MI FÁN TEREM ÁNGYOD TÉRDE?
Valamikor réges-régen, amikor még az ángyod térgye kalácsa káromkodásnak számított, másképpen éltek az emberek. Lakhattak falun, városon, szalmatetős házban vagy oszlopos kúriában, két-három nemzedék is megfért egy fedél alatt. Együtt búsultak, együtt vigadtak, együtt vendégeskedtek, akár a száműzetésben is. Tegnap érkezett oda Bercsényi úr minden pereputtyostól…, írta a bujdosó Rákóczi íródeákja, Mikes Kelemena Törökországi levelekben (még annál is régebben).
És lehettek szegények vagy gazdagok, köz- vagy főrangúak, a legtöbb helyen sok gyerek született. Gróf Széchenyi István és a szegény sorsú székely fiúcskából lett világhírű utazó, Kőrösi Csoma Sándor hatodikként, Arany János nyolcadikként látta meg a napvilágot. Hét testvére után jött világra Johann Sebastian Bach (ejtsd: johann szebasztián bah) is, a barokk zene német mestere, aki számtalan remekművet és húsz utódot hagyott maga után. A magyar királynővé koronázott osztrák Mária Terézia tizenhat gyereknek adott életet.
A korábbi századokat csupa nagy család népesítette be. Ismerjük őket a mítoszok világából és a történelemből. A görög istenek szinte mind rokonságban álltak egymással, valamennyien Uránosz és Zeusz gyerekei voltak. A magyar múlt is bővelkedik híres, nagy famíliákban. Egyes, kiváló képességű tagjaik hatással voltak az egész nemzet sorsára, mint például a törökökkel és az osztrákokkal is viaskodó Zrínyiek, vagy az erdélyi fejedelmeket adó Báthoriak, Rákócziak, Bethlenek.
Az egyszerű emberek nagy családjait azonban nem tartja számon a történetírás. Róluk legfeljebb egyházi iratok tudósítanak, már ahol nem pusztították el őket háborúk, tűzvészek. Íme egy bejegyzés lakóhelyem – Makó – református halotti anyakönyvéből: 1823. februárius harmadikán Szirbik Miklósné Kovács Katalin 86 esztendős, megholt öregségben. Erről az öreg asszonyságról megjegyzésre méltó, hogy 9 gyermeket szülvén, azokat maga után mind életben hagyta, és hogy unokái s unokáinak gyermekei öszveséggel voltak halálakor 104en; és így a gyermekekkel együtt az egy törzsökről származottak száma 113.
A cserfagubó tintával írott betűk azt is hírül adják, hogy koporsóját fiai vitték, szám szerint hatan. Közöttük volt a gyülekezet prédikátora, egyben a család benjáminja is. (A ma is élő szólás bibliai eredetű. Jákobnak, a zsidó nép egyik ősatyjának tizenkét fia közül Benjámin volt a legkisebb. Ezért nevezik így a kései, utolsónak született, dédelgetett gyereket.)
A Szirbik család valójában sokkal több tagot számlált. A fiak feleségei és a lányok férjei – menyek és vők–, valamint az unokák, dédunokák házastársai nincsenek benne ama 113-ban. Mint ahogy a többi, nem vér szerinti rokon: a sógorok (régiesen süvek) és sógorasszonyok is hiányoznak. A fivérek hitveseit ángyinak is nevezték, de ángy volt a nagybácsi felesége is. Ma már csak mondókákban, szólásokban találkozunk velük…. Ángyom asszony kislánya, beesett a Tiszába, szedjünk össze csinteket, csontokat, cserepeket, avval halásszuk ki..., kántáltuk kisiskolásként óraközti szünetekben, amikor még játszottuk a régi gyerekjátékokat. A mai öregek száján is kicsúszik a régen durvának tartott szólás: Ángyod térgye kalácsa, mondják a badarságot beszélőnek. De hogy mikor és miért lett szitokszó a távoli nőrokon térdének csontdarabkája, senki sem tudja, holott nyelvészeti tanulmányok is születtek a témáról.
(A folytatás a tavaszi számban olvasható)