GYANÚ
mindenki gyanúsan viselkedik,
ha a boldogságról kérdezem:
bámul a távolba, hümmög és sóhajt,
csillogó tekintete a horizont maga;
mit mondhatna, a fejét vakarja zavarában,
cipője orrával kavicsot piszkálgat;
tétován vizslat, mintha agnoszkálna épp:
azonosítja bennem a menthetetlent;
cinikusan vagy cinkosan, de vigyorog,
kacsint, netán tikkel? ő sem tudja már;
a nagy igazság vélt tudójaként bólogat,
bár hallgatása az egyedüli valóság;
esküdözik, hogy legközelebb, hisz ismerem,
legközelebb válaszol, de most siet;
vagy csak legyint és tölt még egyet,
tölt még egyet és csak legyint;
de ha engem kérdeztek, a legrosszabb
mind közül, ha engem kérdeztek.
kép | vecteezy.com
