van a bor négyféle keverékből: kutya, macska, oroszlán, disznó. Ne igy belőle, mer nem jársz így tölle!”

Leonardo da Vinci: Özönvz

Leonardo da Vinci: Özönvz

A Noé-történetek forrása a Biblia, többé-kevésbé ismeretesek is a zsidó és keresztény kultúrájú népeknél. A Biblia azonban másféle irodalmi forrás, mint például a Grimm-mesék gyűjteménye: a vallásos hit alapja, kinyilatkoztatás, amelyet nem szabad megváltoztatni. Hogyan keletkeztek mégis ezek a mítoszok, amelyek csak a vázukat kapták a Bibliából? Francis Lee Utley amerikai tudós, keletkezésüket és elterjedésüket vizsgálva megállapította, hogy a bibliai történet átalakulásában nagy részük volt zsidó és mohamedán kommentátoroknak, valamint azoknak a dualisztikus vallási koncepcióknak, amelyeket részben a perzsáktól kölcsönöztek, részben az egész emberiség primitív dualizmusából erednek, és egészen a görögkeleti kommentátorokig, például Epiphanesig megtalálhatók. Nem kizárt, hogy a bolgár dualisztikus szektáknak, főleg a bogumiloknak is szerepük volt a történetek alakításában. A Noé-mítosz ismert a kelta, germán és a finnugor népeknél, de legkedveltebb a szlávoknál; feltehetően keletről vándorolt nyugat felé. Elterjedésének központja Kelet-Európa és a Balkán, Oroszország nyugati része, Magyarország, Finnország, de elágazik Svéd- és Írország, valamint Anglia felé is. A VII. és a IX. századból való török, iráni és arab változatok inkább forrásoknak tekinthetők, mint a mai szövegekhez illeszthető teljes értékű analógiáknak. A magyar Noé-mítoszok tehát egy nagyon messzire nyúló európai hagyományban gyökereznek, amelyet jobbára a szóbeliség tartott fenn. A kevés számú nyugati irodalmi feldolgozás közül megemlíthető Jansen Enikel költeménye a XIII. századból, vagy Angliából a száz évvel későbbi Queen Mary’s Psalter, a XV. századból a Newcastle Mytery Play vagy a számos ír feldolgozás. A szőlőmonda nálunk Temesvári Pelbárt és Tinódi Lantos Sebestyén után még századunkban is fel-felbukkan írók műveiben is: a gazdag népi változatok azonban ezektől sokban eltérnek, és kultúránk sokat emlegetett kelet—nyugat közötti helyzetét bizonyítják.
magzatvízből
Nos, nagyon röviden ennyi mondható el a Noé-történetekről. Az özönvízmítoszok azonban, amelyek közé a bibliai Noé-történet és annak népi változatai is tartoznak, s amelyek a földkerekség csaknem minden pontján léteznek, számos kérdés felvetésére sarkallták a kutatókat. Egyáltalán miről szólnak? Ha valóban volt egy nagy áradás (helyi vagy az egész földet beborító) valamikor a jégkorszakot követően, akkor ennek emléke egy mondai hagyomány. Ha nem volt, akkor mítoszokról van szó, amelyeknek szimbolikus értelmét kell megkeresnünk — mondta Frazer még 1918-ban. A kritikus kérdés azonban, írta hetven évvel később Alan Dundes amerikai folklorista, hogy egyáltalán miért mondanak az emberek özönvíz-mítoszokat. Szerinte ez a mítoszok szimbolikus tartalmával magyarázható. Például feltételezhetjük, hogy a régiek a világ keletkezését is úgy képzelték el, mint az egyes ember születését, egy, úgymond, kezdeti özönvízből, a magzatvízből, amely a burok megrepedését követi. A folklórban ugyanis számos példa mutatja, hogy a világ keletkezése ugyanolyan ,,technikával” történik, mint az ember teremtése (világ tojásból, ember teremtése tojásból, világ teremtése tengerből felhozott sárdarabból, az emberé ugyancsak sárból, földből, agyagból stb.). Ám akárhogy közelítünk ezekhez a mítoszokhoz, akár szó szerint kívánjuk elfogadni a bennük foglaltakat, akár szimbolikusan értelmezzük azokat, fennáll a tévedés veszélye. Esetleg nem is volt egyetemes vízözön, és esetleg az sem igaz, hogy az emberek a világ keletkezését az ember születéséhez hasonlóan képzelték: a fontos csupán az, hogy képesek legyünk különbséget tenni a szó szerinti és a szimbolikus megközelítés között.

Az özönvízmítosz, mivel beletartozik a Szentírásba, kevésbé volt kitéve szimbolikus értelmezési kísérleteknek: a néprajzi gyűjtésekkel mind nagyobb számban előkerülő újabb és újabb adatok a primitív népek özönvíz-mítoszairól is a Genezis hitelét erősítették, bizonyságul szolgáltak arra, hogy valóban volt egy egyetemes vízözönélménye az emberiségnek. Dundes szerint azonban a lényeges kérdés még mindig az, hogy mit jelent a mítosz: valamit szimbolizál, feltehetően koronként és helyenként más és más jelentése van, de ennek a valaminek nagyon fontosnak kell lennie.

