AZ EGYETEMSZIGET 2.
16
JOGÁSZORSZÁGBAN
Egyébként milyen ötlet
egyetemet alapítani a tenger egy ilyen
kis szigetén, ahonnan ugyan
látszik az egykori főváros,
de ahová a fővárosból
egyáltalán nem látni ide.
A kollégái hívták föl erre a jelenségre
a figyelmét, aztán maga is kipróbálta.
Már a kompról szem elől téveszti
a kis szigetet az ember, beleolvad
a mögötte lévő félsziget
vörösesbarna hegyeibe. Néha
a tengerről fölszálló pára is eltakarja.
Mit jelent görögnek lenni,
mikor már nem gyarmatosító
nagyvárosokban beszélik ezt a nyelvet,
hanem csak egy jelentéktelen
provinciában. Na jó, állítólag
Alexandriában még sokan
tudják, de ha a megszálló katonákat
meglátják, mindenki latinra vált.
Erre az unalmas jogásznyelvre.
A latin előretörése a gondolkodás halála.
A latin a szellemi tolvajok, és a világi
álszentek nyelve. A latinban
minden gazemberséget jogszerűvé
tudsz magyarázni.
Bár állítólag a szapphói strófa
és a hexameter megcsinálható
latinul is.
17
AZ ELTÖRÖTT AGYAGTÁBLA
Miközben a bolgártant
senki se akarta hallgatni,
talán mert észrevették,
hogy a környező városokban
valóban felbukkannak bolgárok,
Hermészről szóló előadásai tömegeket
vonzottak.
Fel se tűnt neki, mikor
a bolgártant felszámolták.
Vezetői kinevezését
azért nem tudták visszavonni,
mert elvesztette a papírt,
amin a szerződése állt.
Egy költözése során,
amikor a főváros tengerhez
közelibb tájára telepedett,
rengeteg papírja és pergamenje
kallódott el. Eltört egy ékírásos
tábla is, mely a gyűjteménye
legnagyobb büszkesége volt.
A Hermész-kutatás irodáját
összekapcsolták az
Aphrodité-kutatókéval.
Úgy érezte, ez sokkal jogosabb
párosítás, új kollégái
nagynevű szakemberek voltak,
szinte boldoggá tette
megaláztatása és bukása,
mert az eredmény váratlanul
vigasztaló lett.
18
A BUKÁSKÖLTEMÉNY HAZUGSÁGA
Egyszer kutatók majd
elmondják, hogy ebben
a késő római, nagyon késő
hellenisztikus korban
még nem is volt egyetem,
és hogy hazugság ennek
a bukáskölteménynek
minden szava.
Persze hogy az, ahogy
Pszeudo-Vergilius írta:
Minden vers hazugság.
Másfelől mégis szavakat
kell találni ezen
a nagyon új-görög nyelven
olyasmire, amire csak azért,
mert megtörtént, nem feltétlenül
teremtett szavakat magának,
vagy ha voltak, ma épp olyan
hordhatatlanok, mint a tunika
meg a tóga.
19
ÖREGEDÉS
Akiknek a bizalmát el akartam nyerni,
gondolta egy este az öregedő tanár,
egyre kevésbé számítanak!
Megpróbálhatnám mások bizalmát
megszerezni, de senki nem vette át
azokat a fontos helyeket, ahonnan
eltűnőben vannak a holnapi senkik,
tegnapi valakik, tegnapelőtti
nagyemberek.
Tegnapelőtt a nagyemberek nyomában
loholtam, jobban csináltam, mint ők,
amit csináltak. De rá kellett jönnöm,
nem emiatt lettek nagyemberek,
így aztán lemaradtam.
Tegnap már így-úgy én is valaki voltam,
gondolta az öregedő tanár a már
nem fiatal tanárról, és látnom
kellett a valakikről, hogy még
nem vették észre, már nem
nagyemberek.
Én már ma is senki vagyok,
végre sikerült megelőznöm
a tegnapi valakiket,
akik csak holnap lesznek azok,
ami én ma, gondolta, és egy pillanatra
megtorpant az öregedésben.
20
TÁVLAT VAGY TEHETSÉG?
Persze rájött, hülyeség,
hogy jobban csinált volna bármit is,
mint akik jól csinálták,
főleg azt nem csinálhatta még
ugyanúgy se, amit ők csináltak,
mert jól csak mást lehet csinálni,
az ugyanazt jobban, annyit tesz:
rosszabbul. De ha én ugyanannyira
akarok mást csinálni, ahogy ők
akartak? Aztán ahelyett csinálták
ezt, ami alig más.
