A GETSZEMANI KERT
1993 tél
Az olajprések közt, a Kertben,
Fák alatt a félelem, míg a
Bogyókból lé terem, súlyos.
Tömény, lassan csurog, mint
Megdermedt patak, felordítasz,
A prések zajtalan facsarják ki a
Magtalan bogyók levét, a
Termések belső szobái eltűnnek.
Nincs roppanás – – diótörés -– csak
Hangtalan szűnnek a hallójáratok.
Elképzeled a még-bogyók utolsó
Napfürdőjét fönt az ágakon,
önsúlyukat, a húst maguk körül,
_ Fönn az ágon, benn a présben:
Így vagy Egy!
Csak most akarhatod: „ne így legyen”,
A fák alatt térdelve, mint egy
Képen, festett angyalok között
A színolajjal telt kehely:
Nem a vonakodó szájat ijesztő
Vérpohár, hanem szájad maga, és
Csak vele kiálthatod: „Atyám, vedd el!”,
S a színolaj morajlik fel.