A HONI ROZSDA MEGFOGTA, MEGETTE

Beszélgetések Nagy J. Endre szociológiatörténésszel [1994 június]

Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet, 
Mert él basák és buták közepette, 
Mert hiába lett acélból itt a szív, 
Szép emberszívként szikrázni ha akar: 
A honi rozsda megfogta, megette. 
Ady Endre 

PULSZKY ÁGOST

Ön azt mondta, szívesen élt volna Pulszky korában – miért?

1867 után kezdik lerakni a modern Magyarország közigazgatási és jogi alapjait, és ekkor kezdődik a gazdasági modernizáció is. Ez a korszak a nagy, forradalmi tettek után a napi aprómunka, a lépcsőzetes haladás ideje, de még él az ún. „nagy generációnak” – Eötvös, Kossuth – az erkölcsi pátosza is. Ezt próbálják meg érvényesíteni a közéletben, és engem ez vonz a korszakhoz.

Pulszky Ágost apja, Ferenc még az első nagy reformnemzedékhez tartozik…

Igen. Például érdekes diplomáciai megbízatást kap 1848-ban: ő tárgyal a bécsi forradalmárokkal. Kényes helyzet volt, hogy 1848 nyarán a bécsi forradalmárok hívják segítségül a magyar forradalmárokat. Pulszky három napi tárgyalás után – mivel nem merték segítségül hívni a magyar forradalmi hadsereget – úgy búcsúzott, hogy „maguk nem forradalmárok, hanem nyárspolgárok!” A szabadságharc után az egész család elköltözik először Franciaországba, utána Angliába, Pulszky Ágost Londonban kezdi középiskolai tanulmányait és Torinóban fejezi be.

Bizonyára a „szalonélet” is vonzó lehetett a Pulszky családban.

Nevezetes család volt, ez kétségtelen, hiszen Ágost testvére, Pulszky Károly vásárolta a Magyar Nemzeti Galéria Képanyagának tetemes részét. Édesapjuk egyébként verset és regényt is írt. Emellett parlamenti képviselő volt. Erről a „szalonvilágról” a kortárs Emmer Kornél a következő képet festi: „Minden kitűnőséget, amelyet a magyar társadalom csak felmutathatott, minden nevesebb idegent, aki csak a magyar fővárosba került, szívesen láttak e termekben. Folyton változó csoportokban, amelynek középpontjai a háziúr és a háziasszony voltak, életteljesen tárgyaltak minden napi kérdést a politika, a művészet, az irodalom köréből. A kül- és belföldi élet fontosabb eseményei megvilágítást nyertek ott, minden oldalról. Az öregek a fiatalokkal, a híresek a kezdőkkel, a szakemberek a laikusokkal mulattak fesztelenül. A szellemi arisztokrácia demokratizálása volt ez, és még azok is, akik künn az életben nagyképűsködtek, e körben természetes viselkedési formát öltöttek, annyira nem tűrte meg a feszítést, a pózokat ez a légkör.”

Ez az indíttatás, ez a családi háttér határozza meg Pulszky későbbi pályafutását, illetve közéleti szereplését. 1871-től 1901-ben bekövetkezett haláláig parlamenti képviselő; de hogyan találja meg a helyét a sokéves külföldi lét után itthon?

Amikor hazajön Magyarországra 1861-ben, egyetemre jár. Erről így emlékeznek a kortársak: „Beszélték, hogy Homéroszt, Dantét, Miltont könyv nélkül tudja, minden fontosabb európai nyelvet folyékonyan használ, Deáknak, Eötvös József bárónak a kedvence”. Intellektuálisan valóban a legmagasabb nívón állt, s már egy erős morális beállítódás jellemezte, ismét kortársát idézem: „Gyűlölte és utálta a tehetségtelenek, a léhák protekcióvadászatát, s így magyarázható később hírhedtté vált szigora olyan jelöltekkel szemben, akik készültség helyett ajánló névjegyekkel akartak boldogulni nála a vizsgákon”. Egy nemesi származású intellektuel antidzsentroid szemlélete jellemzi.

S még egy idézet szakmai és morális attitűdjéről: „Plutarkhosz szerint a következő tulajdonságokkal kell bírnia egy férfinak, aki a közügyek intézésében részt akar venni: biztos alapként hozzon magával tiszta jó szándékot, melyet ész és józan ítélet irányít. Szenvedélytől és üres dicsvágytól, irigységtől és versengési vágytól mentesítse magát, és ne lépjen a politikai térre pusztán más foglalkozás hiányából. Ezen követelményeknek felelt meg Pulszky.”

Tudjuk, hogy tudósként társadalom-, illetőleg jogfilozófiát művelt, de számontartható-e mint szociológus?

Igen, elsősorban társadalomelmélete figyelemre méltó. Ez elsősorban állam- és jogszociológia volt, de Pulszky az államot és a jogot beleágyazza a társadalmi viszonyokba. Például egy polgárjogi tankönyvben fölvázolja a tulajdon történetét az őskortól a legújabb időkig.

Számomra azért aktuális az útkeresése, mert középút-keresés a liberális és a szocialisztikus tanok között, tehát a kapitalista állam tökéletesített változatát, a szociális állam lehetőségét kutatta.

