JOTTÁNYI

Kiviláglik, hogy heterogén, és úgy csapódik hozzá
(hangtalanul vagy viharos morajlással, lágy talpakon
lopakodva az éj illatos partja mentén, mindegy),
szörny-fejét (ha az) úgy emeli a felszín fölé, úgy
jelenik meg minden, hogy ritmusai, a csobbanások,
közben elkábítanák. Belegondolva fölfoghatatlan.
Horgászait is kifogja. Kimondja hát: halastó partján
klottgatyás gyerek ült valóban. S a tisztelendő úr feje
kopasz volt, orrán apró, kerek, fémkeretes üveg, mint
majd a Született gyilkosokban. Merő formaság-e, ha
egyszerre látja a vízparti hittanóra és a filmszalag térben-
időben összemérhetetlen kockáit egyazon bukfenccel
átvetülni ide, hallani, hogy a pap Absolon történetét
meséli éppen: Dávid király fia hosszú hajánál fogva
fönnakadt a fán, öszvére kifutott alóla, itt lóg, ni,
nézzétek a képet, már jönnek oldalról a dárdás ölők –
ha összeférceli egy ceruzával húzott vers-vonallal vagy
láthatatlan drótra fölfűzi és a nemlétből ráérősen
kihalássza, tartja tenyerén: érzi-e magához (érzi-e
magát) jottányival is közelebb?

kép | jumpstory.com