Kelemen Tamás

A HANGYA, A TÜCSÖK ÉS A CSÜCSÖK

A HANGYA, A TÜCSÖK ÉS A CSÜCSÖK

– … És ekkor a bátor hangya felkapta a hétfejű sárkányt, és derékig a földbe vágta. Majd előkapta kardját, és levágta mind a hét fejét. Aztán hazavitte a királylányt. Az öreg királyörömében kész lett volna a hős hangyának adni a lányát és fele királyságát. De a szerény kis hangya nem kért mást, csak egy kis kiflinek a legkisebb csücskét…

– Ebből semmi se igaz – sóhajtotta a hangya. – Egyszerűen csak megtaláltam ezt a kifli csücsköt az út szélén.

– De az unalmas! – háborgott a tücsök.

Véletlenül futottak össze aznap az erdei tisztáson. A hangya a csücsköt cipelte, a tücsök meg hegedült.

– Lehet, hogy unalmas, de ez az igazság.

– És ezt fogod elmesélni a bolyban? – hüledezett a tücsök.

– Miért kéne elmesélnem bármit? Nálunk senkit se érdekel, hogy honnan szerezzük a morzsát.

– De ez nemcsak egy morzsa! – kiáltotta szenvedélyesen a tücsök. – Ez egy csücsök! Tízszer akkora, mint te. Itt húzod, tolod, vonszolod, cipeled, görnyedsz a súlya alatt…

– Ez mondjuk igaz, de ha segítenél…

– Orcád, na jó, olyanod nincs, de csápjaid verejtékével áztatod, hogy aztán egyszerűen leadd a bolyban, mintha egy porszem lenne?

– Ez nem olyan nagy dolog. Nálunk akárki képes lenne rá.

– Te viszont nem vagy akárki – kiáltotta a tücsök. – Hiszen te, izé…

– Még a nevemet se tudod.

– Nem – ismerte be a tücsök –, de ha elárulod, sztárrá teszlek, az egész boly rólad beszél majd!

– Kétlem.

– Te leszel az, aki ezentúl eltáncolja nekik, hogy merre van az ennivaló.

– Azok a méhek.

– Te leszel minden hangya királya!

– Királynőnk van.

– Akkor feleségül veszed.

– Ez nálunk nem így működik.

A tücsök kétségbeesett.

– Akkor mégis mit akarsz?

– Hazavinni a csücsköt.

Mikor erre a tücsök felelni akart, hüppögést és sírást hallottak. Egy kislány sírdogált a közelükben. A szűnni nem akaró sírás mellé ekkor becsatlakozott egy másik hang, egy fiúé.

– Na, ne sírj, hazatalálunk, meglátod.

– Dehogy találunk! Itt fogunk elpusztulni! A morzsákat se találjuk!

– Morzsák nélkül is hazajutunk – felelte a fiú kissé bizonytalanul. – De biztos megvannak valahol, tudom, én szórtam el mindet.

A tücsök szánakozva ciripelt egyet, a hangya azonban tűnődve nézte a csücsköt.

– Mit gondolsz, mennyi morzsa jön ki ebből?

– Elég sok, gondolom.

– Elég sok, hogy elérjen addig a kunyhóig az erdő szélén?

– Miért pont odáig?

– Szerintem ott laknak.

A tücsök erre már felkapta a fejét.

– Ó, na ne!

– Haza kell jutniuk! – mondta a hangya. Azzal nekiállt tépkedni a csücsköt.

– Nyugodtan segíthetsz – szólt a tücsöknek, aki duzzogva csatlakozott hozzá.

– És mit viszel majd a bolyba? – próbálkozott még utoljára.

– Majd felkapok valamit a kunyhójuk környékén.

A tücsök felderült.

– És ha a házuk nem is közönséges ház, hanem mondjuk… mézeskalácsból van?

A hangya fáradtan elmosolyodott.

– Jó volna. Meglátjuk, ha odaérünk.

Mesemondó | Horgas Judit

Kapcsolódó segédanyagok: