VERSES PUBLICISZTIKA: A HAJ FODRÁSZNÁL
1994 március
Mint ama versbéli vén kacér
fia, mikor eljön a hajfodrász ta-
vasz, elmegy a borbélyhoz, látja
a tükörben hökkenten magát —
hajához kövér nő hajol, testszaga
rádől, nehéz tornyai alól kiles,
ki ez? kérdi a képet, te vagy
az? ez lett belőled? ,,ez látszik!
a ráncháló hatalma fennen!”
az olló meg cikázik, s hallja ám:
ez a szürke arcú látszat azt
mondja a nőnek, ,,ha nem nőnek fejem
búbján új hajak, talán a levágott,
fölös darabkákat.. és hahotáznak;
e vakotás elmevillogásnál fényesebb
az ablakon besütő nap és a le-
vágásra odaült pasas fejének bel-
sejében fölrémlő képmegnemfele-
lések: a patetikus elem, a his-
toriko-tragiko, szemforgató hazug:
hadak és századok szava zúg,
partok és martok a vörös alkonyfény
hunytán elomolnak, a holnap!
miközben a szűk résre nyitott
ajtón besettenkedő lég műfüsttől
fodros kötényével letörli arcát,
s nyakából a nyesedék sörtét
rózsaszín púderporba mártott
marokecsettel távolítja el a nő —
le van vágva a fej, kész ez a mű is,
áll és hunyorog, ,,viszlát, uram,
viszlát” viszketnek a téglák, múlt
falban gyógyulatlan sebek; kezem
zsebembe cipzárazva én is távozom.