MÁRIÁS
olyan egyszerű minden mint bővített házunk lambériatimpanonján
a faragott sokszögű facsillag alatt
gyermekét ölelő mária
amikor a vevőnek mondtam a szobrot elviszem
magam faragtam egy évekig őrzött ágból amit guyon richárd utcai
lakásunk villanyóraszekrényében találtam sokáig nézegettem
aztán fölismertem benne az asszonyt
azt felelte máriácska nélkül nem áll az üzlet
végül is rábólintottam
maradjon a csillag alatt az asszony a gyermek
legalább őket ne háborgassa a rengés
minden olyan egyszerű csak az ember néha megbonyolítja a dolgokat
azóta se jártam arra csak hallomásból tudom az összes fát kivágták
a fenyőket az ablakok elől a mandulát dédelgetett magnóliát tiszafát
odalett az örömszerző anyuformájú ciprus is a szemgyönyörködtető
egyszerű minden egy hosszú élet harmadában
elzakatolnak az évtizedek
többé nem hoz dunaszagot a szél
a tehetetlenség lendíti az évszakokat nyarat hamis telet
máriácska áll a gyerekkel de tavaszt nem ígér
ma ünneptelen a kedvem
próbálom megfejteni miért jut eszembe a fehér gyermekes asszony
ahogy kilép a lambériatimpanonból
s vár a mahagóni-sötét keretben