HUSZONEGY, HUSZONKETTŐ
Egyre nagyobb szükségem van a redőny
résein besurranó napsütésre.
Eszembe jut róla, ahogy a hajadba fonódott
és a szálak között remegett a fény.
Ahogy a töltés mellett, a nyárfák
árnyékában kóstoltuk a szelet,
és a másodpercek múlását még
saját mondókával mértük:
egy meg egy, te meg én,
tó fodra, mindenség.
Aztán az évek annyi mindent kigyomláltak belőlem.
Állok a szúrós napfényben, próbálkozom.
Nagyokat harapok a levegőbe,
magamban számolok: huszonegy, huszonkettő,
és a néma szünetek lassan összeérnek.
kép | vecteezy.com