Kapitány-Fövény Máté

GONDOLATOK GÖRBÉI

GONDOLATOK GÖRBÉI

Az ember mint közösségben szocializálódó lény alapvető igényt mutat, hogy másokhoz kapcsolódjon. A kapcsolódás egyaránt lehet érzelmi, gondolati és testi (s kiteljesedése éppen a három kapcsolódási terület szintézisét jelenti), ha pedig egyik szint sérül, az súlyosabb esetben valamilyen pszichopatológia kialakulásában is központi szerepet játszhat. Az érzelmi kapcsolódás akadályait tekintve elég, ha az antiszociális vagy éppen a narcisztikus személyiségzavar egyik legmeghatározóbb tünetére, az empátia hiányára gondolunk, amely a másik embert puszta eszközzé silányítja (aki előbbi kórképnél az agresszió megélésének, utóbbinál a narcisztikus kielégülés eszközévé válik). És legalább ilyen megbetegítő hatású a gondolati kapcsolódás hiányossága. A mentalizáció az a képességünk, amely a többi ember vágyainak, céljainak, elképzeléseinek megértésében segít, ugyanakkor lehetővé teszi, hogy különbséget tegyünk saját és mások szándékai, törekvései, gondolatai között. Vagyis: el tudjuk képzelni, mi van a másik fejében, miközben elfogadjuk, hogy az ő fejében más van, mint a miénkben. És ha minderre képtelenek vagyunk? Nos, éppen e tünet fedezhető fel például a szkizofrénia és az autizmus spektrum súlyosabb állapotaiban. De nem kell feltétlenül a pszichiátriai zavarok oldaláról közelítenünk a kérdéshez. Az érzelmi és gondolati kapcsolódás problematikája ugyanis a hétköznapok szintjén és társadalmi értelemben is megjelenik: az empátia és a mentalizációs képesség hanyatlása a párbeszéd lehetőségétől fosztja meg a mind inkább polarizált és az individualizáció túlburjánzásától elmagányosodó közösségeket.

belelássunk a másik fejébe

Nem kevésbé fontos, ahogyan két ember gondolatai egymásba kapaszkodnak. Egy-egy beszélgetés, vita vagy békés eszmecsere során nem csupán gondolatokat váltunk. Nemcsak arról van szó (bár vannak, akik ennyivel is megelégednek), hogy kifejtjük saját nézőpontunkat. A beszélgetésnek legalább annyira célja, hogy belelássunk a másik fejébe. A veszekedésnek még inkább. Mert ilyenkor nemcsak haragunkat vezetjük le. Amikor kötözködünk, a másikat hergeljük, szeretnénk olyan indulati állapotba (érzelmileg labilisabb helyzetbe) hozni őt, ahol a mentális fékek már lazulnak, ahol már nemcsak azt mondja, amit helyesnek vagy célszerűnek ítél, hanem azt is, amit valójában gondol. Veszettül szeretnénk, ha a másiknak nem lennének titkai. Veszettül szeretnénk a gondolataiban olvasni.

km2

Gondolatolvasás a porondon

Ez a vágy, a gondolatolvasás vágya gyaníthatóan régóta kísért a történelemben. Vélhetően mindig is voltak remények, hogy a másik ember nyers gondolatait egy napon nem csak közvetve (pl. testbeszédéből, ellopott üzeneteiből), de valamilyen formában közvetlenül is megvizsgálhatjuk. Az antik materializmus kiemelkedő képviselője, Démokritosz (i. e. 470/460 – i. e. 370) például elképzelhetőnek tartotta (vagyis: bízott benne), hogy az álomban megjelenő mentális képek valamilyen formában átvándorolhatnak egyik tudatról a másikra. Hasonló – bár nem azonos – feltételezésekkel a mai napig találkozhatunk. A modern hipnóziskutatásban például vizuális imaginatív szinkronnak nevezik a jelenséget, mely két ember (pl. terapeuta és kliens) egymásra hangolódásának eredményeként a külön-külön megjelenő képzeleti tevékenység mérhető harmonizációját takarja. Másként fogalmazva: bizonyos hívószavak esetén a két emberben – amennyiben kellő szinkronicitást mutatnak – nagyon hasonló imaginatív folyamatok indulnak be. E párhuzamos mentális aktivitás – melynek megbízható mérése azért meglehetősen kétséges – természetesen nem azonos a gondolatok átültetésével, mégis egyfajta transzparenciát, átjárhatóságot feltételez két különálló tudat között.

