TEGNAPUTÁN 15.

TEGNAPUTÁN

Új sorozatunkban folytatásos történetet indítunk, amelyben a részeket más-más szerző írja.

ELŐZŐ RÉSZ

KIADATÁS

A cella ajtaja kinyílt.

Merel apja feltápászkodott a fal mellől, már amennyire a bokájára vert béklyó engedte. A lánc végén vasgolyó volt, amelyet eredetileg jóval termetesebb fogolyra méretezhettek, de az is lehet, hogy korábban kisebb hajók lehorgonyzására használták. Naponta kétszer megpróbálta elmozdítani. A vasgolyó eddig minden alkalommal ugyanott maradt, ő azonban érezte, hogy egyre közelebb jár a sikerhez.

Két őr lépett be. Az egyiknek kard lógott az oldalán, a másiknak a bal lábán barna csizma, a jobbon szőrmés házipapucs. Mögöttük alacsony, keskeny vállú férfi állt, mellén a Birodalmi Fogolyforgalmi Hivatal címerével: egymást keresztező kulcs és lúdtoll.

– Harmincnégyes – mondta.

Merel apja körülnézett.

– Én lennék?

– Más nincs itt.

– Akkor én.

A hivatalnok belépett, hóna alatt két vastag iratköteget szorongatott. Finnyás pillantást vetett a falon csillogó nedvességre, a piszkos padlóra, majd a fogoly gennyes lábszárára.

– Brot vagyok, harmadosztályú fogolyforgalmi előadó. Azért jöttem, hogy kiadjam.

– Szabad vagyok?

Brot átlapozta az egyik köteget.

– Ezt a szót egyik rendelkezés sem használja.

– Akkor hová ad ki?

– Ez a probléma.

A papucsos őr a folyosó felé fordult.

– Mondtam, hogy probléma lesz.

– Te azt mondtad, hideg a kő – felelte a másik.

– Az is probléma.

Brot a priccsre tette az iratokat. Az alsó lapok a nedves deszkán rögtön pöndörödni kezdtek.

– Két, egymást kölcsönösen kizáró rendelkezés érkezett – mondta. – Mindkettő sürgős, titkos és megfellebbezhetetlen.

– Sokan keresnek.

– Ketten.

– Az is több, mint eddig.

Brot széthajtogatta az első iratot. A lap tetején fekete unikornisfej díszelgett, egyik szemében apró arany csillaggal.

– A Palotai Állambiztonsági Főigazgatóság szerint magát azonnal a fővárosba kell szállítani. Kiemelt fontosságú tanú.

– Minek vagyok a tanúja?

– Annak, amit látott.

– Mit láttam?

– Ezt magának kell tudnia. Különben nem volna tanú.

Merel apja behunyta a szemét. Megint látta a folyó sötétjét, a polip karjait, aztán a fehér fényt.

– Nem sok mindenre emlékszem.

Brot bólintott.

– Az nem baj. A tanúvallomások többségénél inkább előny.

Elővette a másik iratot. Ezen annyi pecsét sorakozott, hogy a szövegből alig maradt látható valami.

– A Halottak Vagyon- és Mozgásügyi Főosztálya viszont tiltja az elszállítását.

– Miért?

– Mert a nyilvántartás szerint maga halott.

– Nem érzem magam annak.

– Ezt felírom észrevételnek.

– Mióta vagyok halott?

Brot hunyorogva kereste a keltezést a pecsétek között.

– Itt javították. A javítást hitelesítő bélyegző eltakarja a dátumot.

– És mit akarnak tőlem, ha meghaltam?

– Semmit. Éppen ez a lényeg. A halottak nem mozoghatnak engedély nélkül.

– De én mozogtam.

– Szabálytalanul.

Merel apja a két kötegre nézett.

– Szóval, az egyik szerint el kell vinniük, a másik szerint nem vihetnek el.

– Pontosan.

– Akkor mit tesznek?

Brot elkomorodott.

– Intézkedünk.

A kardos őr felmutatott egy kulcskarikát. Legalább ötven kulcs lógott rajta, köztük egy apró rézkulcs, két csontból faragott darab, egy sörnyitó és egy, amelyik nyilvánvalóan egy szekrényhez tartozott.

– Levesszük a láncot – mondta.

– És ha a halottak hivatala tiltakozik? – kérdezte a papucsos.

Brot gondolkodott.

– A béklyó eltávolítása nem minősül szállításnak.

– És ha elszalad?

Mindhárman Merel apjára néztek.

Ő megmozdította a lábát. A vasgolyó koppant a kövön.

– Nem szaladok messzire.

A huszonhetedik kulcs elfordult a zárban. A béklyó szétnyílt, Merel apja pedig hosszú idő óta először emelte fel úgy a lábát, hogy a vasgolyó nem rántotta vissza. Megingott. Az őrök elkapták.

Brot arca felderült.

– Most már nem hagyhatjuk itt.

– Miért nem?

– Mert megkezdtük a kiadatást.

A folyosón fekete fémfalú szállítóláda várta őket. Az oldalán arany betűk hirdették:

UDVARI REPREZENTÁCIÓS ÉS ARCKÉPALKOTÓ EGYSÉG

Alatta kisebb tábla függött ferdén.

IDEIGLENESEN FOGOLYSZÁLLÍTÁSRA ÁTMINŐSÍTVE

– Ebbe kell beülnöm? – kérdezte Merel apja.

– Ez felelt meg a biztonsági előírásoknak – mondta Brot.

– Úgy néz ki, mint egy koporsó.

– Akkor magának pont tökéletes.

