KÉTALAKOS PORTRÉ

Fehérség terjed az égen:
reggel van. (Vagy este?)
Csontos végtagok úsznak a
falakkal definiált térben.

Az ágy rossz szagú szántás.
Irgalmatlan lepedő-árkok. A világ
valami képtelen forgás felé
sűrűsödik, egyre.

Levélárny a falon, kósza lángként föllobban;
tehát él?
De a száj néma, nem ragozhat.

Még egymáshoz tartozunk, mint
testhez az ujjak, halandó
állathoz a vére;
két távolodó alak, keserű,
arctalan.

kép | vecteezy.com