TISZTÁNLÁTÁS

egy

A kép felröppenő madarat ábrázol. Ólomszürke madár, széttárt szárnyú, lebeg a vászon légüres terében.

kettő

A kép egy festőt ábrázol. Magritte az, aki épp egy felröppenő madarat fest, és a madár ólomszürkén lebeg a vászon légüres terében. A festő öltönyben ül az állványa előtt, az állványon vászon, a vásznon madár. Ecsetje a kép középpontján pihen, a madár szárnyának tövén; ő maga mégsem arrafelé fordul, hanem balra tekint, és figyelmesen szemléli modelljét, hogy a mozdulatot befejezhesse. A modell a mellette lévő asztalon van: a barna vászonnal takart asztallapon gondosan elhelyezett hófehér tojás.

három

A kép egy festőt ábrázol, amint önmagát festi, mikor éppen egy felröppenő madarat ábrázoló képet fest. Ez már nem festmény, hanem fekete-fehér fénykép. Magritte látható rajta: öltönyben ül a festőállvány előtt, az állványon vászon, a vásznon Magritte, amint öltönyben ül a festett festőállvány előtt, melyen egy ugyancsak festett vászon van, rajta a kitárt szárnyú, ólomszürkén lebegő madárral. Magritte ecsetje a kép középpontján pihen, a festett madár szárnyán, de ő nem a vásznat nézi, rajta a képpel, melyen ő maga épp a felröppenő madarat festi, hanem elfordul, és a tőle balra lévő asztalra tekint, ahol a kép modelljének kell lennie. Az asztallapon azonban semmi sincs.

négy

Örök kár, hogy nem volt ott Magritte műtermében még egy fotóművész, hogy a sorozat következő darabját elkészíthesse. Ez a kép minden bizonnyal egy fotóművészt ábrázolt volna, amint Magritte-et fényképezi, aki a vászon előtt ül, és egy képet fest. A többit már fölösleges elmondani. A kép bizonyára azért nem készült el, mert megválaszolta volna a kérdést, amelynek a kép(ek) készítői szerint megválaszolatlanul kell maradni. Ugyanis minden attól függ, hová nézett volna a fényképész, akit a fotó ábrázol. Ahhoz, hogy e legutolsó fotó ne puszta dokumentum vagy egy bűvésztrükk leleplezése legyen, a képen lévő fotós bármerre tekinthet, egy kivétellel: ha a sorozathoz hű akar maradni, nem nézhet a masinába, amellyel Magritte-et fényképezi. A kérdés tehát: készülhetett volna ilyen fénykép, avagy mi a következő lehetőség a semmin túl? Szeretek eljátszani a gondolattal, hogy az egyetlen lehetséges megoldás erre a paradox helyzetre, ha valami rejtélyes oknál fogva a fényképész, akit a fénykép ábrázol, s amelyet mi néznénk, nem is ember, hanem egy Magritte műtermének légüres terében széttárt szárnnyal lebegő, ólomszürke madár.

