MAGÁBAN TART
SZÓ_KÖZ: SZABADULÓSZOBA
Kezdetben négyen voltunk, és egy teljes órát kaptunk. Mostanra negyedóránk maradt, hogy kiszabaduljunk. A sötétben csak némi rózsaszínes köd gomolyog a kamrákban, és furcsa hangok szűrődnek be. Sehol egy ablak, csak falak mindenfelé és otrombán kerek üregek. Az ütemes dobogástól borsódzik a hátam, a falon futó vezetékek is remegnek. Mozog, mocorog minden, néha az egyensúlyomat vesztem, és belelépek a zavaros tócsákba. Szörcsögés és homokcsikorgás zaja hallatszik, időnként torzult mondatfoszlányok lebbennek az arcomba. Visszhangzik minden pisszenés. Néha mintha kívülről törnék az épületet. Csak tapogatózom, miközben tudom, hogy meg kell találnom a kijáratot. Csak ezt tudom, és csak ez az, amit tudok. Ketten elvesztek a kanyarulatokkal teli útvesztőben, a harmadik társam mindörökre maradni akar, beköltözött, sátrat vert. Én még keresem a szabadulást, de az erőm percről percre fogy. Ráncos, hálós hártya lóg a plafonról, hajamba akad egy tépés.
rések és átjárók
Még hat perc. A szobákat gyűrött falak, tákolt dúcok választják el. Kinek jutott eszébe ez a textúra? Miféle elme hozta létre? A két, majdnem egyforma házrész között mély hasadék alakult ki, valami kérges folyosó köti össze a kettőt, ezen fejvesztve átrohanok. A túloldalon állott szag terjeng, egyre fogy az oxigénem. Egy utolsó nagy levegőt veszek. A zegzugok végén létrejött rések és átjárók újabb szobákba és kamrákba vezetnek. A berendezési tárgyak idegenek. A kapcsolótábla apró, szövettel burkolt, vizenyős képlet, a lépcsőház fala undorítóan nedves. Mégis megnyomok néhány gombot: ki kell jutnom innen. A tér magába zár, megtart, nem ereszt.
Egyre közelednek a falak. Ekkor zseblámpa fénye villan fel, imbolyog, rávetül a falra. Nem az én zseblámpám, az enyém már régen elhalványodott, kihunyt. Nem én mozgatom a fényt, nem is én pásztázok vele. Ő forgatja. Végigsiklik rajtam, bevilágítja teljes alakomat, és amikor hirtelen beugrom neki, megáll az arcomon. Bevillanok.
Soha többé nem mehetek ki innen, hiszen rögzített, bevésett, most már örökre megőriz magának. Ha akar, bármikor felidéz. Benne élek, nem fakulok, soha többet nem tud kiűzni. Még egy ideig mardosom, marcangolom, rágom, azután én is megszelídülök, mint a többiek.
kép | vecteezy.com