Sokan sokféle magyarázattal szolgáltak: hold-mítosznak éppúgy tartották, mint nap-mítosznak. Freud és Jung követői az álom szemszögéből vizsgálták: Róheim Géza az éjszakai vizelési inger kifejeződését látta benne, álom formájában.

Dundes a maga magyarázatához axiómákat állít fel: megállapítja, illetve elfogadja, hogy az isten/ek viszonya az emberhez olyan, mint a szülő viszonya gyermekéhez, valamint a férfiak irigyek az asszonyok termékenységére. Ez utóbbit éppen ótestamentumi példával illusztrálja: Éva Ádám bordájából lett, tehát a férfi mintegy saját testéből hozta létre a nőt.

Visszatérve az özönvíz-mítoszokhoz, azokat úgy értelmezi, hogy bennük a férfi istenek pusztítják el a világot, megkímélve azt az egyetlen férfit, aki azt majd újra benépesíti. Ezek tehát férfi teremtés-mítoszok: nőket nem, vagy csak alig említenek. S miért kell éppen özönvíz ehhez a teremtéshez? Megismétli, hogy az özönvíz azoknak az eszközöknek a kozmikus kivetítése, amelyek által a terhes nők megszülik gyermeküket. A magzatvíz szétáradása és az ősvíz képzete így összekapcsolódik. A férfias teremtő vízözön és a vizelet hasonlóképpen. Példának egy csukcs mítoszt idéz: A Holló, a csukcs kultúrhérosz egyedül él feleségével egy kis földdarabon. A felesége így szól: — Inkább menj és próbálj meg földet teremteni! — A válasz: — Nem tudok, tényleg nem! — Nem sokkal később a Holló észreveszi, hogy a felesége elaludt. Ránéz, látja, hogy a hasa megnőtt. Az asszony álmában szül, erőlködés nélkül. A Holló megijed és elfordítja a fejét. A felesége ikreket szül. így szól a Holló: — Nahát, te férfiakat szültél! Most már el kell mennem és megpróbálok földet teremteni. — Elrepül, és közben ürít. Minden darab excrementuma belepottyan a vízbe, és nőni kezd, földdé válik. De nem tökéletes a teremtés, mert nincs a földön friss víz. — Ó — mondja a Holló —, újra kell próbálkoznom! — Elhagyja a vizet, a föld fölé repül. Ahol egy csepp vizelete lehullik, tó keletkezik, ahová vízsugár hull, folyó keletkezik. Ó, a Holló, a jó barát, továbbrepül. Erőlködik, minden erejét összeszedi, megteremti a földet, kimerül, de vizet teremt a folyóknak és a tavaknak.”

Nicolas Poussin: Tél (Özönvíz)

Nicolas Poussin: Tél (Özönvíz)

Íme, a végbélből föld származik, a vizeletből a föld vizei lesznek. Dundes felsorakoztatja még az ismert folklórmotívumokat: óceán keletkezése vizeletből, vízözön vizeletből. S hogy még meggyőzőbb legyen, megemlíti azt a motívumot is, amely így szól: a vízözönt forró víz okozza. Az iszlám és a zsidó hagyományban ugyanis ismert az a vélekedés, hogy az özönvíz forró víz volt, amely elborította a földet. ,,Az özönvíz kezdetét az jelezte, hogy víz kezdett ömleni a kemence szájából” — mondja az iszlám népi hagyomány. Mellesleg Freud szerint a kemence az anyaméh szimbóluma.
a férfi fantáziavilága
Tehát az özönvíz-mítosz nem annyira teremtés-mítosz, mint amennyire újrateremtés-mítosz. Az eredeti teremtés ugyanis férfitól és nőtől származott: ahhoz, hogy a nő teremtő felsőbbsége visszaszoruljon, le kell rombolni az első teremtést, s helyébe kell tenni a férfi második teremtését. Az első teremtés incesztust eredményezett: Ádám vagy apja vagy testvére Évának, tehát az emberiség tilalmas kapcsolatból származott, el kellett pusztulnia. Csakhogy a második teremtés ugyanezt eredményezte, mondja Dundes, s szerinte ez is azt bizonyítja, hogy az özönvíz-mítosz férfi mítosz, az incesztus vágy benne van a férfi fantáziavilágában.

Mivel férfi uralmú társadalmak hozták létre ezt a mítoszt, s a férfi tudósok, akik kutatták, rettegtek attól, hogy annak igazi jelentése napvilágra kerüljön, jönnie kellett egy bátor férfiúnak, aki ezt végre megtette. Ide kívánkozik az a megjegyzés, hogy noha számos igazság rejtőzik megállapításaiban, az általa említett adatok valóban léteznek s olykor nagyon meggyőzőek, ellentétes vélemények alátámasztására ugyanolyan hihető adatokra lehet lelni. A mítoszok valóban egyetemesek, az ember létével kapcsolatos valamennyi kérdésre választ adnak. Legyen meg az embernek a szabadsága, hogy kedve és legjobb tudása szerint bennük a neki leginkább megfelelő választ megkeresse.

  felső kép | Joseph Mallord William Turner: Özönvíz
Az összeállításban megjelent többi írás:
S. Nagy Katalin | FÖLD-HAJÓ
Földényi F. László | A BÁRKÁBÓL KISZORULTAK
Sándor Iván | A KELEPCE GENEZISE ÉS A TAMIL CSÓNAKOS