KÖLTÉSZET ÉS KÖRNYÉKE [3]
Variációk egy témára – kombinatorikus költészet
![KÖLTÉSZET ÉS KÖRNYÉKE [3] 1 KÖLTÉSZET ÉS KÖRNYÉKE [3]](https://ligetmuhely.com/wp-content/uploads/2017/02/pontifex_vulturi_magolcsay.jpg)
Első olvasatra talán meglepőnek tűnik, de nagyon is élő költői hagyományról van szó. A végtelen variációs lehetőségeket rejtő kombinatorikai módszerek termékenyen befolyásolták a kísérleti költészet fejlődését. A képköltészeti hagyományok mellett a permutációs módszerekkel létrehozott költészeti kísérletek is foglalkoztatják az alkotókat. Még jóval az automatizmusra képes gépek megjelenése előtt felfedezték, hogy a matematika segítheti a költészetet.
százezer milliárd vers
A valamilyen kombinatorikus elvre épülő „versgépek” a 20. század hatvanas éveitől kaptak (újra) figyelmet, bár már az 1200-as években találunk filozófiai alapokon nyugvó szöveggenerátor-kísérleteket[1], és a műfaj jelentős alkotásai születtek a 16–17. században[2]. A francia Raymond Queneau[3] szerény vállalásként százezer milliárd vers létrehozását tette lehetővé bárki számára. A vékonyka kötet összesen tíz szonettet tartalmaz, ezeket még a nyomdában csíkokra vágták, így a könyvet lapozgatva a sorok sorrendje tetszőlegessé válik. A mű online változata (angol és francia nyelven) kipróbálható. A kortárs generatív költészeti alkotások mára szinte kizárólag elektronikus formában léteznek, Queneau 1961-es munkájának értékét tovább növeli a papíralapú kivitel.
Queneau hatása nemcsak a francia irodalomban, hanem az egyetemes kultúraformálás területén is jelentékeny. Alapítóként vett részt az Oulipo[4] létrehozásában. A betűszó jelentése: potenciális költészeti műhely, ahol főleg francia és belga írók és matematikusok teremtenek együtt bizonyos szabályoknak megfelelő szövegeket. A generatív eszközökkel alkotott szövegek kétféle szabállyal készültek. Egyrészt behatárolt műfajú írások (például palindromok) születtek, másrészt véletlenszerűen vagy legalábbis konkrét cél nélkül manipulálták a szövegeket. A korlátok közé szorított alkotófolyamat az Oulipo hívei szerint nem csökkenti, épp ellenkezőleg, növeli az alkotói szabadságot, hiszen a keretek találékonyabbá, kreatívabbá tesznek. Queneau Százezer milliárd költeménye az Oulipo mozgalom emblematikus alkotása, a meghatározott verssorokból felépülő sok ezer új szonett tökéletesen megfelel az Oulipo-elveknek. Akár az online, akár a papíralapú változatot „forgatjuk”, biztosak lehetünk benne, szinte kizárt, hogy egy szonett visszatérjen, és újra ugyanazt olvassuk. Egyetérthetünk Horváth Iván kijelentésével: lényegében a világirodalom minden szonettjét Queneau írta[5].
A kombinatorika lényege, hogy több szinten variálható, Queneau sorok megváltoztatásával alkot új verset, de ennél kisebb egységekből is felépülhet a kombinatorikus költemény.
Papp Tibor 1994-es Disztichon Alfája[6], az első magyar versgenerátor. A versgép 16 milliárd szabályos disztichont képes létrehozni 24 üres mondatszerkezetet és közel 2400 szót tartalmazó adatbázisából. Ekkora mennyiségű vers végigolvasásához még három műszakban is évszázadokra lenne szükség. A Disztichon Alfa a magyar nyelv szabályainak megfelelő, ritmikus időmértékes verselésben gyártja a verseket. Ebben az esetben sincs esély, hogy belátható időn belül előjöjjön ugyanaz a disztichon.
A Magyar Műhely párizsi magyar avantgárd irodalmi folyóirat alapítójaként is ismert Papp Tibor a kombinatorikus költészet más válfajaiban is kipróbálta magát.
logo-mandala
Ő honosította meg Magyarországon a logo-mandala műfaját. A kifejezés a görög logosz és a szanszkrit mandala szavakból jött létre. Jelentése egyesíti a görög (és keleti keresztény) kultúrkör szó/gondolat értelmezését az indo-tibeti filozófiához köthető „kör” jelentéssel[7].