A hiúságot és a becsvágyat
félresöpörve a tehetséget kereste,
de közben ráébredt, ezen a szinten,
ahol ő épp bukni készül,
már semmire nem vigasz,
semmire nem magyarázat
a tehetség. Harminc alatt lehet
tehetséges valaki, amikor még
ilyesmit hangsúlyoznak, mert
maga a teljesítmény
nem sokat ér, nincs távlata.
Aki távlatot szerez, behozza
tehetségbeli lemaradását.
Kiült hát az egyetemi tengerpartra,
és két óra közt a vizet bámulta
makacsul. Sose unta meg a vitorlák
villogását a kékes pára háttere előtt.
Vagy ahogy néha eltűntek
ebben a párában. A szél ködöt
görgetett a tenger felől az oszlopos
épületek közé. Ha eleredt az eső,
gyakran halivadékok is potyogtak
a kövezetre.
21
OROSZLÁNÉNEK
Tényleg nem különösebben érdekelték
az egyetem építkezése körüli
piszkos ügyek, ha voltak egyáltalán
ilyenek. Újabb és újabb épületek
készültek el, újabb és újabb
oszlopsorok zárták le ott a teret,
ahol egy éve még az illatos pineák
alatt lehetett órát tartani, élvezve
az enyhe szellőt, a szórt fény
fölkavarta földszagot.
Több kollégája is úgy döntött,
kiköltözik a campus szélén épülő
tanári lakóparkba, a vezetés kedvencei
vízparti telkeket kaptak, sorra épültek a
kecses villák. Ő félt ettől a helytől,
a szigeten állítólag még éltek
oroszlánok, néha, mikor későn ment
haza, hallotta bömbölésüket
a komp tatjáról.
22
KINEK AZ OLDALÁN ÁLLSZ?
Utált, utált, nagyon utált
a szigetre kijárni, utálta a sétát
a gyönyörű tengerparton a kikötőig,
utálta a rutinutazást a kompon.
Utálta, hogy a fedélzet alól az evezőknél
ülő rabszolgák nyögését és káromkodását
hallja, megrémülve, hogy netán
kitör a lázadás,
de még jobban megrémülve a láncaik
csörgésétől és a felügyelő korbácsának
csattanásaitól.
Az egyik hajós, iszonyodó arcát
látva, ránevetett:
Egy oldalon vagyunk!
Ne sajnálja őket,
ha tehetnék, végeznének magával!
Ez megnyugtatta a lelkiismeretét,
pedig tudta, hogy hazugság.
23
MOST AKKOR MIT AKARSZ?
Utálta a szigetet, bár gyönyörű volt,
és vesztét kívánta az egyetem minden
épületének is, de mikor
új vezetés támadt a semmiből,
mintha Poszeidón lépett volna ki
a tengerből, és szervezték, hogy
az egyetem települjön
vissza a szigetről a városba,
megrémült.
Itt minden rossz, de együtt jó.
Ha megszabadulunk minden rossztól,
nem marad semmi.
És úgy is lett.
24
A SÓHER
Volt egy kollégája az öregedő
tanárnak, ő nem tudta, hogy
akit meghívnak csak egy sörre is,
az egy másik életre adósodik el.
Aki meghívja, lényegében
megveszi fillérekért.
Úristen, hány alaknak adta el
magát ez az ember egy ürücombért,
egy meszely gyantás borért!
Valami mindig kihagyott
benne, ha fizetésre került a sor,
fél percre szinte hibernálódott,
mint teknős a hidegben. Milyen
szörnyű perc volt, elmúltával
röhögve kellett szóba hozni,
de örülve közben a potyának.
Évekre szóló adósságot
csinált magának, de szerencsére
azt majd nem pénzben kell megadni,
hanem túlvilági idővel, rosszhír-
hordozással, meg nem értettséggel.
25
A MEGFELELŐ DIADAL
A középkorú tanár meghívást kapott
a birodalom székvárosába.
Családostól utaztak oda,
maguk mögött hagyva egykor
világközpont városukat, és még inkább
a közeli szigetet, ahol annyi
órán át próbálta elhinteni
a görög kultúrát, melyre a valóságban
már nem sok igény volt.