illúzionista kunszt

Mint a legtöbb eszme, idővel a gondolatolvasás misztériuma is kommercializálódott. A filozófia kertjéből kiperdülve giccsé, cirkuszi mutatvánnyá redukálódott. Bizonyos esetekben szó szerint. Philip Breslaw, német származású, de főként Angliában turnézó illúzionista, 1781-ben, a londoni Haymarket Színházban mutatta be különös számát, mely több forrás szerint (pl. Shaw, 2019) a világ első gondolatolvasási produkciója volt. Breslaw, akárcsak a 18–19. század későbbi „gondolatolvasói”, gyaníthatóan asszisztens segítségével dolgozott, aki bizonyos szavak és számok előre meghatározott sorrendjén alapuló kódrendszer alkalmazásával vezette Breslawt. Az illúzionista így fejtette meg közönsége gondolatait, pontosabban, hogy milyen tárgyra gondolnak éppen (legutóbb del Toro Rémálmok sikátora című filmjében találkozhattunk hasonló trükkel). Breslaw produkciója számos pályatársát megihlette: a gondolatolvasás évtizedeken át az egyik legnépszerűbb illúzionista kunszt maradt (illetve még ma is az, gondoljunk csak a mentalistákra). Ám túlzás lenne azt állítani, hogy nem voltak ennél komolyabb, tudományosan megalapozottabb, vagy még inkább a tudományt megalapozó elképzelések a gondolatolvasással kapcsolatban. Ezek közül egy a szépirodalom mezején termett.

André Maurois (1885–1967), az 1930-as évek közkedvelt francia írója, A gondolatolvasó gép című kisregényében játszott el olyan szerkezet ötletével, mely a fonográfhoz hasonlóan készít felvételt a verbalizált gondolatokról, a gégefőben születő rezgések nyomait követve (az elképzelt gép neve: pszichográf). A mű születésének időszakában nem volt ez több tudományos-fantasztikus eszmefuttatásnál, ám – ahogyan az számos egyéb tudományos-fantasztikus könyv és film esetében történt – a jövő lehetséges forgatókönyvei közül több valósággá formálódott. Elvégre tapintható valóság lett a mobiltelefon, az okosóra, az önvezető autó vagy az okosotthon, ahogyan Jules Verne vagy Isaac Asimov egy-egy grandiózusabb víziója (pl. tengeralattjáró, helikopter) is testet öltött a gyárak csarnokaiban. Maurois elképzelése sem rugaszkodott el annyira a valóságtól. Éppen csak korának technológia fejlettsége nem tette lehetővé, hogy ötletét komolyabban vegyék.

km3

Gondolatok mérése

Hiába a több ezer évnyi bizakodás (vagy aggodalom), sokáig komolytalannak tűnt a felvetés, hogy az ember gondolatai egy napon beazonosíthatóvá válnak. Hisz a gondolatot még hiánytalanul definiálni is nehéz, nemhogy mérni. A gondolat nem törvényszerűen egy-egy szó vagy szavak asszociatív láncolata. A gondolat bizonyos formái intuitív, leginkább érzelmi színezettel átitatott mentális képek, melyek sokkal inkább vizuálisak, mint verbálisak. De még ha „csak” szavakról, verbális gondolatokról lenne szó… Hogyan tudnánk mindezt kellő pontossággal feltárni? Nos, az erre irányuló tudományos törekvéseknek lényegében három alapvető típusát különböztethetjük meg.

