TEGNAPUTÁN 11.

TEGNAPUTÁN

Új sorozatunkban folytatásos történetet indítunk, amelyben a részeket más-más szerző írja.

ELŐZŐ RÉSZ

A CSODA

A szolgálólány még egyszer ellenőrizte, hogy elég forró-e a serpenyő, és beleütötte a két tojást. A Trónörökös – vagy inkább az Örökös Várományos, ahogy sokan gúnyosan nevezték a háta mögött – a tojást nem túl keményen és nem is nagyon lágyan szerette, hanem csak úgy, hogy megbőrösödjön a sárgája teteje, és a fehérje széle barnás árnyalatot kapjon. Ha nem sikerült pont eltalálni a megfelelő állagot, hisztirohamot kapott, mint egy gyerek. Ilyenkor félelmetes volt, féktelen, agresszív, mintha elment volna az esze. Már ha volt neki egyáltalán. Főleg akkor volt kiszámíthatatlan, ha előző nap kifárasztotta magát a bordélyban. Az android szolgáltatólányok nem tettek jót neki, de ezt nem volt hajlandó elismerni. Egy-egy átmulatott éjszaka után Mohda, a koncogóbaszó kivirult és boldogan csettintgetett, a Trónörökös azonban még a szokásosnál is kedvetlenebb, fáradtabb és bágyadtabb volt. Birodalomszerte terjedt a pletyka, hogy tulajdonképpen impotens. A szolgálóleány az apró jelekből, a figyelmetlenül odavetett félmondatokból és a lenéző pillantásokból nagyon sok mindent tudott, amiről hivatalosan nem is sejthetett volna semmit. Emellett okosan és céltudatosan kihasználta jelentéktelensége minden előnyét. Még SFontét is megtévesztette, sőt, az orránál vezette. Azt hitte az ostoba gép, hogy egy lényegtelen alattvalót faggat szúrópróbaszerűen, amikor a lehetséges puccsról élcelődött, holott éppen ezzel nyújtott megdönthetetlen bizonyítékot a szolgálólánynak. Itt az idő. A várakozás nehéz évei lassan betelnek. Nagy történések vannak készülőben, csak nem azok, amikre a Trónörökös, Atropius vagy akár Szemafor gondol. Az öntelt hólyagok megszokták, hogy ők döntenek mások sorsáról. Hát rövidesen majd róluk fognak dönteni, és nemigen lesz beleszólásuk saját sorsuk alakulásába. Óvatosan megfordította a tojásokat és a sóért nyúlt. A két tojás felizzott a serpenyőben, mint egy aranysárga szempár.

– Hát itt vagy – sóhajtotta a szolgálóleány –, tudtam, hogy eljössz.

A Kilőtt Drón kocsmai fáklyás jelenete után a hírek szélsebesen terjedtek egy pattanásos kamaszról és bamba anyjáról, akik egy apát keresnek és elloptak egy drónt. A pletyka szárnyra kapott, mint egy sasmadár, és egyre csak dagadt. Egyes változatok szerint az aranyszemű kamasz pimaszul zsákba gyömöszölte a drónt, és vigyorogva elballagott. Voltak, akik arra esküdtek, hogy az anya és a fiú unikorniscsillámot vetve, szikrázva a levegőbe emelkedtek. Megint más változatban a fáklyaként világító, aranyszemű gyermek – minden bizonnyal maga a Démon – lángba borította a kocsmát és a kétségbeesetten menekülő gurmund kereskedők agyontaposták egymást. A Sánta Csapos látott már egyet s mást élete során itt, a világ közepén, a Kilőtt Drón kocsmában, ahol a halászok, a csempészek, a kémek és a gurmund kereskedők, akik csempészek és kémek is voltak egyben, időről időre összecsaptak, kibékültek és üzletet kötöttek. Ezért ő azonnal meglátta a szárnyra kapott hírekben a lehetőséget, és a kocsma bejárata fölé nagy, csálé fáklyát pingált, alatta a hivalkodó felirattal:

„Kilőtt Drón, a Fáklyás Kocsma.”

Eddig sem panaszkodhatott az üzletmenetre, de most gyakorlatilag zarándokjárás indult a kocsmába, mert mindenki látni akarta a helyet, ahol a csoda megtörtént.

Harmadnapon a kocsma ajtajában megjelent, és nagy nyugodtan helyet is foglalt egy eddig ismeretlen, szakállas, prófétaszerű férfi, aki felállította rögtönzött asztalkáját, majd egy kicsit koszos és rongyos csipketerítőt helyezett rá. A terítőn szép sorban álltak a színes, csillogó palackok, amikben grammra kimérve unikorniscsillám volt. Igény szerint lehetett méretet és alapszínt választani, mert a választékra nem volt panasz, rózsaszín és kékes árnyalatú is szerepelt a kínálatban. A legdrágább változatban beépített led, és egy kis kapcsoló eltolásával a palack lejátszotta a Jingle Bells dalt, miközben az égők villódzó fénnyel kápráztatták el a vásárlót. Az eladó ígérete szerint az unikorniscsillám jó szerencsét, egészséget és boldog életet jelent, amennyiben pedig ételbe vagy italba keverik, bájitalként is szolgál. A Sánta Csapos először felháborodott, és el akarta zavarni az árust, de hamar kiegyeztek abban, hogy az unikorniscsillám logikus kiegészítője a kocsmában árult unikornisverejték, úgyhogy a sikeres vásárlást egy-egy hideg itallal ünnepelheti meg minden érdeklődő, és mivel tulajdonképpen egymás malmára hajtják a vizet, kölcsönösen előnyös kapcsolatot is ápolhatnak. Hamarosan csatlakozott a csapathoz egy vándorfényképész is, aki nagyméretű, fáklyás hátteret festett, a fejeknek kihagyva a helyet, ahova az érdeklődők behelyezhették kipirult és megilletődött arcukat, mintha ők lennének a lángba borult, aranyszemű gyermek és az anyja. A paraván miatt majdnem kisebb torzsalkodás alakult ki, mert az unikorniscsillám árusa nem nézte jó szemmel, hogy a pletyka-legenda más változata nagyobb publicitást kap, mint amit ő képvisel, de végül győzött a józan ész, és a fáklya festett kékes lángját rózsaszín unikorniscsillámokkal egészítette ki a fényképész mester. A boldog látogatók fényképekkel, unikorniscsillámokkal és az unikornisverejtéktől kapatosan vitték hírét a nagyszerű kikapcsolódásnak, ami zarándoklat és csodavárás is egyben.

Csak Mitike nem volt elragadtatva a hirtelen támadt érdeklődéstől személye iránt. Az ő stratégiája az észrevétlenség, a jelentéktelenség. Azt hitte, megcsinálta a szerencséjét, amikor kifogta a drónt a vízből, erre most ez az arrogáns gyerek elvette tőle, és még csak nem is fizetett érte. Igyekezett nem dühbe gurulni, és óvatos félmosollyal, szándékosan bugyuta képpel kóválygott a környéken. Valahogy úgy érezte, hogy ez az ügy még nincs elintézve, és az a fáklyás, pattanásos, büdös kamasz tartozik neki. Nem akart tehát nagyon messze menni a Kilőtt Drón környékéről, hogy könnyen megtalálható legyen, ha keresnék.

kép | Bornemisza Eszter művei, Csillag Pál fotói