AZ EGYETEMSZIGET – 20.
III.
Bűnök könyve
201
SZŰKÜLŐ VILÁGEGYETEM
Szétnézett a világban,
amit akkoriban világnak
volt szokás nevezni,
és nem találta a távlatot.
Szétnézett a birodalomban,
amekkorát akkoriban egyetlen
hatalom elbírhatott,
és bírhatatlannak találta.
Szétnézett a tartományában,
amennyit akkoriban egyetlen
tudat megtarthatott,
de tarthatatlannak bizonyult
utolsó pillantásra is.
Szétnézett a városban,
amit akkoriban polisznak
mondtak, de ő inkább hallgatott.
Szétnézett a szigeten,
ami sokáig az életének
tűnt, de nem találta
körülötte a tengert.
202
VÉTKEK ÉS MULASZTÁSOK
Mindennek a helyén sikerült
bűnöket, vétkeket, mulasztásokat
találni. A világén az eredendő bűnt.
Az ember világnak hitte
a maga világtalanságát.
A birodalom helyén az önzés,
hatalomvágy, fukarság
előrenyomulását, csatáit,
taktikai fegyverszünetét.
Unottan belerúgott egy kőbe,
odébb taszítva ezeket
a közhelyeket. Tudta, hogy
a bűnökről kell majd beszélnie,
de nem úgy, mint aki prédikál.
A bűnök átettek mindent,
ez igaz, de lényegében
ők tartják össze a világot.
Ismerkedett a próféták
vallásával. Taszították
a fanatikusok. Ez vétek
volt? Hogy nem követte őket,
az mulasztás. Ha mégis,
az bűn.
203
A NYUGDÍJAS ÖRÖME
Hermész örömmel figyelte,
hogy barátja egyre gyakrabban
hálálkodik Istennek.
Annak az egynek. Nem volt benne
semmi féltékenység.
Se a nyugdíjas öröme,
hogy az élet megy tovább.
A túlvilági is.
204
DACOS BŰN
Sokára értette meg, hogy mindaz,
ami idegesíti, igazából tetszik
neki. Sokára értette meg,
hogy mindazok, akiket
ellenszenvesnek talál,
kedvére valók.
A felháborodás a tetszés
egyik változata. A gyanakvás
az érdeklődésé. A harag
a megbékélés előszobája.
A győzelem súlyos vereség,
a kiegyezés döntetlenben
megalkudni nem tudás.
A megalkuvás dacos bűn.
Dacolás a bűnnel. De nem
az elkerülése.
205
EGY MÉCSES FÉNYE MELLETT
Közel ahhoz, ahol Akropoliszra néző
lakásuk áll, volt egy hatalmas cirkusz.
Már a rómaiak építették. Az ő ostoba
szórakozásaik számára. A kiöregedett
tanár legjobban a gladiátorjátékokat
utálta. Volt olyan is, amikor
több mint húsz rabszolgát küldtek
a színre, akik két táborra oszolva
arra törekedtek, hogy valakinek
a fejét levágják, aztán a véres és még
grimaszoló gömbbel körberohanjanak,
és az ordító nézők-
nek mutogassák.
Lökődik egymást ilyenkor, a kardokat
már eldobták, de az ököl és a fémes saruba
bujtatott lábfej annál nagyobb szerepet kap.
A fej egyik embertől, egyik kéztől
a másikig repül, mind csupa vér
lesznek a végén.
A tanár minderről csupán hallomásból
tud. Csak az éktelen ordítás hallatszik
át hozzájuk a stadionból, de mintha
a véres fej repült volna be, ilyenkor
szégyenkezve visszamenekül a teraszról,
és inkább egy mécses fénye mellett
bámul a falra.
206
BELESZERETNI EGY SELLŐBE
Tulajdonképpen szerette
volna leleplezni, ami az egyetemen
folyik, de rájött, hogy
nem folyik semmi. A tenger,
ami a szigetet körülveszi,
állóvíz, és a végén már a szigetről
is elköltözött az egész műintézmény,
így veszítve el minden jelentőségét.
A leleplezéshez vagy magából kellett
volna leleplezőt csinálni, önjelölt
hőst, aki ezt a jelöltségét akár csalás
árán is érvényesíti, vagy el kellett
volna feledkeznie a saját szerepéről.
De még ha csupa igazat is mond
magáról, azt is csalásnak érezte volna.
Az összefonódások a legártatlanabb
dolgokat is érintették. Az egész
egyetlen összefüggésháló,
ugyanakkor a közeli vizekből
szeméten túl legfeljebb mesebeli
lényeket lehetett volna kifogni.
De semmi kedve nem volt
beleszeretni egy sellőbe!
207
A KÉNYESKEDŐ
Kényeskedő, aki nem meri
beáldozni saját kényelmét,
komfortját, megszokott világát,
hogy odacsapjon
a konszolidált világnak.
Kényeskedő volt a tanár,
lusta a harcra.
Vagy nem is tudom, mire lusta,
ő maga se tudta, az önismeretre
biztos nem volt sose kedve,
elmenekült a
felelőtlenségvállalás terhe alól.
Mert vállalni a felelőtlenséget
nagy felelősség.
Az önismeret pedig érzékcsalódás.
Nem érzékelte pontosan
már a világot.
De az se érzékelte őt,
tudta, ilyen az, amikor valakin
a kora túllép.