A HALLGATÁS MÖGÖTTI HALLGATÁS
[SZÓ-BESZÉD]
Rovatunkban olyan műalkotásokhoz vagy műrészletekhez kértünk szerzőinktől jegyzeteket, amelyek a nyelv és a beszéd témáját járják körül.
„Hogy mi van a hallgatásom mögött?
Na, idefigyelj! Egy.
Nekem semmiféle alkotói válságom nincs.
Az elmúlt két évben,
de ezt úgy értsed, ahogy mondom,
minden áldott nap
legalább egy verset nem írtam meg,
ha esett, ha fújt.
De volt olyan például,
amikor három verset nem írtam
egy délelőtt leforgása alatt.
Hát persze az ilyen
én úgy nevezem „rohamok”
ritkák. Másrészt maga a kérdés is naiv.
Egy igazi hallgatás az nem olyan, ami mögött
valami van.
Az én hallgatásom mögött – – – Hát kérlek,
ott hallgatás van.
Ameddig a fül elhall.
De olyan ám, mint őrszobán a KUSS után,
vagy mint egy halott csecsemő agyában,
vagy mint az első
csók után, mikor még
nem illik megszólalni,
mert a szájak
még magdeburgi féltekéknek érzik magukat:
ha ezt a megfeszített bambaságot ismered,
a minden másodperccel
tűrhetetlenebb s törhetetlenebb
csendjét a kölcsönös részvétnyilvánításnak,
hogyhát megint így egymásratalált két
s önmagát illetően legalábbis
mindegyik tudja: két mi talált egymásra.
Nos, ezek persze csak metaforák.
De jobban nemigen megy ezt megmagyarázni,
s ma még egy szonettet kell
el nem kezdenem. Amolyan penzum, évfordulóra.
És ez a legnagyobb felelősség:
el nem kezdeni.
Ilyenkor még annyi támpont van – – –”
Petri György: Interjúrészlet
Petri György szavakból ácsolt hullámvasútjára mindig érdemes felülni. Ha verseit olvasva elönt a melankólia, esetleg enyhe gyomorgörccsel vagy hányingerrel küzdjük keresztül magunkat a sorokon, mindig bízhatunk benne, hogy ha merünk tovább olvasni, közeleg a feloldás, a megkönnyebbülés. Előfordulhat, hogy az érzelmi mélyponton felröhögünk, mert Petri önironikus humora a legjobbkor bukkan fel, és nem hagy nem röhögni, vagy legalábbis az átlagosnál szélesebb mosolyra fakadunk. Ez fordítva is igaz: a könnyed, vicces versekbe sem feledkezhetünk bele teljesen, mert lehet, hogy a következő kanyarban az arcunkra fagy a mosoly, és megértjük, hogy ez a játék a szavakkal véresen komoly.
próbálom kiverni fejemből
Az Interjúrészlet esetében számomra az utóbbiról van szó. A kedvesen abszurd alaphelyzeten mulatva elképzelem a komoly, felelősségteljes költőt, ahogy nap mint nap fegyelmezetten ül le íróasztalához, és kitartó munkával nem írja meg verseit. A szöveg felénél viszont kíméletlenül lecsap. Az őrszobai „KUSS” és a „halott csecsemő agya” megdermeszt, az én agyamban is beáll a halotti csend. De csak egy pillanatra, mert olvasok tovább, gyorsan, el innen. Jön az első csók képe, lehetne kedvesen nosztalgikus, de közben próbálom kiverni fejemből az előbbieket, ami nem könnyű. Csak reménykedni tudok, hogy az első csókkal indított sztori nem az őrszobára vezet, és a fiatalok jövőjében sem jelenik meg halott csecsemő. Ahogy haladok tovább, oldódik a feszültség, visszaengedem magam az el nem kezdett szonettek vidám abszurdjába, és örülök, hogy ez a vers mégis megszületett.
Hallgatni fontos. De tudni kell jókor elhallgatni, hogy az előtte és utána lévő szavaknak súlyt adjon a csend, mint a dobütések vagy hangszerhangok közötti, pontosan kiszámított szünet, mely meghatározó része a zenének.
Petri versének üzenete számomra könnyen átélhető. Ha nem írok, a fehér lap tökéletességén nem keletkezik semmiféle gyarló emberi nyom, semmi javítható és javítandó, semmi, amit megítélhetne és elítélhetne a kortárs közösség vagy az utókor. Számomra az írás egyszerre óriási koncentrációt követelő munka és csodás, felemelő önkifejezés. Ahogy az írás tömöríti a valóságot, százszámra hozok fontos döntéseket: melyik részlet fontos, melyiket hagyjam el? Ha túlmagyaráztam, mit húzzak ki? A szavak végtelenjéből az éppen odaillőt megtalálnom időnként reménytelen vállalkozásnak tűnik. A nem írás csábítása örök. Mégis legyőzöm újra és újra, mert a gondolat addig feszít, amíg utat nem talál magának kifelé, és ha már kijön, jobb leírni, a szó elszáll, az írás is, de amíg száll, talán elrepül néhány társhoz, aki a homlokára csap, hányingere lesz vagy röhög, talán mosolyog, majd lefagy, de végül megkönnyebbül.