VAGYONT ÉRŐ LYUKAS GARAS

A kissé már piszkos, jó pár évet megélt érme nem hitte volna, hogy ennyi izgalom vár rá egy nap alatt. Ehhez először az kellett, hogy elhagyják. Bár először elszomorodott, később kellemes meglepetés érte, mert egy vidám arcú kisfiú pattintotta fel a földről, és erősen szemügyre vette.

– 10 forint – rebegte csillogó szemmel. Azután a magasba emelte, és az anyjához rohant.

– Nézd, anya! – kezdte lelkesen. – Nézd, mit találtam!

– Ó, nagyon szép kis érme!

– Most már, hogy van pénzem, megvehetem azt a labdát?

– Jaj, fiam – csóválta az anya a fejét, és lassan elindult. – Ez az érme egy lyukas garast sem ér!

A fiú elkeseredve figyelte az érmét, aztán a kirakatokra pillantott. Az anyjának talán igaza van.

Egy idős úr lépett mellé.

– Lehet, hogy egyedül nem sokat ér – hajolt a fiú felé –, de még a lyukas garas is képes eltorlaszolni a folyót, ha elég sok van belőle… 10 forintért még nem vehetsz semmit, de ha sok 10 forintod van…

– Ó, értem – mosolygott az érmét szorongató fiú, és egy pillanatra újra a kirakatra szegezte a tekintetét. Aztán elköszönt, és anyja után rohant.

Otthon üres befőttesüvegért mászott fel a szekrény tetejére, és címkét ragasztott rá: „Lyukas garasok otthona”. Az első lakót finom mozdulattal helyezte bele. Az érme vidáman csörrent.

(A folytatás az őszi számban olvasható)