Csengery Kristóf

KIS KETTŐSFÚGA

1999 december

KIS KETTŐSFÚGA

Menekül a róka,
bundája koszlott, szeme riadt,
üget a napról napra kopárabb
mezőn, keresve menedéket,
menedék csak a földben, fut
a róka a nála vadabb vad,
a tél elől, fagyos tépőfogával
húsába kóstol a decemberi szél,
földben a menedék, fenn
minden csupa nyugtalanító
reccsenés, zörrenés, elszáradt
ágak, levelek, tenger volt
nyáron a táj, hullámzott és
ölelt, most hasít és szúr, lohol
a róka, néha lassít, égő,
felvérzett orrát dörgöli fonnyadt
fűcsomóhoz, messze ellátni,
országútig, tanyákig, földben
a menedék, remegő lábbal,
dideregve iszkol a védtelen,
kölyökként menekül, holott
felnőtt már és magányos,
fölötte a szürkésfekete menny
úgy tárul, hogy zárt és ólmos
marad, óriáskupola, mely
bármikor alázuhanhat, menedék
a földben, fut a róka, alóla
a rétet mintha kihúznák,
inog a távolság, a bokrok
elhajolnak, égbe kúszó kígyót
rajzol a jegenye, gyötretés
a föld felett, földben a menedék,
fut a róka, ösztöne mélyén
lüktet a tudás, hogy már csak
egyszer áll meg, fut hát, gőzt
lehel és jeget lélegzik, menti
magát, rohan, ami elől, ahhoz.

kép | Airwolfhound, flickr.com