A logo-mandala egészen más elgondoláson alapszik, mint a Disztichon Alfa, mégis hasonló eredménnyel jár – meglévő szóstruktúrák kombinációjával hoz létre új értelmezést. Az elnevezés Francis Edeline[8] szemiológus nevéhez fűződik, aki a kilencvenes években geometrikus konkrét költészeti művekből készített gyűjteményt. A meghatározott centrummal rendelkező, gyakran kör vagy négyzet alakú, szabályos szerkezetű és minden irányból olvasható műveket nevezte logo-mandalának. Edeline elemzése szerint a koncentrikus szerkezet zárt közeget alkot, amelyben egyetlen szó mechanikus ismétlése építi fel a verset, mégpedig úgy, hogy középen egy területet üresen hagy. Emblematikus példa Eugen Gomringer, a konkrét költészet atyjaként tisztelt svájci-bolíviai költő Csend című konkrét verse.
Edeline számos költőnél felfedezte a koncentrikus mandala-szerkezetet, de közülük kevesen használták a formát a mandala filozófiai hátterére tett utalásként. Már a klasszikus avantgárd költészet is merített a keleti kultúrák szabályos szerkezetű, meditatív célú alkotásaiból. Itthon Papp Tibor értelmezése és munkái útján került be a (szűkebb) irodalmi köztudatba a logo-mandala műfaja, mára kortárs követőkre is talált. Papp Tibor a logo-mandaláihoz szánt bevezetőben[9] kiemeli, hogy nem könnyen szerzett élményről van szó, a befogadónak hosszas, elmélyült vizsgálat útján válhat világossá az olvasatok többrétű hálózata. Bár a variációk száma nem éri el a Disztichon Alfa rekordját, egy-egy logo-mandala estében is sok változat jöhet létre. A központi üresség helyén lévő szó és a „rajta áthaladó” olvasatok minden égtáj irányában új értelmezési lehetőséget nyújtanak.
az elmélkedés műfaja
Papp szándékoltan szellemes szókapcsolatokra épít, így az Edeline-féle koncepció, a koncentrikus szerkezetbe zárt szó monoton ismétlésénél látványosabb, bizonyos tekintetben gazdagabb mű születik. A mandalának is tekinthető képvers egyszerre merít a keleti meditatív hagyományokból és működik kísérleti költeményként[10]. Papp Tibor tehát ezt a szimbolikus tartalmakkal is átszőtt eszmei hátteret írja felül innovatív logo-mandaláival. Az átalakuló befogadói magatartás a kísérleti költészet más irányzatait is kíséri: nem lehet az addig megszokott kényelmes olvasói hozzáállással szemlélni ezeket a műveket. Az olvasó aktív közreműködése teszi élővé a logo-mandalát. A többirányú olvasatok mellett a kör vagy négyzet tengelyét alkotó szavak önmagukban is érdekes, olykor nehezen értelmezhető jelenségek[11]. Nagy részük palindrom, visszafelé is olvasható szó, így az összes lehetséges változat kipróbálása valóban hosszasabb összpontosítást igényel. „A logo-mandala az elmélkedés műfaja.” (Papp Tibor)
A kortárs költészet területén is vannak kísérletező szellemű alkotók, sőt olyanok is, akik éppen a logo-mandalát szemelték ki újító hagyományőrzésre. Magolcsay Nagy Gábor[12] logo-mandaláiban a Papp-féle szellemes szószövedék köszön vissza. A koncentrikus szerkezetű művek között eltérő hangulatú versekkel találkozunk. A versírás nehézségeire utal a Líra meg tükör című logo-mandala. Metanoia Park[13] című kiállításán Pántya Bea animátorral közösen egész világot épített fel a multimediális műfajból.
Az önmagukba visszatérő, így állandó újrakezdésre, újraolvasásra ösztönző logo-mandalák szellemiségével rokon kísérletekkel az ős-hipertext alkotóknál is találkozunk. Az elektronikus irodalom körébe tartozó hipertext irodalomban a mű hiperlinkek hálózatának felfedezésével jön létre. Elsősorban a világhálóra épít, de már az internet széles körű elterjedése előtt is íródtak a kombinatorika eszközeit használó, hipertextuális szövegek. Az eddigiekben bemutatott költészeti kísérletek sem nélkülözték a hajlamot a játékosságra, itt viszont olyan területre érkeztünk, ahol az aktív közreműködés és a nyitott, felfedezői szemlélet elengedhetetlen a mű létrehozásához. A hipertext irodalomban „a szöveg újabb dimenziót kap”[14], kilép a linearitásból, így lehetővé válik a szövegen belüli és az onnan kifelé irányuló interakció. Digitális technológiával átszőtt jelenünkben már természetesnek vesszük, ha egy cikkben, tanulmányban „beágyazott” (milyen találó kifejezés!) videóval vagy képpel találkozunk. Pedig ez is hipertext, ahol a szöveg más forrásból származó tartalmakkal bővül. De hogyan kapcsolódik mindez a kombinatorikus költészethez? Protohipertextnek nevezzük azokat a műveket, amelyek még nyomtatásban jelentek meg, mégis lehetővé teszik a szövegelemek kombinálhatóságát a művön belül[15]. Ezen a ponton – akár a logo-mandala körszó-játékában – visszatértünk Queneau kombinatorikus szonettgyártó kötetéhez. Ezt a véletlenszerű, vagy éppen meghatározott szabályrendszer szerinti szöveg-kombinációs eljárást számos szerző[16] magáévá tette. Tamkó Sirató Károly a síkverstől indult, majd eljutott a variációs szerkezetre alapuló versekig. Tamkó Balladakészülék című munkájában a lineáris ballada cselekményét „vizuálisan besűríti”[17], célja a gyorsabb, „korszerűbb”, hatékonyabb olvasás elősegítése.
