Richard Smith

„GAZDAGNAK LENNI DICSŐSÉG”

1995 szeptember

„GAZDAGNAK LENNI DICSŐSÉG”

A kínai hatóságok nemcsak Tibetben támogatják a gazdaság fejlődését az általános megélhetés és a környezet kárára. 1978 óta Teng Hsziao-ping kormánya utat enged a gazdasági piacreformoknak, s arra buzdítja a kínaiakat, hogy amerikai típusú fogyasztói életformát kövessenek. Jelszavuk: „Gazdagnak lenni dicsőség”.
Kína gazdasági termelése 1992 óta évi 13%-kal emelkedik, az ezt megelőző évtizedben a GNP több mint évi 9%-kal növekedett. 1978 óta az átlagos vidéki jövedelem meghatszorozódott, a városi több mint háromszorosára nőtt. Az Ecologist közelmúltban végzett becslései alapján a ténylegesen rendelkezésre álló jövedelmek „a történelem legnagyobb üzletét és pénzügyi lehetőségét jelentik, s a hosszú távon gondolkodó nyugati cégek munkatársai ebből hatalmas hasznot akarnak húzni.”

Munkanélküliség

bódénegyedekben alszanak

Kínában a piacgazdaság kialakítása azonban legalább annyi problémához vezet, mint amennyit megold. Körülbelül 41 millió a hivatalosan nyilvántartott munkanélküli, de független becslések szerint reálisan legalább háromszor ennyi. Az állami cégeknél dolgozó 120 millió ember egyötödét fenyegeti elbocsátás. A 430 milliós vidéki munkaerő közel fele kihasználatlan. A China Daily szerint ezek közül 80–100 millió ember vándorol keresztül-kasul az országban munkát keresve; hidak alatt, vasútállomásokon és a nagyvárosok körül egyre terjeszkedő bódénegyedekben alszanak. 2000-re a munkanélküliek száma megközelítheti a 300 milliót.

Az állami birtokban lévő cégek fele csődbe jutott, az itt dolgozók 10%-a késve, vagy egyáltalán nem kap fizetést. A munkanélküli segély kevesebb mint 10 dollár egy hónapra, és sok nyugdíjas elvesztette az állami támogatást. Az elmúlt 2 évben több százezer munkás sztrájkolt az állami gyárak egyre romló körülményei ellen tiltakozva. Tianjin ipari városának egyik tisztviselője szerint: „A munkások szegénysége száraz fához hasonló. Ha meggyújtod, tűzvész lesz belőle.”

A közös vállalkozások szektorában a külföldi befektetők és kínai partnereik az ipari forradalom óta Európában ismeretlen munka- és életkörülményeket teremtenek. Mivel több millió vidéki munkás áll rendelkezésükre, a gyárak működtetői „olyan dolgokat tesznek, amelyek miatt a fejlett ipari világban börtönbe kerülnének”. A különleges gazdasági övezetekben mindennapos a gyerekmunka, a kötelező túlóra és a munkások fizikai bántalmazása. Egészségügyi és biztonsági előírások nem léteznek, vagy nem vesznek róluk tudomást. 1993-ban hivatalosan 13 385 munkás halt meg gyártüzekben és üzemi balesetekben; az 1991-es adat szerint 7 633-an, a halálesetek többnyire a tengerparti különleges gazdasági zónákban történtek. 1994 augusztusáig újabb 19 000 halálesetet rögzítettek hivatalosan. A munkásaktivisták szerint ez a szám a valóságban jóval magasabb.

leniners, flickr.com

Polarizáció

Akinek van munkája, magas a jövedelme, de magasak az árak is. A szaporodó piacreformok az állami segélyeket megnyirbálták, így az állami szektorban dolgozóknak most fizetniük kell a szállásért, egészségügyi gondozásért és egyéb szolgáltatásokért, amelyeket korábban jegyre vagy segély formájában ingyen megkaptak. A China Daily közlése szerint a szociális jóléti rendszer privatizációja a kormány közeli tervei között szerepel, az ingyenes egészségügyi gondozási rendszer leépítésével együtt. Ehhez hozzájárul az is, hogy az egyre halmozódó kormányadósságok, amelyekkel a csődbe jutott állami cégeket támogatják, kétjegyű inflációt okoznak.