A láda ajtaja hangtalanul felnyílt. Odabent keskeny ülés, két karfa és egy szemmagasságban elhelyezett üveglencse várta a foglyot. A háttámlán aranyszálas párna feküdt, közepén kovácsoltvas unikornissal.

Merel apja leült. Az unikornis azonnal a derekába fúródott.

– Ezt nem lehetne kivenni?

– Nemzeti motívum – felelte Brot rosszallóan.

Az ajtó becsukódott. Fehér fény villant, és kellemes, semleges hang szólalt meg.

– Üdvözöljük az udvari portréprogramban. Kérjük, vegyen fel uralkodásra alkalmas arckifejezést.

– Fogoly vagyok.

– A társadalmi státus frissítése folyamatban. Kérjük, ne pislogjon.

Odakint az őrök a ládát alacsony, hatkerekű járműre erősítették. Az udvari kapunál két küldöttség várakozott.

Az egyik élén aranyszegélyes egyenruhát viselő palotai tiszt állt. A másik csoportot szürke köpenyes, sápadt férfi vezette, aki fekete dossziét szorított a melléhez.

– Brot harmadosztályú előadó? – kérdezte a palotai tiszt.

– Szolgálatára.

– Átvesszük a tanút.

A szürke köpenyes férfi előrelépett.

– Nem vehetik át. A személy halott.

– A személy beszél – mondta a tiszt.

– Lehetséges. A nyilvántartás szerint nem néma, hanem halott.

Brot elővette az átvételi könyvet.

– Kérem, előbb döntsék el, melyikük írja alá.

– Én – mondta a palotai tiszt.

– Senki – mondta a szürke köpenyes.

– A senki nem jogosult aláírni – felelte Brot.

A szállítóládában újabb fény villant.

– Kérjük, emelje kissé magasabbra az állát – mondta a portréprogram.

– Nem emelem.

– Az együttműködés hiánya ronthatja a felségprofil minőségét.

Merel apja ököllel ráütött az ajtóra.

– Tudják, mi lett a feleségemmel?

Odakint elhallgattak.

– Van felesége? – kérdezte Brot a láda falán keresztül.

– Legalábbis volt, amikor elmentem hazulról. Gyereket várt.

– Fiút vagy lányt?

– A polip nem várta meg, míg kiderül.

Brot a két küldöttségre nézett.

– Erről valamelyik irat tesz említést?

A palotai tiszt lapozni kezdett. A szürke köpenyes férfi becsukta a dossziéját.

– A halotti nyilvántartásban családi állapotként az szerepel: tisztázatlan.

A láda lencséjében vörös fény gyulladt. A portréprogram hangja elakadt. Valahol a szerkezet mélyén fogaskerekek mozdultak, kábelek feszültek meg, majd az oldalán új felirat jelent meg.

TÁVOLI RENDELKEZÉS FOGADVA

– Milyen rendelkezés? – kérdezte Brot.

A jármű motorja felbúgott.

A papucsos őr odaugrott, és megragadta a fogantyút. A szerkezet magával rántotta. Néhány métert fél lábon ugrált mellette, aztán a papucs lecsúszott a lábáról, ő pedig hasra vágódott.

– Állítsák meg! – kiáltotta a palotai tiszt.

– Nincs jogosultságunk – mondta a kardos őr.

– Katonák!

A kapuőrség fegyvert emelt. A jármű tetején kék lámpa villant fel, és udvarias, de határozott hang harsant:

– Figyelem! Kiemelt fontosságú állami szállítmány. A jármű feltartóztatása hazaárulásnak, hatósági eljárás akadályozásának vagy engedély nélküli parkolásnak minősülhet.

A katonák leengedték a fegyvert.

– A parkolásért mi jár? – kérdezte az egyik.

– Második alkalommal börtön – felelte a társa.

A kapu kinyílt. A szállítóeszköz kigördült az országútra. Az út menti árokban valami hirtelen megmozdult, de a kapuban állók közül senki sem nézett arra.

Brot a távolódó jármű kerekeit bámulta mereven.

– Ki írja alá az átadást? – kérdezte végül.

A palotai tiszt és a szürke köpenyes férfi egymásra mutattak.

A ládában közben elkészült a portré. Merel apjának arcát előnyösen megnyújtották, szakállát dúsabbá tették, testét pedig uralkodói palástba burkolták. Fejére koronát rajzoltak, jobb kezébe unikornisfejes jogart adtak. A háttérben aranyszemű gyermek lebegett.

Merel apja közelebb hajolt.

– Miért néz engem ez a gyerek?

– Azonosítás folyamatban – felelte a gép.

A kép eltűnt. Helyette útvonalterv jelent meg.

ÚTI CÉL: FRÁGKAPATOS

Alatta újabb sor villogott.

SZÁLLÍTÁS CÉLJA:

ÁLLAMBIZTONSÁGI TANÚMEGHALLGATÁS

HALOTT SZEMÉLY ÁTHELYEZÉSE

CSALÁDI KAPCSOLAT ELLENŐRZÉSE

A MEGFELELŐ OPCIÓ KIVÁLASZTÁSA FOLYAMATBAN

Merel apja hátradőlt. A kovácsoltvas unikornis ismét a derekába fúródott, de most nem törődött vele.

– Frágkapatos – mondta. – Hát akkor menjünk.

A jármű gyorsított és maga mögött hagyta a börtönt, a két küldöttséget, Brot harmadosztályú fogolyforgalmi előadót és az országút porában heverő szőrmés házipapucsot.

Az árokból ekkor emelkedett fel Mitike, fogai között a vámpírvidra-belező késsel, és egyetlen határozott ugrással felkapaszkodott a gyorsuló jármű hátuljára.

kép | Bornemisza Eszter művei, Csillag Pál fotói