G. István László

PANASZDAL

2004 június

PANASZDAL

Zúgat-e harangot ellened a
szó? Vagy csak a vizek fogynak el így,
és a méltatlankodás árapálya,
ahogy a folyó medrén végigömlik
a tenger után nyújtózó halálvágy?
mi végre szánsz? óvásod ki vigyázza?
mért pólyálsz engem örök szívmagányba?
mért kímélsz, ha kíméleted felett
őrül magadat sem veted? csak a
kövek dajkálnak vizet, mint a holtág
óvja a zátonyt a felszáradásig,
úgy terjed a part odabent, homok,
felszáradt, szilárd, szív nélküli jóság,
mert kíméleted nem engedhet élni,
nem a megfáradt örökkévalóság –
tudom kivetsz majd, lomb közül a fényt,
nem lehet túl késő a sivatagba
érni, utána felsajdulhatatlan
lesz szemedbe nézni, visszaremélni
a só nélküli ételt. Csak a só,
tudd, csak a só ég bennem, nem a szél.

kép | AHLN, flickr.com