AZ EGYETEMSZIGET – 19
190
SEHONNA
Az egykori székvárosban
egykor demokrácia volt.
Az egykori demokrácia
mindig szebb, mint a mindenkori.
A mindenkori demokrácia
mindig szebb, mint a semmikori.
Az egykori tanár mit tanított
a semmi-korban? Onnan nézve
semmit. Innen nézve
egykort. Sehonnan nézve
mindent.
Sehonnan nézve a semmit:
minden. Csak be
ne csukd a szemed!
Az egykori székvárosban
egykorvolt egyetem épült.
Onnan nézve minden.
Innen nézve egykor.
Sehonnan nézve semmi.
A sehonnai derék tanár
megérezte hatalmát.
Sehonna ereje áramlott
a tagjaiban, mint a
vérmérgezés.
191
EMPIROPOLISZ
Az egykori tanár, mikor
kinevezték
főtanárrá, csak hogy könnyebb
legyen megszabadulni tőle,
nagy ünnepséget kellett
rendezzen. Mindent előre
megrendelni, amikor még
nem is tudhatta,
átmegy-e a vizsgán.
Ez így szokás. A szolgák
megvendégelik az urakat.
Legalábbis a legújabb fővárosban,
Empiropoliszban így csinálják.
Az egyetem előtti téren
nagy tüzet raktak, leöltek
egy bárányt, vérét tálban
felfogták, és amíg
a birka a nyárson forgott,
a vért hagymán kisütötték.
A kiéhezett vizsgázó
a konyha sarkában
befalta a fekete lepényt.
192
ÍZGÚNY
Elképzelt egy olyan világot,
ahol a kínzás ízekkel történik.
Kínzás? Hiszen őt nem kínozta
senki. Nem? Hát reménytelen
és reményteljes szerelmei?
Hát az irigység? Az ön-
elégületlenség? A halál-
félsz, a túlvilágiszony?
Milyen íze lehet a túlvilágnak?
Milyen az ízük a dolgoknak
ott? Vér vagy gyógyszerek íze
keveredik beléjük? Agresszív
ízrugás, ízgúny? Ízrágalom?
Szagokat már alig érzett,
a fél fülére süket volt,
az ízek még ezzel a világgal
kötötték össze, de a világot
már semmi se kötötte
egyetlen csokorba. Az
az érzése támadt, hogy
tágul a világ, ami a szétesés
szemérmes megnevezése.
Kiment a ház elé,
fölbámult a csillagokra,
görög betűknek olvasta őket,
az alfa zsugorodott,
az ómega nőtt.
193
UNALOMFAJTÁK
A város, hiába volt a birodalom
római jogú városa, ahol ráadásul
a jogot megalapozó gondolkodás-
gyakorlat egyszer elmélet lett,
mind több lakója a perzsa nagyúr
kegyei után ácsingózott.
A változatosság gyönyörködtet.
A gyönyör megváltoztat.
Csak a változás jelenthet némi
állandóságot, mondták. Nem volt
valami gyönyör itt élni – élt itt
az egyre életismerőbb tanár
a nemtanítás jogával, illetve
kötelességével.
Egyszer őt is elvitték tanulmányútra
Atraxerxész nagyúrhoz. Azt hitte,
fel kell olvasnia az írásaiból,
de csak a perzsa módon sütött
hús zabálása volt a program napestig.
Hazatérve a szofisták barlangjába
sietett, perzsa módon sütött
húst ettek, mert az volt a divat,
észre se vették, hogy az ő ízlésük is
át van szabva. Vagy csak nem érdekelte
őket a lényegtelen. De ez még
nem út a lényeges megtalálásához.
Pedig sokéves szabadalmuk is
volt
erre, hiszen velük tartott a
Démosz. Csak
maga a nép nem sejtette ezt. Az
unatkozó
tanár boldog lehetett, hogy ott van,
de tulajdonképpen unta magát.
Aki egyszer belekóstol a perzsa unalomba,
már túl nehéz neki a görög.
194
A NEVE ELHALLGATÁSÁT KÉRŐ
Hogy Isten nevét ne írjuk le,
az rendben van. Nemes eszmének
tűnik. Az Isten nem is a neve,
gondolta a neve elhallgatását kérő
tanár, mintha titkos informátor volna.
A tanár csak akkor tanár,
ha olyasmit tanít, amiről hallgatni kéne –
különböző okokból. Amiről nem
lehet beszélni, arról hallgatni kell,
tévedte Vitellius, a vindobónai
mellébölcselő. Hiszen ezek szerint
beszélni lehet, hallgatni kell.
A csend parancsánál gyengébb,
de hatékonyabb a beszéd lehetősége.
Isten nevét tilos kimondani,
de átkeresztelni őt lehet. Az új névbe
csomagolt Isten talán már megengedőbb.
