AZ UTOLSÓ SZÓ JOGÁN
WORLD PRESS PHOTO
Wong úr már egy hete nem tudott aludni. A hajnali város fényeit figyelte a tizenharmadik emeleti lakás ablakából. Érezte, hogy kitaposott, szállodaihoz hasonló papírvékony papucsa egyre vékonyabb, és a szakadás csak idő kérdése. Azelőtt sokszor gondolt arra, milyen lenne végignézni, ahogyan felébred a város, ahogyan idegen lakásokban munkába készülődnek, és pékek fel-felbukkanó autói állnak a pirosnál az üres kereszteződésekben. A város most üres volt. Minél inkább igyekezett keresni egy fix pontot, amin jól elgondolkodhat, annál többször jutott eszébe az álmatlansága, és annak érthetetlen okai.
Különben egész addigi életében másokon keresztül élte az életét. Ismerősök beszámolói, filmek, könyvek adták a szabadságot, hogy nem kellett kipróbálnia a gyógyszerfüggőséget, a drogokat, a depressziót, a féktelen partikat, és legfőképp nem a halált. Így persze mindenről határozott véleménye volt, de sosem kellett átlépnie a láthatatlan küszöböt, ami, ha eszébe jutott, nyomban forgott vele a világ. Az egyetem után a helyi önkormányzatnál helyezkedett el mint hivatalnok. Őszinte belenyugvással, haragtól mentesen járt be reggelenként fél kilencre dolgozni, hiszen élete nem is alakulhatott volna máshogyan.
moralizálás és rettegés
Hajnali három volt. Akkurátusan kikészítette a halvány színű inget, sötét nadrágot, trikót és a zoknit is, a nemrég akciósan vásárolt sportos-elegáns cipőt – aztán végképp nem tudott magával mit kezdeni. A tévé kék fénye tükröződött szemüvegén. Valami klasszikus filmet választott egy streaming felületen. A címe talán Belső tenger. Az eutanázia abszolút alapjog, nem értette, hogy mi ez a moralizálás és rettegés a haláltól, amelyet a felesége olyannyira osztott, hogy kérte, kerüljék ezt a témát. Wong úr magában emiatt szeretetteljesen lesajnálta feleségét, ahogyan naiv kisgyereket szokás megmosolyogni, mikor azt mondja, hogy kukás lesz vagy világhírű focista. Wong úr a film alatt sem álmosodott el, holott már érezte, sőt, tudta is, hogy egészségtelen a napi 2-3 óra alvás, amely legfeljebb az éjszaka elején sikerül.
Hét órakor evett pár falatot, megszokásból ivott egy kávét és elindult a munkahelyére. Az egyórás úton az járt a fejében, hogy a filmekből a modern ember megtanul szerelmet vallani, elbúcsúzni, meghalni. Elképzelhetetlennek találta a képernyő előtti kort, amikor még a gyilkosságot is improvizálni kellett.
A munkát különösen élvezte aznap. Az éjszakai unalom után örömmel csapkodta a billentyűzetet, ebédszünetben a híreket sem nézte meg. Hazafelé a metrón elégedetten préselte magát az ingázó, szürke embertömegbe. Biztos volt benne, hogy aznap éjjel végre aludni fog.
A megállóból sétálva vörös fénnyel szirénázó tűzoltók vágtak át a kereszteződésen a fekete füst felé. A tűz már a felső szinteket nyaldosta, ablakok robbantak ki. Wong úr döbbenten bámulta a jelenetet, a pániktól homályosan látott. Csörgött a mobilja, a felesége volt az. Az utolsó kimondott szavakból rémület áradt, s egyszer csak a túloldal elnémult. Wong úr telefonja a földről nézte több darabban, ahogy egykori tulajdonosa hozzá hasonlóan pillanatok alatt szilánkokra törik.
kép | Tyrone Siu, Reuters: Kétségbeesett segélykérés
Wong úr fájdalmában felkiált, miközben a tűz elborítja a Tai Po-i lakótelepet, amely az otthona. Pillanatokkal korábban felhívta a épületben rekedt feleségét, és még egyszer utoljára beszéltek egymással. Hongkong, 2025. november 26.
A Tai Po-i Wang Fuk Court lakótelepen kitört hatalmas tűzvész 168 ember életét követelte, így ez lett Hongkong leghalálosabb tűzesete 1948 óta. Bár hivatalos okot még nem jelentettek be, a hongkongi hatóságok vizsgálatai megállapították, hogy a bambuszállványok, az építési hálók és az ablakokon elhelyezett gyúlékony hungarocell-lemezek gyorsították a tűz terjedését, így a lakók bent rekedtek. Több mint 2000 tűzoltó vett részt a mentési munkálatokban, amelyek során egy tűzoltó életét vesztette, tizenkettő pedig megsérült.
WORLD PRESS PHOTO kiállítás
Biodóm (Fővárosi Állatkert), Budapest
2026. szeptember 25 – november 8.
http://worldpressphotohu.info
