MEZTELEN
levetkőzöm
bőr alattig
a hegygerinceken
megfeszül a hajnal
mint egy szál
ami túl sokáig tartotta
össze a látványt
a folyómeder
éjszaka
száraz üreggé hűl
a víz
csak a kavicsok emlékezetében
marad
szél fut át a fenyvesen
nyom nélkül
mintha soha nem történt volna
semmi
megőrzésre érdemes
a légkör vékony hártya
alatta lassan bomlanak
a zajok
a hangok
a nevek
minden réteg
amit magamra hordtam
itt nincsenek falak
se kézmozdulatok
csak irány
amiben a test
elveszíti formáját
és amikor lehunyom a szemem
a sötét nem elrejt
csak visszaad
a térnek
ahol minden határ
eltűnik