1) Izom és mozgásparancs: megmozduló gondolatok

Az első kutatási irány a hang nélkül „kimondott” vagy képzeletben leírt szavak hátterében feltárható izommunka és az izommunkára kiadott agyi parancs mérését tűzi ki célul. Lássuk elsőként, miként azonosítható egy-egy szó az arc és a nyak izmainak elektromos tevékenysége alapján! Hogy jobban megértsük e vizsgálati paradigmát, röviden ismerjük meg a szavak kimondásának izomdinamikáját és ennek elektromos szignáljait. A beszéd rendkívül összetett folyamat, amely a biológiai jelek széles körét érinti, ezek közül az egyik legfontosabb (noha nem az egyedüli) az akusztikai információ. Egy szó kimondásakor az artikulációs izmok egész serege áll csatarendbe, beleértve a garatban futó izmokat (többek között a hangszínt befolyásolják), a nyelvcsap (száj- vagy orrhangú képzés) és a nyelv izomzatát (többek között zörejkeltés, vagyis a mássalhangzók képzése), az állkapocs (nyílt és zárt hangok) és az ajak mozgását, vagyis a szájkörüli izmok aktivitását. Az izomtevékenység hátterében az idegpályákból és magából az agyból származó elektromos ingerületek állnak, melyek mérhető biojeleket hagynak maguk után. Miért fontos mindez? Leginkább azért, mert az agy akkor is kiadja az izommunkára vonatkozó parancsot, ha hang nélkül, vagy belső beszéd formájában „mondunk ki” egy szót. A ki nem mondott szavak pedig olyasfajta elektromos aktivitással járnak, amit az úgynevezett elektromiográf (EMG, az izmok elektromos tevékenységét mérő műszer) képes detektálni. A „hangtalan” szavak EMG vizsgálatai tehát az arc és a nyak izmainak elektromos aktivitásváltozásai alapján meglehetősen figyelemreméltó precizitással képesek felismerni egy-egy specifikus szót. Az eddigi legjelentősebb eredményt egy amerikai, multidiszciplináris kutatócsoport publikálta (Meltzner és mtsai., 2018), akik több mint 1200 kifejezésből álló kísérleti szótárcsomag alkalmazásával 91,1%-os felismerési pontossággal tudták a különféle szavakat beazonosítani. Mintha Maurois álomképe válna valósággá…

gondolatírás

Hasonló elven működik, de drasztikusabb beavatkozással jár (invazív eljárást tesz szükségessé) egy, az izomtevékenység agyi szabályozásán alapuló, még hatékonyabb szóazonosítási módszer, melyet gondolatírásnak neveztek el a Stanford Egyetem munkatársai (Willett és mtsai., 2021). A kutatócsoport kísérleti alanya egy gerincvelő sérülés következtében lebénult férfi volt. Műtéti eljárással két mikroelektród tömböt (több elektródos tömböt) juttattak a férfi agyának abba a régiójába (precentrális agytekervény), amely többek között a kéz finomabb mozdulataiért felel (ideértve az írás mozdulatait), majd arra kérték alanyukat, hogy képzeletben írjon le valamit. Az idegi jeleket számítógép fogadta, majd átalakította azokat „mozgásos” információból írott nyelvvé. Egyszerűbben fogalmazva, amit a férfi gondolatban leírt, az valóban megjelent egy monitoron. Az ilyesfajta kezdeményezések hátterében a korábbi felismerés áll, hogy paralízis esetén is aktívak maradnak a neurális kódok, melyek a motoros kéregben egy-egy specifikus mozdulat elvégzésének szándékát rögzítik.