három

A kép címe: Clairvoyance, „tisztánlátás”. Mármint a második képé, amely a festőt ábrázolja, amint a hófehér tojás szemlélésében elmerülve a madarat festi. Vagy pontosabban – és Magritte esetében nem árt pontosan fogalmazni –, a festő nem madarat, hanem egy madarat ábrázoló képet fest. Ugyanilyen jogos volna azt mondani, hogy a festő, akit a kép ábrázol, egy tojást fest – hiszen ez a modellje, és közmegegyezés szerint a művész azért használ modellt, hogy azt lefesse –, csakhogy ez a tojás, amelyet fest, a kezén valamiképp madárrá alakul. Ez volna hát a tisztánlátás: az okkult tudományok kedvelői clairvoyance-nek nevezik a jelenséget, amikor valaki képes tudomást szerezni távoli vagy jövőbeli eseményekről és dolgokról. Már csak az a kérdés – amelyet Magritte címadási gyakorlatát tekintetbe véve érdemes föltenni –, hogy a Clairvoyance melyik kép címe: azé, amit látunk, vagy amelyik a képen szerepel? Hiszen a rejtélyes előretudás, amire utal, éppenséggel a felröppenő madár alakjában bontakozik ki. Magritte különben is szívesen festett képeire festményeket, és az egyetlen adekvát módon, képi eszközökkel kutatta az ábrázolás természetét. Itt például szándékoltan felnagyítja a távolságot, amely elkerülhetetlenül jelen van képmás és modell között, és szakadékká mélyíti a legtöbbször észrevétlen rést, amelyet a festők máskülönben épp hogy elfödni igyekeznek. A hidat az egyiktől a másikig a tisztánlátás jelentené, ha nem is feltétlenül a szó okkult értelmében – a képet létrehozó művész teljes mértékben tudatában van az ábrázolt és az ábrázolás, vagy általánosabban: a valóság és a reprezentáció közötti törésnek. Mi, többiek pedig, e képességgel nem rendelkezvén, szívesen engedünk az illúziónak, az egyszerűség kedvéért a dolgokat fölcserélve azok képi, fogalmi vagy elmebeli reprezentációival.

kettő

A fénykép – mármint a létező fénykép – címe, ha jól emlékszem, tökéletesen semmitmondó. Magritte a Clairvoyance festése közben, vagy valami ehhez hasonló. Szerencse, hogy még maga a művész elkészíttette ezt a fotót, biztosítva a motívum elképzelhető legszellemesebb továbbvitelét, amihez képest minden további csak több-kevesebb sikerrel kivitelezett szellemeskedés. Mert a képnek persze születtek különféle variációi. Van egy, amelyiken a modell-tojás után a vásznon is egy tojás jelenik meg, amint téglafal tetején ülve békésen pipázik. Egy másikon – egy szerves kémiával foglalkozó folyóirat címlapja – Magritte a metalloprotein molekulaszerkezetét vázolja fel. Visszatérő megoldás, hogy a készülő képen egy fázissal továbblépve már a tepsiben jól átsült, tálalásra kész madár látható. Ezek közül egyik sem olyan jó gondolat, mint a fénykép, amely, ha tetszik, a Clairvoyance születésének valódi titkát tárja fel: szinte biztosak lehetünk, hogy amikor Magritte a képet festő festőt ábrázoló képet festette, sem madarat, sem tojást nem használt modellnek, talán meg lehet kockáztatni, hogy egyáltalán semmit sem. Pontosan úgy, ahogy arra az üres asztal utal. Végeredményben a kép az elmében születik meg, és nem puszta ábrázolása valaminek, hanem szerkezet; utalások összjátéka, emlékképek, szándékok elegye, azaz már önmagában is: összetett gondolat. Ilyen a reprezentációk természete, még ha ez nem is mindig tűnik fel. Ezt bontja szét elemeire, és teszi láthatóvá a fényképpel kiegészült Magritte-ábrázolás. Azt hiszem, ezt az utolsót, a fotót lehetne csak teljes joggal „Tisztánlátás”-nak nevezni.

egy

Ha jobban megnézzük, a fotón jól látszik, hogy a festő nem önmagát festi, amint éppen fest: ecsetje csaknem ugyanott pihen, ahol festett képmásáé: a képen látható vászonnak csaknem pontosan a centrumában, míg a fényképen szereplő festő ecsetje ugyanazon a helyen érinti a „valóságos” vásznat: a kép mértani közepétől kissé följebb, de annak tengelyében. Ők ketten majdnem pontosan ugyanott tartanak: szárnyát kitáró, ólomszürke madarat festenek. A beállítás, azt hiszem, fontos. Dacára a különböző mélységeknek, az egyre inkább elferdülő síkoknak, mindegyik szint középpontjában ugyanaz van. Kijelenthetjük tehát, hogy a kép egy felröppenő madarat ábrázol.

felső kép | marciajwoodphd.com