Következésképpen a piacrendszer Mao „szegény, de egyenlő” egalitarianizmusát erős szociális polarizációval váltja fel. Kína városaiban gazdag vállalkozók, kereskedők, csempészek, „vörös kapitalisták” és korrupt káderek uralkodnak a szegény vándormunkások milliói fölött, akik a nyomor miatt koldulásra, bűnözésre vagy prostitúcióra kényszerülnek.

csatározás a tulajdonért

Elszabadult a pártkáderek, Teng Hsziao-ping gyermekei és más politikusok által vezetett kegyetlen, az egész társadalomra kiterjedő csatározás a tulajdonért. Ezek az emberek 1978 előtt sok hatalommal rendelkeztek, különféle előnyöket élveztek, de tulajdonuk nem volt. Most azért harcolnak, hogy hatalmukat magántulajdonra váltsák. A 80-as évek óta részt vesznek minden korrupcióban, sikkasztásban, csempészetben, az állami pénzalapok eltulajdonításában, az állami vállalatok és tulajdonok privatizációjában, hogy személyi vagyonokat halmozzanak fel. Az erőszak mindennapos, több övezetben az utazás sem biztonságos.

Környezeti pusztítás

A tudósok szerint, „a történelem során még egy ország sem vitt véghez gazdasági és ipari forradalmat az ökológiai alapok olyan mértékű pusztításával”, mint a mai Kína. Abban az országban, ahol a földnek mindössze 10%-át lehet megművelni, a gabonatermő területek egyharmadát tönkretették az elmúlt 40 év során a termőföldek túlzott kihasználásával (talajerózió, sivatagosodás), az energiai projektekkel (vízi erőművek, szénbányászat), az ipari és lakásépítkezésekkel. A vízkészletek kezdenek kimerülni a megnövekedett ipari, mezőgazdasági és lakossági felhasználás miatt. Kína 500 városából 300-ban nem kielégítő a vízmennyiség, 100-ban pedig egyáltalán nem elég. Az ezredfordulóra az ország „vízdeficitje” megközelítheti Mexikó 1990. évi vízfogyasztását. A kínai gyárak 36 milliárd tonnányi tisztítatlan, ipari szennyvizet engednek az ország folyóiba, tavaiba és partközeli tengereibe minden évben. Az ország folyóinak és tavainak négyötöde súlyosan szennyezett, a vizük ihatatlan, a bennük élő hal ehetetlen. Kína mezőgazdasági minisztériumának jelentése szerint a trágyázó és rovarirtó szerek több mint 100 000 embert mérgeztek meg 1992–93-ban, közülük 14 000 meghalt.

leniners, flickr.com

Kína komoly hulladékproblémákkal küszködik. Míg hajdanában szinte mindent újra felhasználtak, a 80-as évek fogyasztókultúrájának tömeges támogatása, a rengeteg csomagolóanyag és eldobható tartály temérdek hulladékhoz vezetett a legtöbb városban. 1990-re több mint 10 000 szemétlerakóhely épült. A 600 négyzetkilométernyi földterületet elfoglaló 7 milliárd tonna szemétnek csak kis részét használják fel újra, vagy vonják ki belőle a mérgező anyagokat.

több város eltűnt

Az üvegházhatást előidéző gázok, szemcsés anyagok és nehézfémek ipari kibocsátása exponenciálisan növekszik. Ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak, 2000-re Kína lesz a világ legnagyobb savas eső termelője, innen származik majd a legtöbb üvegházhatást előidéző gáz, amerikányi szemcsés anyagot és nyugat-németországnyi kén-dioxidot fog kibocsátani. Ha Kína gazdasági termelése csak 8,5%-kal nő évente (ez kevesebb mint fele a jelenlegi növekedésnek), akkor 2025-re Kína háromszor annyi szén-dioxidot termel majd, mint az Egyesült Államok. A szmog már most is olyan sűrű, hogy több város eltűnt a felettük keringő műholdak látóteréből. A kínai Nemzeti Környezeti Iroda jelentése szerint a légszennyezettség miatt a tüdőrákból eredő halálesetek száma 1988-tól 1993-ig 18,5%-ot emelkedett. A halálesetek leggyakoribb előidézője a szennyezett levegő. A higany- és ólommérgezettség is emelkedik a gyerekek körében.

Kína hasznát vehetné „fejletlenségének” a jelenlegi tendenciák visszaszorításában. Kihasználhatná például a széles körben elterjedt vonat-bicikli rendszerét, amely nemcsak az energia szempontjából a leghatékonyabb, de a legkevésbé szennyező módja is az eddig kifejlesztett tömegközlekedésnek. Hasznát vehetné organikus alapú mezőgazdaságának, s így elkerülhetné a talajfelszín tönkretételét, a szennyezést, a rákot és egyéb, a kemikáliákkal intenzívvé tett, mezőgazdaságból származó betegséget. Kihasználhatná a tartósítás és újrafelhasználás egykori hagyományát, s így nem kellene szembenéznie a kapitalista országokat fenyegető súlyos hulladékproblémákkal.

felső kép | leniners, flickr.com