TEGNAPUTÁN 16.
TEGNAPUTÁN
Új sorozatunkban folytatásos történetet indítunk, amelyben a részeket más-más szerző írja.
A KRÓNIKÁS
A számítógépek kékes fénye megvilágította arcát, ahogy elégedetten hátradőlt a Nemzeti Urándúsító Állomás alá fúrt alagút egyik kitágított vájatában. A szürke kőfalak visszaverték a fényt, ami furcsa derengésbe burkolta a kényelmes forgószéken kuporgó öregembert. A sziklafalakra erősített kisebb-nagyobb képernyőkön és a széken kívül más nem volt az üregben, és ez pontosan megfelelt a vénségnek. Végigsimított az érintőképernyők felületén, a képkockák pedig sorra mutatták Frágkapatost, az Urándúsító vezérlőtermét, a lekvárfőzők tanácskozását, a Trónörökös hálószobáját, az ócska kis halászkunyhót. Szürkés, ráncokkal borított arca meg sem rezzent, ahogy szeme előtt peregtek az emberek, androidok, drónok és különféle furcsa állatok kalandjai. Igazított kicsit vastag, fekete keretes szemüvegén, és közelebb hajolt, hogy jobban lássa az unikornisfejes jogart Merel apjának kezében. Lassan bólintott. Eddig minden a tervei szerint alakul, gondolta elégedetten, minden szálat a kezében tart, és a szereplők úgy jelennek meg a porondon, mint bábszínházban a magatehetetlen, zsinóron rángatott bábuk.
a bosszú fanyar, fűszeres íze
Derrit, a Krónikások Krónikása, ahogy annak idején nevezték, gyors mozdulatokkal újabb szövegablakokat nyitott meg, gondosan ügyelve, hogy minden történetszálat más és más szerző profilja mögé rejtőzve folytassa. Váltogatta a stílusokat és a nézőpontokat, dialógust leírás követett, majd újabb párbeszéd, mintha különböző emberek írták volna a folytatásokat. Időnként visszapörgette az eseményeket, ellenőrzött néhány helyszínt és nevet, nehogy hibázzon és ellentmondásba keveredjen, majd csalhatatlan biztonsággal fűzte tovább a Birodalom egyre bonyolódó históriáját. Ember legyen a talpán, aki ezt átlátja, kacarászott magában, és száját elöntötte a bosszú fanyar, fűszeres íze, mintha a Kilőtt Drónban mért varjúmirigy likőrt ivott volna. Az átkozott Pervelin, az udvari tanító sosem lesz képes beleverni a jövő nebulói fejébe a Birodalom történetét. És ez még csak a kezdet, somolygott a krónikás, minden héten újabb subderritet indítok, SFonte meg a konteókból propagandavideókat készít és beépíti a számításaiba.
Nem csupán a bosszú hajtotta, amiért a Trónörökös dédapja, III. Izmail annak idején elrendelte a kivégzését. Fiatal volt még, gyakorlatlan, nem tudta milliméterre és grammra kimérni olvasói reakcióit. Hibázott, és az uralkodó haragját az sem csillapította, hogy több különféle forgatókönyvvel állt elő. Ezek mind másra kenték volna a felelősséget egy szerencsétlen pletyka terjedése miatt, ami szerint III. Izmail szerelmet vallott az akkor éppen legújabb típusú, négymellű androidnak. A történetet végül sikerült minden birodalmi sajtóorgánumból törölni, a megszégyenült uralkodó azonban nem kegyelmezett. Derrit ezért gondoskodott róla, hogy a pletyka később újra felüsse a fejét, egyre visszataszítóbb és részletgazdagabb formákban térjen vissza és megmérgezze az uralkodóház minden tagjának szerelmi életét.
Amikor III. Izmail parancsba adta a kivégzését, nem volt nehéz elmesélnie a saját halálát és pár évtizedre csendesen meghúzódni a szomszéd birodalomban. Közben tökéletesítette Sfonte rejtett irányítását. Az udvari mesterséges intelligenciát ugyanis nem Nala alkotta meg, hanem Derrit, aki addig-addig beszélt a zseniális matematikusról, míg mindenki elhitte, hogy a valójában igencsak középszerű elme az eredeti feltaláló. Egy ócska kártyacsomag üres lapján rejtette el a biztonsági kulcsot, amivel szükség esetén felülírható a rendszer és a szoptatós dadájának adta, az egyetlen embernek, akiben megbízott. A krónikás gondosan ügyelt, hogy a subderritekben éppen csak annyi információ maradjon róla, hogy hívei generációról generációra továbbadják a nevét, de senki ne sejtse az igazságot. A kódírást könnyedén elsajátította, elvégre mindegy, hogy számokkal vagy betűkkel irányítja az ember a világot.