km4

2) Térképszerű lokalizáció: elhelyezkedő gondolatok

A második kutatási irány azon a megállapításon alapul, hogy a különböző szavak az agy eltérő területein reprezentálódnak, illetve fejtenek ki tovaterjedő agyi aktivitást. Nem annyira újkeletű megfigyelés ez. Friedemann Pulvermüller, a neurolingvisztika kiemelkedő képviselője már az 1990-es években több vizsgálatban igazolta, hogy az eltérő szófajok eltérő lokalizációjú agyi aktivitást eredményeznek. Hogy csak egy példát említsünk: az igék mérhetően intenzívebb fiziológiai választ idéznek elő az agy motoros területein, míg a főnevek jobbára a látókéreg egyes régióiban váltanak ki nagyobb fokú aktivitást (Pulvermüller és mtsai., 1999). A cselekvést leíró igék tehát asszociatív módon mozgásos szándékot idéznek elő, a vizuálisan észlelhető tárgyakra és személyekre vonatkozó főnevek pedig a megfigyelés (a látás) aktusának idegrendszeri előkészítését facilitálják. Mindebből az következik, hogy az agyi folyamatok szintjén nem feltétlenül a hangalak, sokkal inkább a szó jelentése (azaz a hangalak tudatos értelmezése) számít. Pulvermüllerék ezen vizsgálatai óta eltelt két évtized. Márpedig két évtized az exponenciálisan gyorsuló orvostechnológiai fejlődés léptékeit tekintve módfelett sok időnek számít. Napjaink ezirányú fMRI (funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat: az idegsejtek aktivitásváltozása által megjelenő vérátáramlás növekedésén alapuló képalkotó eljárás) kutatásai sokkal érzékenyebben azonosítják az egyes szavak agyi reprezentációinak pontos helyét. Mondhatnánk úgy is, hogy miként a földmérési módszerek fejlődésével világunk atlaszai is mind precízebbé váltak, úgy lett egyre aprólékosabb képünk a szavak idegrendszeri térképéről. De lássunk most két olyan vizsgálatot, mely a maga nemében mérföldkőnek számított a terület evolúciója szempontjából!

saját belső világ

Az Egyesült Királyság Orvosi Kutatási Tanácsának egyik munkacsoportja 2010-ben (nemcsak a szakma, de a laikus társadalom részéről is) komoly érdeklődést kiváltó eredményről számolt be (Monti és mtsai., 2010). Legfőbb kérdésük az volt, vajon lehetséges-e kommunikálni a tudat zavaraiban szenvedőkkel, párbeszédbe vonható-e egy rejtett tudatú ember. Kutatásukba olyan betegeket vontak be, akik vagy vegetatív állapotban voltak (23 fő), vagy a megőrzött tudatosság legfeljebb minimális jeleit mutatták (31 fő), a kutatók mégis feltételezték, hogy bizonyos instrukciókat képesek értelmezni. A résztvevők a csőalakú fMRI gépben feküdve két imaginációs feladatot kaptak: 1) el kellett képzelniük, hogy egy teniszpályán állnak, és meglendítik karjukat, hogy az ütővel visszaüssék a közeledő labdát egy fiktív oktatónak (motoros imagináció); 2) el kellett képzelniük, hogy otthonukban szobáról szobára haladva milyen térbeli látványok tárulnak szemük elé (téri imagináció). Ezt követően 30 másodpercig relaxáltak, majd újra kezdődtek a feladatok. Az 54 páciensből 5 tudta mérhetően teljesíteni a feladatokat. Mikor az fMRI segítségével lokalizálták a résztvevők és 16 egészséges kontrollszemély mozgásos (motoros terület aktivációja) és téri (parahippokampális terület aktivációja) imaginációs tevékenységének idegrendszeri régióit, a kutatók hozzáláttak, hogy teszteljék az általuk kidolgozott kommunikációs algoritmus megbízhatóságát. A résztvevőknek egyszerű, igen/nem típusú kérdéseket tettek fel (pl. „Van-e Önnek testvére?”), majd arra utasították őket, hogy ’igen’ válasz esetén a teniszezés mozdulatsorát, ’nem’ válasz esetén pedig az elképzelt szoba térbeli megfigyelését képzeljék el. Így tehát az ’igen’ és a ’nem’ válaszok közvetve saját agyterületet kaptak. Az öt páciensből kiválasztottak egyet, akinél a hagyományos klinikai megfigyelés módszereivel nem észlelték a tudatosság jeleit (vagyis akiről korábban nem feltételezte az orvostudomány, hogy bármilyen formában kontaktusba vonható). Az igen/nem kérdésekre azonban ő is válaszolni tudott a képzeleti tevékenység e két típusának segítségével. Ez pedig azt jelenti, hogy még olyan személyeknél is elképzelhető a megőrzött tudatosság, illetve a kommunikáció-készség (ha még oly egyszerű formában is), akik látszólag teljesen bezártak saját belső világukba.

