MONDJÁK

Mondják: huncut világ, markolja a dohányt,
a szeme se áll jól, lesi a jutalmát.

Mondják, soknak szurok van a hóna alatt,
jártában-keltében minden beleragad.

Mondják: mindegy, milyen, ósdi vagy új holmi,
kicsi vagy nagy összeg – csuda jó lenyúlni.

Anyja hasából is kilopná a csikót –
nincs csikó? eltapsol öt-, tíz-, százmilliót

Ki a tolvajt védi, maga nagyobb tolvaj –
jeges ész a divat, nem olvad így a vaj,

mármint az az adag, ami ott a fején
van mindkettejüknek, mint valami jelvény.

A törvénynek viszont viaszból az orra,
ahogy parancsolják, úgy áll más fazonra.

Ember tesz fogadást, agg eb, ki megállja –
a kárvallottat meg küldik az anyjába.

Ha kell, vemhes, úgymond, ha nem kell, hát rühes,
rugalmasan így vált véleményt az ügyes.

Varjak közé pedig addig jár az ember,
megtanul károgni, s ő lesz a nagymester.

Más meg kutyául jár, és ugatni tanul,
aki nyelveket tud, csak az lehet ma úr.

Sokan ebbel hálnak, bolhával kelnek föl
(gyönyör a bolhának, amikor meggyötör).

Virágos kertünkben a rozmaringszálat
hernyó legelészi, nyúlós, nyálas állat.

A virágokból is mérget szí ki a pók,
megmérgez levegőt, füvet, fát és folyót.

Vén darázs megdongja a telt, mézes körtét,
beleszúr fullánkkal, belevájja körmét.

Kígyó kígyót eszik, hogy sárkány lehessen,
győz a legerősebb, s úr az egész kerten.

No de baj nincs: jövőnk elkezdődött, s virul,
aki hülye, haljon — az okos meg tanul.

A Közmondásaink című összeállításból

kép | Cathy Keifer, adobe.com