Pintér Judit

VÁLTÁS OLASZ MÓDRA [5]

„Angyalian anarchista" utcapap [2012 április]

VÁLTÁS OLASZ MÓDRA [5]

Nem csak Ermanno Olmi A papírfalu című játékfilmjében találkozhatunk korunk kitaszítottjait templomába fogadó plébánossal Itáliában.
utcapapok
Hozzá hasonlók a valóságban is léteznek: ők alkotják ma az olasz „utcapapok”, Jézus, Assisi Szent Ferenc, don Bosco, don Milani vagy XXIII. János, a „jó pápa” hű követőinek közel ötvenezres, minden szegény és szenvedő feltétel nélküli szeretetére és szolgálatára felesküdött seregét. Hihetetlen erővel és derűvel vívják napi harcaikat a nyomor és az igazságtalanság ellen – a dogmáiba merevedett Vatikán, a konzervatív hívek és a mind individualistább társadalom többségének közönyétől, értetlenségétől, sokszor ellenséges magatartásától kísérve.

Magyarországon is ismerünk a társadalom peremén élőkért küzdő katolikus (és más felekezethez tartozó, akár „nem hivatalossá” nyilvánított) szervezeteket és személyeket, de amíg Olaszországban könyvek, tévéműsorok, újságcikkek sokasága foglalkozik velük, nálunk a közvélemény alig tud valamit tevékenységükről. Igaz, Itáliában is többször szerepelnek botrányok, s nem a hétköznapok hőseiként. Akik egyszerűen csak segítenek a rászorulókon, ritkán érik el a média ingerküszöbét. S akik a szokásosnál radikálisabban lépnek föl a saját érdekeik védelmére képtelenek szószólóiként, gyakran felháborodott tiltakozásokra késztetik az egyház és a társadalom képviselőit. Itália talán legismertebb utcapapja don Andrea Gallo[1], akit követői fegyver nélküli forradalmárnak, korunk prófétájának, ellenfelei máglyára való eretneknek tartanak, mivel már szeminarista kora óta sok fontos kérdésről az egyház hivatalos véleményétől eltérően gondolkodik, beszél és cselekszik. Holott a sok évtizedes konfliktusok nem gyengítették hűségét és szeretetét egyháza iránt, amelyet Jézus tanításainak megfelelően mindig a legutolsókkal együtt haladva szolgál. Az már az olasz katolikus egyház (nálunk elképzelhetetlen) toleranciájáról tanúskodik, hogy „angyalian anarchista” bárányát nem űzte el a nyájból.
bizalom és szabadság
Az 1928-ban Genovában született Andrea Gallo kamaszkorában határozta el, hogy életét a szegényeknek szenteli. 1948-ban szaléziánus novíciusként filozófiai tanulmányokat folytatott Rómában. 1953-ban Brazíliába ment misszionáriusnak, de a diktatúra miatt egy év múlva hazatért. 1959-ben tett szerzetesi fogadalmat, s egy javító-nevelőintézetbe került, ahol büntetés helyett bizalomra és szabadságra épülő módszert dolgozott ki, ám a gyerekekkel elért eredmények dacára indoklás nélkül máshová helyezték. 1964-ben kilépett a szaléziánus rendből, s a genovai püspökségben jelentkezett papi szolgálatra. Előbb Capraia szigetén börtönkáplán, aztán a genovai Carmine templom plébánosa lett, ahonnan 1970-ben – ki nem mondott, de nyilvánvaló politikai okok miatt – megint elhelyezték. A Kúria már azt sem nézte jó szemmel, hogy don Andrea nemcsak prédikált a szolidaritásról, hanem gyakorolta is azt, s hogy a plébánia hamarosan a város minden részéből érkező fiatal, középkorú és öreg, köztük sok baloldali hívő – és nem hívő – találkozóhelye lett. Botrány robbant ki, amikor a negyedben felfedezett hasisterjesztő elítélése mellett az atya kárhoztatta a legalább olyan veszélyes „nyelvi drogok” terjesztését is: például ha egy gyerekről nyíltan kimondható, azért „alkalmatlan a továbbtanulásra”, mert szegény, vagy ha a vietnami civilek bombázásáról a világsajtó a „szabadság védelmeként” ír. Az „arcátlan kommunistának” bélyegzett papot a Kúria a hívek tömeges tiltakozása ellenére elküldte a plébániáról – és don Gallo engedelmeskedett elöljáróinak.

