JANKOVICH FERENC VERSÉRŐL
2009 augusztus
ELÉGIA
Mi az, ha egy nyár elvonul?
Egy-két homlok elborul,
egy-két szájból elszáll az illat,
egy-két szemben kigyúl a fényes csillag
és lehull...
Mi az, ha egy nyár elvonul?
Nekem kinyíl a holt virág is
otthonul,
mert ifjú vagyok irgalmatlanul,
úgy dobálódzok a nyarakkal,
mint pénzével az úr...
- - -
Legénykedem... Hanem ha majd
fejem fölé fordul a nyár
s alatta egy lélegzetre
viharverő mellem megáll,
perzselő verseim delén
lehúnyom káprázó szemem:
én írtam-e e sorokat? –
megkérdezem...
Régi nyarak jutnak eszembe, diákkori, vakációs nyarak: a határtalanságot ígérték, aztán egyszerre csak alig észrevehetőn rövidülni kezdtek a napok, korábban jött az alkonyat, a megeredő esők tartósabbak és didergetőbbek voltak a nyári záporoknál.
Senki sem mondta ki, de már tudtuk.
Hát ez a vers, a fiatal Jankovich Ferenc Elégiája kimondja, és igen szerencsés, mert természetesen megszólaló hangütésével a búcsú dallamára is rátalál. Az első levelek szállongását érzem benne, figyelmeztetőbben az augusztusi csillaghullató éjszakáknál. A sóhajtást, amely egybefogja annak a nyárnak a díszleteit, a tájjal együtt elmaradó arcokat, talán azt is, aki mi magunk voltunk közöttük.
A meglepetést a megismételt kérdés hozza: a hangsúlya is megváltozik. Hetykévé, olyan magabiztossá válik, hogy fitogtatón a négyszeresen visszatérő rímmel dobálódzik a költő, s menten torkára is forr az ifjúság hivalkodó gazdagsága.
elégikus jövendölés
Aki nem találkozott Jankovich Ferenccel, nem látta vállas, szálfa termetét, nem hallotta operaszínpadra kívánkozó, orgonabúgású basszusát, talán az is megsejt ebből valamit a hiteles pátoszú záróstrófa fölzendülésében. Itt ér tetőpontra az életérzéssel együtt a vers is, hogy az elakadó lélegzet, a káprázó szem félöntudatában, az elégikus jövendölés decrescendójában haljon el.
S itt már nemcsak az évszakváltás szomorúsága csap meg, de az emberélet elmúlásáé is; mikor a majdani öregkor visszarévedő tekintetét előlegezőn a költő összefogja a három idősíkot egyetlen panteisztikus pillanatban. A hatalmasra táguló ősz víziójában, az önmagunkra ismerés kétes döbbenetével.
A VERES ÖRÖKNAPTÁR című antológiából
kép | vecteezy.com
