HANEM
Nem „olyan, mintha”,
csak mintha.
Olyan.
A színét vesztett tinta
ilyen, amivel írtak,
de csak az írója tudja,
hogy – mit? – művelt,
mert nyoma sincs semmilyen műnek.
S amikor már azt gondolja,
aminek nyoma sincs, az nincs,
s lemond róla, s felejti,
és aki ezt felejtette,
már az sincs,
sehol,
mert test és ember-emlékezet
egyként oszlik, egyenlően,
s ahogy a természet munkál,
mérhetetlen időkkel,
a tintát nem látott véset
– talán – telítődik
porral, morzsolódott
törmelékkel,
akkor az olyan, mintha
a bizonyosság üzent volna.
Mintha.