Leginkább épp a megszállók
szerették abban a hitben ringatni
magukat, hogy amit tanultak,
ugyanaz, mint ami egykor
a gyarmatosító várost naggyá tette.
De hiszen épp az volt a baj,
hogy ugyanaz. A fővárosban,
az igazi fővárosban elfelejtkezett
ezekről a kérdésekről, vagy a kérdések
feledkeztek el róla. A diadalív közelében
laktak, mely alatt tévedésből
átmentek érkezéskor,
és azóta, ő legalábbis úgy érezte,
neki állították.
Mindent nekünk állítottak,
ha megtaláljuk a módját
a megfelelő diadalnak.
26
A REMÉNY TEMETÉSE
Az igazi baj az volt,
mikor kiderült, a bukott
fővárosnak és az egyetemszigetnek
egyre nagyobb önállósága van
saját ügyeinek tönkretételében
A megszállók megengedték,
hogy a város élére
a lakók válasszanak vezetőt,
és mivel már semmit
nem értettek saját kultúrájukból
és hagyományaikból,
a legnagyobb örömmel
választottak meg egy hordószónokot.
Mi közünk az egészhez?
Egyébként fölkarolja a régi vallást,
inkább lehetőség
ez a változás. Ki ne szeretett volna
ebben reménykedni.
De ezúttal nem a remény
halt meg utoljára.
Egy kompkatasztrófa után, melyben
számos diák és oktató veszett oda,
az áldozatok temetésével együtt
kerítettek sort a remény temetésére is.
Meglepően kis koporsó volt.
Gyereké, kérdezték.
Talán valaki nagyon öregé,
aki úgy összezsugorodott,
mint egy őszi levél.
Még senki nem mérte fel
a veszteség nagyságát.
27
HERMÉSZ REDIVIVUS
Mikor röpke öt év után
megint eljátszhatták a választás
komédiáját, valahogy
tényleg mindenki sokat nevetett.
Az oktatóknak, akik egy-egy isten
kultuszával foglalkoztak,
meg kellett volna idézniük
azt az istent, és megkérni
a választás befolyásolására.
Persze senkinek sem sikerült.
Illetve a középkorúsodó
tanár csak hazudta, hogy nem sikerült.
A kevés meggyőződéssel
végzett praktikák következtében
Hermész egyszer csak ott ült előtte,
és a szemébe nézett:
Na?
Gyantás bor szaga
szállt a levegőben.
A többiek már nem élnek,
én vagyok az utolsó.
Nem maradhatnék itt nálad?
28
SOKKAL TÖBB VAN, MINT AMIT ÍRUNK
Elérkezett a 400-as esztendő.
Mindenki meglepődött
és megijedt, olyan sok jó történt,
mialatt mindig hárommal kezdődött
a dátum. A három csodálatos szám,
benne van a szentháromság,
de van olyan, hogy szent
négység? Ez már a hanyatlás kora.
Mikor Hermész ezt meghallotta,
nevetni kezdett.
Hanyatlás? Akkor mit mondjak én?
Halott az apám, halottak a testvéreim,
halottak a barátaim, halottak
az ellenségeim. Előbb átkeresztelték
latin névre, aztán hagyták őket
a hit hiánya miatt elsorvadni.
Most egyáltalán nem négyszáz van,
sokkal több!
29
FELADAT EGY ISTENNEK?
Mivel a választások nem a megfelelő
eredményt hozták, az oktatókat
egyesével behívta a vezetés,
hogy ugyan van-e értelme még
annak, amit csinálnak.
Mi az, hogy értelem?
Az értelem valamiféle haszon,
vagy titkos tudás, amit
úgy kezd el keresni az ember,
hogy azt se tudja, mi az?
A dolgoknak nincs értelmük,
mert önmagukért vannak.
Ami önmagáért van,
az másért nincs, nemlétező
a létezővel keveredik,
értelmet erjesztünk belőle.
Megmondhatom, Hermészen
kívül az összes isten halott,
mondta meglehetősen ellenszenvesen
a középkorú tanár vizsgáztatóinak.
Maga nem keresztény?
De. Csakhogy sikerült
megidéznem Hermészt.
Őtőle tudom.
És a választások? Nem mondta
neki, mi a feladat?
Röhögött. Nekem ne
parancsolgassanak!
Talán, ha őt nem
idézem meg, minden
másként alakul.