Mikor visszatért Genovába, a súlyos szociális problémákkal küszködő nagyváros kikötőjében megalapította a máig működő Szent Benedek Közösséget.

A szolidaritásnak ezen a kis szigetén az eltelt évtizedek alatt sok ezer nehéz sorsú ember talált menedékre. Don Gallo figyelme a mind kevésbé emberléptékű modern társadalom legelutasítottabb csoportjaira irányul. A keresztényi szeretet ritkán tapasztalható üzenetét közvetíti a drogosok, AIDS-esek, hajléktalanok, prostituáltak, homoszexuálisok, transzvesztiták és bevándorlók felé.
kendőzetlen kimondás
A 84 éves don Gallo minden lehetséges fórumot fölhasznál, hogy együttérzésre, toleranciára, az igazságtalanság, a mindenkori hatalom cinizmusa elleni küzdelemre buzdítson – különösen fiatalokat. Gyakran fellép zenész barátai koncertjein, rendszeresen tart gyújtó hangú felolvasást Savonarola beszédeiből különböző színpadokon, az emberjogi, természetvédő, globalizációellenes megmozdulások és a békemenetek állandó résztvevője. Bárhol megjelenik, szájában az elmaradhatatlan szivarvéggel, nyakában az – életét ugyancsak meghatározó – antifasiszta ellenállást jelképező vörös sállal, karizmatikus erejű. Hazai és külföldi utazásai során szerzett tapasztalatairól és a jelen legégetőbb problémáiról kertelés nélkül beszél. „Hol van ma a hit? A moralizáló keresztes hadjáratokban? Hol a politika? A palotákban? Hol vannak a pártok? Egyre távolabb az emberektől! A demokrácia haldoklásáért valamennyien felelősek vagyunk” – olvashatjuk a 2010-ben megjelent Szolgálni jöttem című kötetben az író-újságíró Loris Mazzettinek (a Gyere velem! című emlékezetes tévéműsor egyik készítőjének) mondott szavait. Don Andreának tucatnyi könyve jelent meg, de van heti rovata a Repubblica című napilap genovai kiadásában, valamint saját Facebook-oldala, amelyen fiatalok tízezreivel osztja meg gondolatait. A tájékoztatás szabadságát, az igazság kendőzetlen kimondását ugyanis a demokrácia egyik pillérének tekinti. „Célom mindig az volt, hogy vitákat gerjesszek, s amíg Szent Benedek atyám életben tart, napról napra jobb ember, jobb keresztény, jobb pap, jobb szociális munkás, jobb antikapitalista és jobb antifasiszta szeretnék lenni!” Don – ahogy barátai szólítják – valóban soha nem hallgatja el a katolikus doktrínákkal korántsem egyező véleményét. Kritikája nem kímél senkit, beleértve az épp regnáló pápát, Olaszország mindenkori politikai vezetőit vagy a világ G8-ba tömörült urait.

Genovában teret neveztek el róla, 500p.com

Genovában teret neveztek el róla, 500p.com

„Éjjel-nappal az utcán élek én is, s együtt keresem a reményt azokkal, akikkel találkozom. Életismeretemet az utcán szereztem, mert meggyőződésem, hogy a pap helye mindig az emberek között van: a templomban, az utcán, a gyárban, az iskolában, mindenhol, ahol szükség van rá, ahol emberek dolgoznak, szenvednek, szervezkednek, harcolnak saját jogaikért és méltóságukért”. A Biblia mellett fő olvasmánya az Alkotmány, amelynek védelme a demokrácia létfeltétele. Berlusconi ellen az egyik legsúlyosabb vádja volt, hogy személyre szóló törvényeket fogadtatott el a parlamentben, s az alkotmány megváltoztatásával a demokráciát rombolta.

