ÖT
Nyitva a lichthof ablaka,
szellőzik a vasárnap délután,
az ünnepi ebéd zsírszaga,
– az olaj csak álom, hát még az oliva –,
desszerthez késő, kávéhoz korán.
Morzsákra szárad a napsütés
– legyeknek királyi lakoma –,
némán évődik villa és kés,
de köztük illendő, kisujjnyi rés:
a gyomor interregnuma.
A rágás és nyelés – monoton élvezet –
még a rádió háttérzajában,
de az emésztés már – i-betűn az ékezet –,
a mindig készséges tévéhez vezet,
öten öt külön szobában.
A vér testben és testek közt cirkulál
– a fej bámul és nehézkedik bután –,
öt csukott ajtó, öt lezárt határ,
de a gyomrokban mindenhol közöset talál:
húsleves, rántott hús – vasárnap délután.