195
KÉT VENDÉG
Azért nem tudok úgy írni, mert
nem tudok úgy élni, ahogy ők,
gondolta a neve elhallgatását kérő
tanár, mikor elmentek a vendégei,
akik a görög helyett nem a latinra
tértek át, hanem a Galliában beszélt
korcs változatra, mely tele
kelta és germán szavakkal,
de üres a grammatikája.
Két vendége közül az egyik
halott volt, a másik még élt,
de azzal tréfálkozott, hogy
két év múlva ő is emlék lehet már.
Meg kell találni a nyelvet? –
kérdezte a nyelvet nem találó,
ezért a nem találást tanító, amikor
még ott voltak, illetve nem voltak,
de ott. A halott, még ha igent is mond
a meghívásra, csak úgy tud eljönni,
hogy nem jön el.
De hogy tud nem eljönni?
Úgy, hogy el se jön.
Nem tudok úgy írni, ahogy ti,
nekem el se kell jönnöm,
hogy itt legyek, mentegetőzött
a vendéglátó.
Azon a nyelven nincs időmérték,
panaszkodott a halott költő,
mint egy szabó, aki félredobja
a mérőszalagot, és ollójával
találomra vágja a drága
szövetet. Mifelénk már
nem tógában járnak.
Mifelénk a halottak áttelepülnek
a túlvilágra, dicsekedett
a neve elhallgatását kérő
dicsekvés-író.
196
BÉKÉTLENEK KLUBJA
A dicsekvésírónál a két barát –
a halott és a meghalással játszó,
összevesztek. Kibékülni akartak,
és békületlen mentek el.
A békületlenek klubjában
kevés a halott. Mert őket folyton
megnyugtatják: Nyugodj békében!
Meg ilyenek. De hármuk közül
egy se akar békében nyugodni.
A béke az idő kihúzása a létezés
egyenletéből.
Az idő, amit kihúzunk a létezésből,
ha rosszat akarunk.
A rosszról senki nem tudja, mi.
A jó szerint nem az ő ellentéte.
197
AMINEK NEM IS VOLT EREDETIJE
A tanársága elhallgatását kérő
tanár nem ismerte a mértéket.
Írásait hiába méregette
patikamérlegen, túl könnyen
jött az egyensúly, mindig
más volt, és mindig ugyanolyan.
De ő mindig lemásolta,
aminek nem is volt eredetije.
198
KUDARC
Gubancvár. A lehetetlen pereme.
Innen kezdődik a létező világ.
Idáig a teremtés előtti vágyak
jöttek. A nem teljesíthetők.
Ami létrejött, nagyobb kudarc,
mint ami nem.
199
A LÉLEKVÁNDORLÁSRÓL
A lélekvándorlás lehetségességéről
az győzte meg, amikor egy másfél éves
kislányt látott sétálni a tengerparton.
Sütött a nap, a víz alig fodrozódott,
de tükröződött benne az ébredés fénye.
A kislányt a szülei kézen fogva
vezették. Mikor elé került egy kacsa,
meglepődve nyugtázta: Ó! Mikor
nagyobb fűcsomót látott,
meglepődve nyugtázta: Ó!
Mikor kutya szaladt arra,
meglepődve nyugtázta: Ó!
Ó, ó és ó! Úgy járta be a
reggelt, mint aki birtokával ismerkedik,
vagy épp titkos tudományt tanul.
Átvett, és örömmel elfogadott mindent.
Elégedett volt, hogy szebb helyre került,
mint ahol előző élete történt.
200
A KÖNYVTOLVAJ
Egy alexandriai bölcselő,
aki a régi hit alatt nevelkedett
tudást megpróbálta átültetni
az új hit üvegházába, ezt írta
a neve elhallgatását kérő
költő legnagyobb gyönyörűségére:
Istent az ember nem
tanulhatja meg és nem
is beszélheti el.
Ez pont jó, mert akkor
versben elmondhatja.
És kutatásának eszközéül
egyre inkább a verset választotta.
A vers mint lexikon, grammatika-könyv,
a vers mint laboratórium,
mint joggyűjtemény, a vers
mint szótár, mint jegyzetfüzet,
a vers mint ima és mint átok,
a vers mint raktár.
A lényeg nem tanulható,
nem kutatható, történetté át nem
alakítható, persze mindez
közhely, de tény, a lényeg
mint vers tanulható, a lényeg
mint vers kutatható, a lényeg
mint vers történetté átalakítható.
Hermész odaköltözött
a szomszéd házba, görög
kereskedőnek adta ki magát,
gyakran hozott át a versbarát tanárnak
becsesnek számító kéziratokat:
az alexandriai könyvtárból
loptam ki őket!