A másik fMRI kutatás (a Harvard és az MIT munkacsoportjainak közös törekvéseként) arra tett kísérletet, hogy szavakat és mondatokat vektorként kódolva jelenítsenek meg egy szemantikai térben az agy aktivitásváltozásai alapján (Pereira és mtsai., 2018). A kísérletben résztvevők (16 fő) különböző szövegeket olvastak, miközben a kutatók folyamatosan nyomon követték az agy eltérő területeinek aktivitásmintázatát. Ezáltal képesek voltak egy-egy szóhoz vagy akár mondathoz is saját idegrendszeri „képet” rendelni, majd az aktivitásmintázatok közötti együttjárások feltárásával olyan szóasszociációs felhőket elkülöníteni, melyben az egyes szavak hol lazábban, hol szorosabban, de valamilyen formában a jelentés útján asszociatív módon kapcsolódtak. Így például azonos szemantikai felhőbe került a ’háború’, az ’áruló’, a ’harc’ vagy a ’sérülés’, míg egy másik asszociációs hálóban jelent meg a ’képesség’, a ’tehetség’, a ’magabiztosság’ vagy a ’képzelőerő’.

km5

Ezek a vizsgálatok tehát komoly előrelépést jelentenek a szavak képalkotó eljárás segítségével történő azonosításában, ugyanakkor a személyek közötti lehetséges idegrendszeri különbségekre még nem fókuszálnak. Másként szólva, arra még gyaníthatóan nem vagyunk képesek, hogy személytől függetlenül, pusztán az fMRI-vel felvázolt agyi aktivitástérkép alapján megmondjuk, milyen szóra gondol az illető. Ha pedig olyan kommunikációs eszköz fejlesztése lenne a célunk, ami a hétköznapok szintjén képes beszéd- és mozgásképtelen embereknek az agy aktivitása alapján kifejezni gondolataikat, nos, ahhoz egy fMRI berendezés túlontúl ormótlan, mondhatnánk kevéssé mobilis. A harmadik kutatási irány azonban talán erre a problémára is megoldást talál majd. Ismerjük meg az EEG (elektroenkefalográfia) alapú szópredikáció lehetőségeit!

3) Elektromos aktivitás: görbülő gondolatok

Létezik egy Kara One névre keresztelt adatbázis, mely 12 személy EEG adatait tartalmazza (Zhao és Rudzicz, 2015). A Toronto Rehabilitációs Intézetben zajló vizsgálat résztvevői hét fonémikus inger (’iy’, ’uw’, ’piy’, ’tiy’, ’diy’, ’m’, ’n’) és négy hangzás szerint párba állítható szó (’pat’ – ’pot’, ’knew’ – ’gnaw’) hangnélküli (belső beszéd), majd hangos kimondásával produkáltak meghatározott EEG mintákat. A kutatók 64 csatornás EEG készüléket alkalmaztak, ami 64 elektróda segítségével képes az agy különböző területeinek elektromos aktivitását mérni. A fonémák és szavak elsősorban a centrális és centro-parietális elektródák által monitorozott területeken mutattak intenzív potenciálváltozást. Ezek a régiók központi szerepet töltenek be az artikuláció tervezésében és kivitelezésében. A Kara One adatbázisa bárki számára hozzáférhető, így aztán számos kutató próbált meg olyan statisztikai modellt létrehozni és tesztelni, melynek segítségével növelni lehet a fentiekben ismertetett szavak és fonémák EEG alapú felismerését. Ezek közül az eddigi legpontosabb becslés (Bakshali és mtsai., 2020) 90,25%-os megbízhatósággal tudta a kimondott szavak/fonémák EEG képe alapján előre jelezni az elképzelt beszéd EEG mintázatát. Számos kérdés azonban továbbra is megválaszolatlan. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy melyek azok az individualisztikus jellemzők, amik a személyek között eltérő EEG mintákat generálnak. Számít-e a nem, a kor, az iskolai végzettség, a szociokulturális közeg, a beszélt nyelv, számít-e a mentális állapot?