Pulszky felfogása szerint az államnak akkor kell föllépnie, amikor a társadalomban még nem ismertek fel valamilyen közösségi szükségletet. Az állam ekkor ellátja ennek a területnek az igazgatását. Például az állam fölismeri, hogy egy üzemben a szociális viszonyok nem megfelelőek, ezért ott gyárfelügyelői rendszert kell alkalmazni. Az állam ugyanakkor nem avatkozhat a termelésbe, illetve a piac működésébe. Sőt, azonnal ki kell vonulnia arról a területről, ahol a társadalom már felismerte a szükségleteit, és azokat képes ellátni, anyagi ereje is van hozzá. Manapság például az oktatást nem tudjuk ellátni magánfinanszírozás révén, tehát az államnak föl kell lépnie. Ez rendkívül érdekes dinamikus felfogás, amely állandóan változó területet jelöl ki az állam számára. Az első tudományos mű a magyar munkáskérdésről is az övé, 1890-ben jelenik meg. Azt hiszem, ő valóban szociálliberális volt.

Ez magyarázza, hogy utóéletében két tábor vetekedett érte: egy idealista vagy neokantiánus csoport, illetve a Huszadik Század szociológusai? Mindannyian találtak érveket Pulszkytól – a maguk számára.

Pulszky történelemszociológiai elmélete támaszkodik ugyan Spencerre, de az igazi gyökere Eötvös József elmélete. (Pulszky egyébként Eötvös József országgyűlési segéde volt először.) Ahogyan Eötvösnél a XIX. század uralkodó eszméi az egyenlőség, szabadság és nemzetiség – Pulszkynál a történelem bizonyos eszmék fejlődése, amellyel párhuzamosan bizonyos materiális-gazdasági fejlődési folyamatok is lejátszódnak. Tehát az eszmék és a reális változások a valóságban párhuzamosan haladnak a történelem folyamán. Eötvös szerint a társadalmi harcok irányát mindig az eszmék jelölik ki – ugyanúgy, ahogy Max Weber mondja a Protestáns etikában,hogy az eszmék mint váltók működnek a történelemben, és megszabják a haladás irányát. Ezt a gondolatot viszi tovább Pulszky, és ilyen értelemben lehet idealisztikusan értelmezni. Bár Pulszky eszmetörténeti tanítása szerint a korabeli társadalomban a nemzeti eszme az uralkodó, jönni fog egy új társadalom, amelyben a gazdasági és internacionális eszme lesz a vezető, és a nemzeti állam korszaka történelmileg túlhaladottá válik. Ezt a gondolatot fordítják szembe Jászi Oszkárék, illetve a Huszadik Század folyóirat és köre a feudális Magyarország hivatalos ideológiáival; a hatalom képviselői pedig ezért fogják vádolni Pikler Gyulát és Somló Bódogot – parlamenti interpelláció formájában – azzal, hogy nemzet- és hazaellenes tanokat hirdetnek.

Volt-e valamilyen törés, feszültség a teoretikus és politikus Pulszky között?

Inkább úgy mondanám, hogy még a tudományos munkásságán belül is találhatunk törést, ami azért tanulságos, mert előrevetíti azoknak a magyar tudósoknak a sorsát, akik a 20-as évektől kénytelenek voltak emigrálni.

Pulszky megjelentette Londonban a művét, ezt ismert folyóiratok recenzálták, ő azonban többet remélt. Talán abban bízott, úgy fogadják majd, mint Spencert. Nem így történt, és többé nagy könyve nem született, csak kisebb résztémák feldolgozására vállalkozott: az egyetemi oktatásról vagy Pázmány Péterről írt. 1885-től teoretikusan semmit sem fejlődött, és szemmel láthatóan rádöbbent arra, hogy Magyarországról nem lehet intenzíven részt venni a nemzetközi tudományos közéletben. Ekkor fordul egyre inkább a parlamenti politizálás felé. Persze parlamenti felszólalásainak némelyike tudományos esszé. Más kérdés, hogy milyen volt a parlament fogadókészsége. Éppen magas szintű előadói stílusa miatt nem szerették, sőt, felszólalásai néha botrányba fulladtak. Egyszer valaki vigasztalni próbálta, hogy „majdcsak lesz sikeresebb is”. Pulszky fölháborodott már a vigasztalás szándékán is: „Azt gondolja, érdekel engem, hogy ezek itt mit szólnak a beszédhez?”

Nem csoda, hogy nem volt népszerű.

Nem. Soha. A parlamenti teoretizálás során ellentmondásba is került azzal a közeggel, amelyben fellépett.

Mégis: 1900-ban ellenezte a szociológia tanszék létrehozását.

Először engem is meglepett ez a tény. De nézzük meg jobban: eleinte úgy gondolta, azért nem kell szociológia, mert ez megtalálható az állam- és jogbölcselet tantárgyon belül. Amikor azonban 1900-ban megalakul a Társadalomtudományi Társaság, ami tulajdonképpen szociológiát jelent, elvállalja az elnökséget.

kép | vecteezy.com