„A demokrácia lényege a másik meghallgatása, s hogy senkit nem közösít ki. Továbbá a béke választása azokkal szemben, akik folyton háborúznak és falakat emelnek emberek és országok közé.” Mivel a demokrácia „humuszának” a választást tartja, a politikából kiábrándult olaszok egyharmadával ellentétben mindig él a szavazás állampolgári jogával és kötelességével. Hazugságnak nevezte Berlusconi állandó hivatkozását az őt megválasztó olasz népre, hiszen a többség soha nem adta rá a voksát. Don Gallo még az olyan népszavazáson is részt vesz, amelytől a katolikus püspöki kar körlevélben tanácsolja el a hívőket (ilyen volt például az eutanáziáról tartott referendum). Meggyőződése szerint ugyanis ezek a tabuk ma már elsősorban hatalmi kérdéssé váltak. Az egyház úgy tesz, mintha nem látná a megváltozott valóságot, nem hallaná az idők szavát, s még a környezetrombolás sem készteti megszólalásra, amely ellen Don szerint sokkal energikusabban kell föllépni, hiszen a természet Isten teremtménye. Úgy látja, az egyház elfeledkezett az olyan bálványok ledöntésének Krisztustól kapott kötelességéről, mint a hatalmi arrogancia, a pénzsóvárság, a gőg, a kirekesztés, s arról is, hogy minden vallást tiszteletben kell tartani, amire a korábbi sémákkal szakító XXIII. János pápa és a II. Vatikáni Zsinat mutatott példát. A Vatikán egyre távolodik a zsinat szellemiségétől, s az igazság egyetlen letéteményesének kiáltja ki magát. Don Gallo az iskolákban elhelyezett feszület eltávolításával is egyetért, mert „Krisztus, az együttérzés, a megbocsátás, az ellenség elfogadásának szimbóluma nem tehet megosztó jelkép”. A fundamentalizmus minden fajtáját elutasítja, mivel gyengíti a szeretetet, az egyenlőséget, és mérgezi az emberek lelkét, hasonlóan a fasizmus régi és új formáihoz. Az előítéletek, az ostobaság, az erőszak, a közöny és a hatalomvágy legyőzéséhez változások szükségesek, s mivel immár ötven éve az utca emberei között él, tudja, hogy az egyház csak akkor lehet igazán keresztény, ha hozzájuk hasonlóan szegénnyé és laikussá válik.

dongallo_grafiti

Don Gallo graffiti

Könyvében tabu-témákról esik szó, rebellis nézeteit evangéliumi, etikai és jogi érvekkel támasztja alá. Az eutanáziát nem gyilkosságnak, a halál siettetésének, hanem – rendkívül szigorú szabályozás mellett – a mesterségesen meghosszabbított élettel szemben a természetes halál, az emberi szabadság és méltóság princípiumának tekinti. Elvárja, hogy egy keresztény mindig saját erkölcsi normái szerint éljen, amelyek elfogadására biztathat másokat is, de nem kötelezhet senkit. Úgy tartja, egy kereszténynek is be kell tartania a demokratikus alkotmányba foglalt törvényeket, még ha olykor ellenkeznek is saját meggyőződésével. Kiáll a „személyes lelkiismereti szabadság” fontossága mellett. Az abortusszal kapcsolatban is erre hivatkozik, mondván, hogy senki nem kötelezhet egy hívő nőt, hogy abortuszra menjen, vagy egy hívő orvost, hogy abortuszt végezzen el, ahogy arra sem, hogy elváljon vagy eutanáziát gyakoroljon. Ugyanakkor meggyőződése, hogy az ellenük indított keresztes hadjáratban sincs semmi keresztényi és evangéliumi. Az egyháznak szerinte nem lenne szabad foggal-körömmel ragaszkodnia bizonyos doktrínákhoz a mai világban. Azért is szükségesnek tartaná az egyház közeledését a jelen valóságához, hogy megállítható legyen végleges hanyatlása, elszakadása az emberek többségétől. A világban mindjobban terjedő erőszaknak, nyomorúságnak és igazságtalanságnak is arra kellene ösztönöznie az egyházat, hogy mindenki felé nyitottabbá váljék.

A cölibátus szerinte a papi elhivatottság drámai csökkenésének egyik oka, s az evangélium szellemével is ellenkezőnek tartja, hiszen a Jézus kiválasztotta első pápa, Péter családos ember volt. „Ha a papok házasodhatnának, bizonyára csökkenne a szüzességi fogadalmat megszegő, mindenekelőtt a pedofil papok száma is.” Az utóbbiak áldozataival a legmélyebben együtt érez, az egyház vezetőit pedig felmenthetetlennek tartja a hosszú hallgatás, a bűnrészesség vádja alól.
igazi életközösség
A pedofíliát részben a papi szemináriumok hiányos szexuális neveléséből következő patologikus, de büntetendő cselekménynek, a homoszexualitást viszont – a heteroszexualitáshoz hasonlóan – „Isten adományának” tekinti, amelynek elfogadását végre a keresztényeknek is meg kellene tanulniuk. Nem osztja XIV. Benedek pápa véleményét a pedofília és a homoszexualitás azonosságáról, ahogy azt sem, hogy az egyházban nincs helye a demokráciának. „Még hogy demokrácia! Az egyház sokkal több bármely demokráciánál: igazi életközösség, maga a Szeretet!” – fakad ki a könyvben. A fogamzásgátlással kapcsolatban, a katolikus morálnak megfelelően, ugyanazt gondolja, mint a francia Pierre atya: „A házasság előtti szexuális élet bűn. Aki viszont védekezés nélkül teszi, egyenesen bűncselekményt követ el!”