szubjektíven megélt

Kollégáimmal mi e legutóbbi tényezőre koncentrálunk egy jelenleg is zajló vizsgálat keretein belül. Arra keressük a választ, hogy depresszióval diagnosztizált személyek és egészséges kontrollszemélyek között találunk-e különbséget az EEG mintázat terén, amennyiben a résztvevőknek érzelmileg semleges, pozitív vagy negatív szavakat kell először hang nélkül, majd hangosan kimondaniuk. Azt már most is tudjuk, hogy depressziós személyek negatív érzelmi töltetű szavaknál eltérő neurális szenzitivitással és EEG aktivitással reagálnak (Benau és mtsai., 2019), amennyiben a negatív szavakat ők maguk választják ki, és amiknek ilyen értelemben személyes vonatkozása is van. Ez azért lényeges eredmény, mert jól jelzi, hogy az egyén élettapasztalatai milyen relatívvé formálhatják egy-egy szó szubjektíven megélt érzelmi intenzitását. Ne feledjük, hogy a szóasszociációs teszt már a legkorábbi pszichoanalitikus gyakorlatban (pl. Jungnál) az egyik leggyakrabban alkalmazott eszköz volt a páciens mélyebb pszichés rétegeinek feltárásában. A mi kutatásunk a szavak érzelmi töltetének és a fennálló pszichopatológia (depresszió) súlyosságának függvényében teszteli, hogy az EEG jel alapú szóazonosítás módszere mennyire tekinthető megbízhatónak.

km6

Önmagunk kifordítása

A mérések további finomításával a közeljövőben várhatóan tovább növekszik az agyi aktivitás általi szófelismerés. Egyes befektetők és kutatók arról sem tettek le, hogy hordozható fMRI eszközöket fejlesszenek, amellyel még precízebben lehetne a szavakhoz idegrendszeri aktivitásmintákat rendelni. A Berkeley kutatói (pl. Jack Gallant) a Szilícium-völgy befektetőivel olyan „gondolat-sapka” kialakításán töprengenek, melyet a résztvevők 30 ezer dollárért cserébe egy teljes éven át folyamatosan hordanak, miközben videófelvétel készítésére alkalmas okos-szemüveget és más szenzorokat is viselnek magukon. Így a nap huszonnégy órájában, megállás nélkül nyomon lehetne követni, hogy a résztvevők által megtapasztalt események milyen idegrendszeri válaszokat idéznek elő (beleértve a gondolatokat is). De rövid időre tekintsünk el a szóazonosítási módszerek pozitív hozadékaitól (ide sorolható az agysérülést elszenvedők precízebb diagnózisának és prognózisának lehetősége, a kommunikálni nem képes betegek kontaktusba vonása, a hozzátartozóikkal, szeretteikkel való párbeszéd kialakítása)! Játsszunk el helyette a gondolattal: harmincezer dollárért cserébe egy teljes évig kifordítom magamat, belső élményvilágomat a maga pőre valójában felfedve. Mert kétségkívül az ebben rejlő, egyre kevésbé szürreálisnak tetsző jövőkép az, ami sokakat elborzaszt a „gondolatleolvasás” tudományos lehetőségeit megismerve. Úgy hisszük, szellemünk, lelkünk, gondolatunk a legszentebb titkunk. Testünk tüneteiről már-már kéjes örömmel panaszkodunk egy vadidegennek a rendelő várójának kemény padján ülve. Kevésbé szeretjük, ha pszichológusunk foteljében telepedve lelkünk fájdalmairól beszélve ránk nyitnak. Jobban őrizzük belső valónkat. Vajon helytálló ez az állítás? Kell egyáltalán harmincezer dollárt fizetni, hogy belsőnket kitárjuk? Egyre inkább úgy tűnik, hogy nem. Az az igazság, hogy az emberek önként osztják meg akár legszemélyesebb titkaikat is másokkal, főként, ha nem ismerik azt a másik embert. A közösségi média bizonyos értelemben anonim önsegítő csoporttá formálta a regisztrált felhasználók tömegét. Személyes kapcsolataink szétesésével kapcsolódási igényünk megmaradt, de az anonimitás mellett olyan ez, mintha zárt szobában üvöltenénk világgá „A szót, a titkot, a piciny csodát, / Hogy megkeressem azt a másikat. / S fülébe súgjam: add tovább. // Nem mondhatom el senkinek, / Elmondom hát mindenkinek”.

