Brassó Anna

A rossz portéka

A rossz portéka

Bükkösfalva apraja-nagyja a főútra sereglett, mikor meghallották az éktelen csörömpölést. Az ég szakadt le nagy robajjal? Üstfoltozók, fazekasok tucatjai jönnek talán? – kérdezgették egymást a falubeliek, míg meg nem látták a porfelhőben a marcona öregembert. Ló húzta kordéján megannyi fémtárgy zötykölődött.

– Mellvértet tessék! – kiáltotta a bámészkodó népnek. Hangja zengzetes volt, és ahogy megállt, nyomban kihúzta magát. Ekkor látszott, hogy ő maga is mellvértet visel. – Van asszonyoknak, gyerekeknek való. Egyenest a szívet védi. Cirádás, fényes, virágos-ékes!

A bükkösfalviak örömükben, hogy nem az ég szakadt le, és a jövevény láthatóan segítő szándékkal jött, összecsapták a tenyerüket, és máris sorba álltak, hogy kiválasszák a nekik megfelelő mellvértet. Ez lett az új módi. Esténként lelkesen fényesítette ki-ki a magáét, hogy aztán másnap hetykén vonuljon végig a falun.

Teltek-múltak a napok, a mellvértárus kordéjának keréknyomait elsöpörte az észak-keleti szél. Ám a falubeliek ezalatt igencsak megváltoztak: mintha mindennap bal lábbal keltek volna fel. Szomszédok zsémbeltek egymással az utcán, hogy mi jogon jár át a cirmos macska egerészni az ő portájukra. Barátok zördültek össze apróságok miatt, mint a bolha lába, de még a gyerekek sem játszottak olyan vígan, mint azelőtt. Összekaptak, hogy ki készítette a legszebb csuhébabát, és ki szedte a legtöbb meggyet. Civakodott egymással bíró és csendőr, postáskisasszony és a levél címzettje, faluszéli és falu közepén lakó, és miután eleget marakodtak, kerülték egymást. Ha mégis találkoztak, szótlanul, felvetett orral haladtak el egymás mellett.

(A folytatás a téli számban olvasható)

Kapcsolódó segédanyagok: