Horgas Judit

MÁSVILÁG 10.

2005 szeptember

MÁSVILÁG 10.
„Magyarország nem volt, vélhetőleg nem is lesz, de lehetne.”
Pszeudo-Széchenyi

Örömmel tudatjuk a Liget barátaival, hogy a Nemzeti Kulturális Alap megreformálásáért vívott, sokéves küzdelmünk végül mégsem volt hiábavaló. Bozóki András kulturális miniszter felkérésére Harsányi László, az NKA elnöke július 11-én 10 órakor sajtótalálkozó keretében tájékoztatta a kulturális szakterületek nagy számban megjelent képviselőit és a sajtó munkatársait az utóbbi években mind hatalmasabbá növekvő intézmény-monstrum jelentős átalakításáról. A feleslegesen szövevényes pályáztatási rendszerrel mesterségesen felduzzasztott adminisztrációs munkatársak nyolcvan százalékának áthelyezésével, a korrupciós ügyekben bizonyítottan érintett ügyintézők eltávolításával, az így felszabadított épületrészek bérbeadásával, a vezetőség javadalmaztatásának csökkentésével az NKA 540 millió forintot takarított meg, így még ebben az évben lehetőség nyílik egy soron kívüli, kompenzációs pénzosztásra, amelyben a méltánytalanul kis támogatást kapott szervezetek részesülnek.

háttérinformációk

Harsányi László az egybegyűlteknek bemutatta az NKA honlapján is olvasható, rövid, közérthető, ám rendkívül szigorú szabályzatot, amely minden kurátor számára kötelező érvényű. Az általános szabályzat szerint a döntéshozóknak kötelességük megfelelően tájékozódni minden egyes gondjukra bízott pályázatról, el kell olvasniuk a mellékelt anyagokat, és amennyiben ezt sem találják elegendőnek, munkatársaik segítségével további háttérinformációkat kell szerezniük a pályázóktól. A jövőben nem utasíthatnak vissza pályázatot formai okokból: amennyiben a lényegesen egyszerűsített pályázatból mégis hiányozna valamilyen dokumentum, az NKA adminisztrációs munkatársainak feladata, hogy a hiányosságra időben figyelmeztessék a pályázót. A megítélt támogatásokat az NKA-nak a döntéstől számított 15 munkanapon belül át kell utalnia, késedelem esetén a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresét kell kifizetnie.

Az általános szabályzat mellett minden szakkollégium számára elkészült a döntéshozatali elvekről szóló szabályzat. A folyóirat-kollégium kurátorainak például a jövőben figyelembe kell venniük, hogy a támogatott lap hányszor, milyen terjedelemben jelenik meg, majd ezek és egyéb, kontrollálható mutatók alapján kategóriákat kell felállítaniuk. Azonos kategóriába tartozó lapok nem kaphatnak eltérő nagyságú támogatást, így elkerülhető az a tarthatatlan gyakorlat, hogy negyedévente megjelenő folyóirat kétszer akkora állami szponzorálásban részesüljön, mint egy havilap. Az NKA elnöke külön kiemelte: plusz támogatásban részesítenek minden olyan szervezetet, amelynél bizonyíthatóan a költségek lefaragására és önmérsékletre törekednek, mert ezzel is a Bozóki András vezette kulturális tárcában látványosan megmutatkozó ökológiai szemléletet akarják érvényre juttatni.

kép | vecteezy.com
Másvilág 1.
Másvilág 2.
Másvilág 3.
Másvilág 4.
Másvilág 5.
Másvilág 6.
Másvilág 7.
Másvilág 8.
Másvilág 9.