Eredetileg „villanyversnek” szánta a művet – ma fényreklámnak mondanánk a városi közegben ismert világító fénytestet – de ez végül nem valósult meg. A karakteres, látványos megjelenést a befogadás sebességének („ a ballada lezajlási gyorsaságának”[18]) szolgálatába állítja, a sorok irányított, de tetszőleges sorrendű olvasata véges, de nagy számú variációs lehetőséget teremt. A kombinatorika mint költői eszköz itt nem a végtelenített költészeti „termelést”, inkább a tartalom frappáns változtathatóságát célozza. A húszas évei elején járó, máris tudatos költőként cselekvő Tamkó először glogoizmusnak[19] nevezi az újonnan feltalált formanyelvre építő, jól körülhatárolt kísérleti költői szellemiséget, ebből a nemzetközileg jobban csengő Dimenzionista Manifesztum[20] lesz. A kombinatorikus költészet szempontjából Tamkó Sirató Károly Egy éjszaka története című munkája is érdekes. A logo-mandalák feszes struktúráját idézően kerek szöveg-képződményről van szó, ahol az olvasás iránya szabadon választott, csak a kiindulópont meghatározott.
A képversként is értékelhető alkotás szöveges tartalma – az Artpool jóvoltából – gépelt kéziratként[21] is olvasható. Szó sincs azonban logo-mandaláról, a szerző „sugaras szétágazás alakjában alkotott kör-novellának” nevezi a művet, ami – el kell ismerni – találó megnevezés. Az olvasáshoz a kör-novella kézirat formája javasolt, ahol könnyebben követhető, táblázatba rendezett szöveges tartalommal találkozunk. Az egymással határos körszeletek itt a táblázat számozott celláiba kerültek. Római számmal jelölt sorrendben indulhatunk el az első mondattól: „I. EGY EMBER ÁLLT A PÁLYAUDVARON”, majd az olvasást – a kör-novellára is rá-rápillantva római számos sorrendben folytathatjuk. Minden szinten legalább két lehetőség (útelágazás) áll előttünk, szabad választás szerint indulhatunk az egyik vagy a másik felé. Minden esetben értelmes, kerek történetet kapunk, bár a sztori elég eltérően alakul…
tevékeny résztvevő
Ahogy láthattuk, a kombinatorikus költészet a végtelen variációk mellett véges lehetőségeket is kínálhat, és az olvasó szabadon dönt, milyen verset „épít”. Passzív néző helyett tevékeny résztvevőként döntéseivel teszi teljessé a művet.
A technológia rohamos fejlődése nyomán a költészetben hasznosítható lehetőségek köre is szélesedik. A variációs lehetőségekre építő kombinatorikus költészet elektronikus rokonai a számítógépes költészet körébe tartoznak.[22] Többé-kevésbé értelmes szövegeket gyárthatunk az Oulipo[23] elveit követő online versgenerátorokkal is. Többféle játékos szövegalkotási eszközt kipróbálhatunk, akár Shakespeare stílusában is generálhatunk verssorokat (The Electronic Muse), vagy megadott adatbázisból építhetünk fel többsoros költeményt (The Headline News).
A gépköltészet ellenzői[24] elsősorban a lelketlenséget rótták fel az innovatív találmánynak, pedig a (számítógéppel vagy analóg módon) generált költemények mögött is mindig ott az ember, aki megírja a programot, betáplálja a szabályokat és egyáltalán, előáll az ötlettel. A gép magától nem kezd versírásba. A kombinatorikus költészeti eljárások – bár még nem élvezik a hagyományos elismerést – teljes értékű műalkotásokat hoznak létre. Minden esetben a befogadó és „tervező” közös szellemi termékéről beszélhetünk, hiszen anélkül, hogy valaki aktivizálná az eszközt, nem születik generált vers. Az interaktív együttműködések útján létrejövő költészet a (ma oly népszerű) közösségi alkotás kiváló példája.