elsősorban művész
Az androidok programozásával jól megszedte magát, és a pénzt kisebb-nagyobb birodalmi cégekben rejtette el. Mivel elsősorban művésznek tartotta magát, és csak másodsorban üzletembernek, különösen az olyan vállalkozásokat kedvelte, ahol a kuncsaftok kivetkőztek önmagukból, mert így lehetősége volt megfigyelni őket, kilesni a titkaikat és felhasználni az információkat a történetszálak gazdagítására. A krónikus igencsak büszke volt a munkásságára. A Kilőtt Dróntól az Androidbordélyon át a Főnix kaszinókig számos jövedelmező vállalkozás titkos tulajdonosa lett, az egyre növekvő nyereséget a tőzsdén gyarapította tovább. Ezután jött az ötlet, hogy az uránérc ingadozó árával hatalmasat kaszálhatna. Csak éppen előre tudnia kell, mikor mi történik majd, ami könnyen biztosítható, ha a történet minden szálát az irányítása alatt tartja. Derrit olykor elgondolkodott, miként lehetséges, hogy a korábbi korok krónikásai nem ismerték fel ezt az egyszerű igazságot, vagy ha felismerték, nem éltek vissza vele. Balfékek, morogta ilyenkor, és pár billentyűkattintással újabb százalékkal csökkentette a kitermelt urán érctartalmát.
Különös élvezetét találta a szereplők sorsának alakításában, és miközben dolgozott, fogatlan szájával úgy motyogott hozzájuk, mint kisgyerek a babáihoz. Ügyesen, csak ügyesen, vigyorgott a képernyőn felbukkanó Mitikére, és a vámpírvidra-belező kés láttán megnyalta a száját. Táblázatba rendezte a figurákat, szerelmet és halált, jószerencsét és balsorsot választott nekik, ahogy a hangulata diktálta. Folyamatosan frissülő térképet rajzoltatott SFontéval, amin villogó pontokként mozgott mindenki. Rövid időre főszereplővé emelt egyet-egyet, majd visszaejtette mindet a zűrzavarba, hogy tovább küzdjenek.
Meg kell hagyni, igazságos volt, nem tett különbséget közöttük. A trónörököst kifejezetten utálta, a Megváltó meg untatta, de Mohda élelmességén jól szórakozott. A kedvence egyértelműen Nerin, a szobalány lett, talán a nagyanyja miatt. Felmerült benne, hogy összehozza a Megváltóval, akire már ráfért volna egy kiadós kufircolás. Aztán megsajnálta a lányt. Ha összejön ez a tőzsdei üzlet, talán végre visszavonul. Néha már fárasztotta, hogy bár ennyi ember sorsát tartja a kezében, senki sincs, akinek elmesélhetné a sikerét. Senki nem tudja, milyen ravasz fondorlattal vette rá a szomszédos birodalom urát, hogy kémeket küldjön. Hány éjszakát áldozott a 007-es titkosügynök android fejlesztésére. És milyen átkozottul nehéz volt rávenni a kantinoslányt, hogy a hatalmas dudáját a levesbe lógatva hallucinogén anyagot juttasson a Nemzeti Urándúsító Állomás teljes legénységébe. Ha az uránérc ára az egekbe szökik és a Birodalom megsemmisül, kell majd némi társaság. Akkor magához hívja Nerint. Tejben-vajban füröszti, vagy inkább unikornisverejtékben. A legmodernebb androidokkal veszi körül, akik lesik minden parancsát. Mosolygott, amikor elképzelte a hálás szolgálólányt.
Éppen azon töprengett, hogyan vegye át észrevétlenül az irányítást a Néma Kereskedők Hálózata felett, hogy a gurmundok csempészei is neki hajtsanak hasznot, amikor a mindig állandó hőmérsékletű alagútból jeges levegő csapott a vájatba. Derrit meglepődve emelte fel a fejét. Nyakán a bőr annyira összeaszott, hogy finoman zörgött, mint a pergamen. Összeszűkült szemmel meredt a sötét alagútba és nem vette észre a háta mögött felemelkedő, borotvaéles csápokat.
kép | Bornemisza Eszter művei, Csillag Pál fotói
