Mund Katalin

TÁRSADA-LOMTALANÍTÁS

2005 december

TÁRSADA-LOMTALANÍTÁS
„A nyitott társadalom olyan, mint egy huzatos gang, régen megállt benne a sülthal-, kolbász- és káposztaszag, de most, hogy a tűzfalat lebontották, leginkább csak cúg van: keresztül kasul jár a szél. Az, hogy tartunk valamerre, végül is egyszerű érzékcsalódás: menetszélnek hisszük a huzatot.”
Ács József

A „társadalom” eredetileg a közös célok és értékek alapján szerveződő társulást jelentené. Egyenlő méltóságú, szabad emberek együttműködését. Legalábbis ebben az értelemben használta Rousseau e kifejezést, amikor „társadalmi szerződésről” beszélt. E szerződés nem politikai aktus, mert nem a hatalom hozza létre a társak integrációját. Így az, hogy „társadalmi”, arra vonatkozna, ami különbözik a „politikai”-tól, és persze a „gazdasági”-tól is, mi több, megelőzi azokat. A „társadalom” aktív szereplő, mely alkalmas arra, hogy nevében bíráltassék a hatalom (ha nem fejezi ki helyesen az akaratát) és a gazdaság (ha automatizmusai megakadályoznák a közjó érvényesülését).

idealizált kép

A társadalom, amely az emberek mindent átfogó valósága volt, igen hamar a valóságok egyikévé korcsosult. Gazdaság és politika öntörvényű világokként mutatkoztak meg, a „társadalommal” alkotott hármasságuk pedig a kapitalista társadalom idealizált képét tükrözte, miközben hol a politika, hol a gazdaság fojtogatta. Ezért a társadalomról gondolkodók egy része arra kényszerült, hogy szembeállítsa a „közösséggel”, s ez utóbbiban találja meg újra azt, amit az előbbiben elvesztett.

Másoknál viszont a társadalom különféle jelzők kíséretében kezdett szerepelni. Így lett a polgári társadalom „kapitalista társadalom”, „ipari társadalom”, újabban pedig „kockázati társadalom” és „hálózat-társadalom”. Itt már szó sincs egyenlőségről, szolidaritásról, de még történeti autonómiáról sem. A társadalom ebben a diskurzusban olyan erők hatása alatt áll, amiket nem tud befolyásolni, s azért nem, mert tagjai helyzetük következtében nem képesek felismerni, milyen hatalmak is irányítják sorsukat.

egyszemélyes kultúrák

Egész más, ha a „társadalom” elé a „nyitott” jelző kerül. A nyitott társadalomban egyetlen vallás, egyetlen világnézet, egyetlen életfelfogás sem törekedhet kizárólagosságra. Nincsenek tévedhetetlen tekintélyek, akik eldöntenék, mi az igaz, a jó, a helyes. Minden nézetnek az érvek és ellenérvek összecsapása során kell helytállnia magáért, és persze minden nézetről kiderülhet, hogy téves. Ez a társadalom pluralista, tiszteli tagjainak szabadságát és autonómiáját – legyenek azok csoportok, avagy „egyszemélyes kultúrák”. Sőt, a nyitott társadalom olyannyira nyitott, hogy még saját tagadóit is magában foglalja. Így bár a hit, világnézet vagy kultúra nem fogja össze az embereket, mégis közösséget alkothatnak, ha az alkotmányhoz lojálisak.

Csakhogy a globalizációval a társadalmak a térben is egyre megfoghatatlanabbá váltak. Valaha úgy látszott: területileg, s így tagsági viszonyok tekintetében is jól körülhatárolható, egyedi társadalmak léteznek. Ma a hálózatosan szerveződő kommunikációs egységek, s azok részrendszerei egyre kevésbé tekintik relevánsnak e kereteket. Ezáltal viszont lokalizálhatatlanná vált a hatalom is, s a nyilvánosság kritikai hangjai nem a valódi címzetteket érik el, a hatalmi központok pedig nem kényszerülnek semminemű számadásra.

Egy pillanatra úgy tűnt, mintha a nyitott társadalom eszméjében a szabad társulás rousseau-i ideája köszönne vissza, jóllehet ez már a nemzetállamokban is csak illuzórikus feltevésként élt tovább. Az integráció és az ebből eredő szolidaritás közösen elismert értékeket jelentett, legalábbis a politikai rituálék ezt a látszatot keltették. Mára ennek is vége. Ahogyan korábban a „társadalmat”, most a „nyitott társadalmat” értelmezi át és számolja fel az a politikai és gazdasági szisztéma, amely a zászlajára tűzte. A nyitottság csupán egyetlen célt szolgál: a közösség szétaprózódását, az egyén elszigetelődését. Itt már a legintimebb emberi kapcsolatok is gazdasági szerződéseken alapulnak, s ezzel eloldódnak az ősi kötelékek. Ez azonban nem a szabadságot jelenti, hanem a földönfutó kiszolgáltatottságát.

„Úgy látszik, nemcsak egy diktatúrában, de a dollármilliárdokból propagált nyitott társadalomban is jól jön, ha a lakosság csupán szolidaritást, szövetkezést nem ismerő, szerkezetét vesztett törmelék: vasreszelék, mely odafentről mágnessel bármely formába átrendezhető – ezt manapság mobilitásnak hívják, s érte mézes dicséret jár.”

kép | adobe.com