KAVICSÁGY
KONZERVDOBOZBAN TALÁLTAM
A pillanat tartalmaz minket.
Én mindig jönni szerettem, menni sosem,
csak megérkezni magunkba.
Az első perctől a közeledés felszabadító,
abszolút akarata vonszolt.
Te mindig menni szerettél, elindulni,
végighúzódni a tájon,
mint tengerszem felett a szemöldökív.
Az időablakban, ahol az érkezés
és indulás tulajdonképp egy lesz,
összezörgünk majd, akár kavicsok
az üres konzervdobozban.
De addig a csend puha nekropoliszát
kavicságyon fekve hallgatom.
A fák fraktáljait körém teríti
a délelőtti napfény.
Honnan indulsz, hová érkezem épp?
kép | vecteezy.com