A válást bizonyos esetekben elfogadja, az egyház „nőellenességét” azonban soha, és kifejezetten támogatja a nők papi hivatását. Noha a drogot az önpusztítás egyik legszörnyűbb eszközének tartja, s amíg szusszal bírja, mindig „ordítani” akar ellene, a könnyű drogok használatával kapcsolatban a szigorú szabályozást, és nem a súlyos szankcionálást tartaná célravezetőnek. Ő maga drogprevenciós és -terápiás központok létrehozásával próbál segíteni a bajba jutottakon, de legalább azzal, hogy információs anyagokat és óvszert osztogat az utcán élő drogosoknak. Vérlázítónak tartja, hogy miközben a drogmaffia, sokszor a politikával összefonódva, milliárdokat keres és szabadon mozog az egész világon, akár egyetlen füves cigaretta elszívásáért fiatal életek mehetnek tönkre, arról nem is beszélve, hogy a 2006-os Fini-Giovanardi törvény drasztikusan csökkentette a drogrehabilitációs intézetek támogatását, amiért egyenesen gyilkosoknak nevezi a törvényhozókat.

Don Gallo sem elméletben, sem gyakorlatban nem tesz különbséget az emberek között, bárkivel, a meggyőződéses antiklerikálisokkal és a más vallásúakkal is kész a párbeszédre – legalábbis amíg értelmét látja. Egyházáról viszont, amely Jézustól az egyetemes testvériség tanítását kapta örökül, azt gondolja, hogy gyakran csak beszél, de nem tanítja meg a híveket a valódi befogadásra. Ezzel az országban azokat a felelőtlen politikai erőket bátorítja – ilyen mindenekelőtt az Északi Liga -, amelyek szavaikkal és tetteikkel a mind több embert megfertőző intoleranciát terjesztik.

pinter 4

yury.it

Don a legbotrányosabbnak a munkanélküliséget, a szociális ellátás hiányosságait, a lakáshelyzetet, a börtönök katasztrofális állapotát, a minimális nyugdíjakat, a kirekesztő rendeleteket, a természet tönkretételét, a korrupciót, a hatalommal való visszaélést és a hazugságot tartja. Nézete szerint, amíg a politikai és gazdasági hatalom, a maffia, a fundamentalista egyház és a tömegtájékoztatási eszközök erőszakosak, a társadalomban is nő az erőszak, és a hanyatló civilizáció a barbárság felé rohan. Az erőszak megfékezéséhez mindenekelőtt társadalmi igazságosságra lenne szükség. Ezért Don nem azokat tekinti keresztényeknek, akik vasárnaponként eljárnak a misére, hanem akik a jogfosztottak mellé állnak. Az utóbbiak közé sorolja a kirekesztett fiatalokat is, akik óriási és kétségbeesett igényüket közvetítenék a hatalmon lévőkhöz, ám nem kapnak megértést. A hatalom, a pénz birtokosai mindent manipulálnak a tömegtájékoztatási eszközeikkel – talán az internetet kivéve. Don azért próbálja személyesen és az interneten is a reményt elhinteni a jövő nemzedékei között, mert meggyőződése, hogy a súlyos nehézségek ellenére az egyetlen alternatívát a béke, a párbeszéd, egyszóval a szeretet jelentheti. A világ urai hiába gondolták, hogy az igazságért nem fegyverrel, hanem szavakkal harcolókat legyőzik, ha megölik őket (ahogy Jézust vagy Gandhit).
sár angyalai
2012 januárjában, áldozatos részvételéért a genovai árvíz elleni küzdelemben, a város dón Gallónak ítélte Az év genovai polgára címet. Don megköszönte, majd rögtön átadta a mentésben és a helyreállításban példamutató, sokat szidott fiatalok Facebookon mozgósított több ezres tömegének, a „sár angyalainak”, akik újra megerősítették hitében, hogy noha „a gonosz mind erősebben hallatja a szavát, egy jobb világ reményének hangja képes túlharsogni azt”.

[1] 2013 májusában meghalt. (a szerk)
felső kép | Don Gallo életéről képregény is készült, genova.erasuperba.it