inkább örülni érdemes

Nem mondhatom el senkinek, hagyom hát, hogy kiderítsék, mi van bennem. Az EMG, fMRI és EEG-vel végzett szóazonosítás ezernyi etikai kérdést vet fel (pl. mikor fogják mindezt kihallgatásokon, hazugságvizsgálatokon és ki tudja még hol használni?), de úgy hiszem, ennél jóval esszenciálisabb probléma személyes titkaink önként vállalt feladása. Ilyen értelemben tehát, amíg a jó érdekében „olvassuk” a gondolatokat, a tudományos előrelépéseknek inkább örülni érdemes, semmint rettegni azoktól. Egy bizonyos: ezen a területen is (akárcsak pl. a génszerkesztés esetén) nagyfokú szabályozásra lesz szükség a jövőben. Ami pedig az ember kapcsolódási igényét illeti… Talán éppen itt az ideje az olyasféle eszmecsere megalapozásának, ami kellő mértékű empátián és mentalizáción alapul. Elképzelni, megérteni és elfogadni, hogy ami a másik fejében van, az más, mint ami a miénkben fészkel. Nem több, nem kevesebb, csak más. Ez lenne ugyanis a gondolatolvasás emberi (és nem gépi) útja.

km7

Irodalomjegyzék
Bakshali, M. A., Khademi, M., Ebrahimi-Moghadam, A., Moghimi, S. (2020). EEG signal classification of imagined speech based on Riemannian distance of correntropy spectral density. Biomedical Signal Processing and Control, 59, 101899. https://doi.org/10.1016/j.bspc.2020.101899
Benau, E. M., Hill, K. E., Atchley, R. A., O’Hare, A. J., Gibson, L. J., Hajcak, G., Ilardi, S. S., & Foti, D. (2019). Increased neural sensitivity to self-relevant stimuli in major depressive disorder. Psychophysiology, 56(7), e13345. https://doi.org/10.1111/psyp.13345
Meltzner, G. S., Heaton, J. T., Deng, Y., De Luca, G., Roy, S. H., & Kline, J. C. (2018). Development of sEMG sensors and algorithms for silent speech recognition. Journal of Neural Engineering, 15(4), 046031. https://doi.org/10.1088/1741-2552/aac965
Monti, M. M., Vanhaudenhuyse, A., Coleman, M. R., Boly, M., Pickard, J. D., Tshibanda, L., Owen, A. M., Laureys, S. (2010). Willful modulation of brain activity in disorders of consciousness. The New England Journal of Medicine, 362(7), 579-589.
Pereira, F., Lou, B., Pritchett, B., Ritter, S., Gershman, S. J., Kanwisher, N., Botvinick, M., & Fedorenko, E. (2018). Toward a universal decoder of linguistic meaning from brain activation. Nature Communications, 9(1), 963. https://doi.org/10.1038/s41467-018-03068-4
Pulvermüller, F., Lutzenberger, W., Preissl, H. (1999). Nouns and verbs in the intact brain: evidence from event-related potentials and high-frequency cortical responses. Cerebral Cortex, 9(5), 497–506.
Shaw, K. (2019). The First Showman: The Extraordinary Mr Astley, The Englishman Who Invented the Modern Circus. Stroud, Amberley Publishing
Willett, F. R., Avansino, D. T., Hochberg, L. R., Henderson, J. M., Shenoy, K. V. (2021). High-performance brain-to-text communication via handwriting. Nature, 593, 249–254.
Zhao, S., Rudzicz, F. (2015). Classifying phonological categories in imagined and articulated speech. IEEE International Conference on Acoustics, Speech and Signal Processing (ICASSP). doi: 10.1109/ICASSP.2015.7178118
kép | shutterstock.com