ÖRÖK HIDEGBÉKE
[Mit mondhattam akkor?]

A priccsen fekszem, fejem alá tett karom a párnám. Másik kezem a deszkán, a sok lefekvés, felkelés gömbölyűre koptatta, zsírosra fényezte a szélét. Több ezer rab félelme ivódott a nyirkos falakba.
A kínvallatás minden részletére emlékszem. De mit mondhattam, amikor a ruszkik végül beadták a tiopentál-nátriumot? Lehet, hogy lebuktattam valakit? Fogalmam sincs.
A hálózat annyira anonim, hogy csak egy összekötőt ismerek a terepen. De nem valószínű, hogy azon a néven, amin a hétköznapi életben nyilvántartják. Ha mégis kikottyantottam a nevét, nem sokra mennek vele.
Rajta kívül csak Henk Van Verharent ismerem közelebbről a cégtől. Vele egy osztályba jártam a gimnáziumban, majd az Akadémián. De ő már rég nem aktív, és különben is, elemző volt, aktakukac, ki se dugta az orrát a bunkerből húsz éven át. Ő megnősült, gyerekei lettek, élt a korai nyugdíjaztatás lehetőségével. Zandvoortban sütteti a hasát. Mielőtt Moszkvába jöttem, titokban felkerestem, hogy a régi szép időkről beszélgessünk. Úgy kiütött a finn vodka, mint ez a kurva igazságszérum.
lebuktam
Én, a magányos farkas, külön engedéllyel tovább szolgálhattam. Újra kellett vizsgáznom mindenből. Hát, valahogy átevickéltem a léc fölött. Egyre könnyebb feladatokkal bíztak meg. Egy kis ipari kémkedés, az orosz vezetés piszkos magánügyeinek gyűjtögetése. És mégis lebuktam, fogalmam sincs, hogyan. Minden este előírásosan eltüntettem a digitális nyomaimat, minden üzenet után megsemmisítettem az előző SIM kártyát. Talán magával rántott valaki. Nem tudhatom. Az éjszaka közepén csaptak le rám a hotelszobámban. Ha védekezek, úgy, ahogy arra képes vagyok, felért volna egy beismerő vallomással.
A kínvallatás minden részletére emlékszem. Súlyos cukorbeteg vagyok kisgyerekkorom óta, a fájdalomérzékelésem erősen tompult. Érzem a fájdalmat szerencsére, de csak nagyon távolról, mintha nem is az enyém volna. Ráadásul a kevesek egyike vagyok, akik immunisak az elektromos áramra. Ezek a genetikai hibák igencsak hasznosak a szakmámban. Kínzóaimnak el kellett játszanom a nagyhalált, nehogy drasztikusabb módszerekkel kísérletezzenek és maradandó károsodást okozzanak a testemen.
Fura dolog ez a kínzó–kínzott kapcsolat. Számtalanszor vallattam én is orosz kémeket. Az ember nem megy túl egy bizonyos határon. Nem a kibaszott Genfi egyezmény miatt, hanem mert mégiscsak kollégák vagyunk. Szaktársak.
A kínzás során tett vallomásom minden szavára emlékszem. Következetesen tagadtam, egyetlen keresztkérdéssel sem tudtak zavarba hozni. Azonnal megéreztem, hogy nincs bizonyíték ellenem, csakis a vallomásomra alapozhatnak bármilyen vádat. Így hát kitartottam, amíg az eszemnél voltam.
De hogy mit mondhattam, amikor intravénásan beadták a Pentothalt, azt nem tudom, senki sem emlékszik a szer hatása alatt tett vallomására.

Innovated Captures, adobe.com
Szinte biztosra veszem, hogy akkor sem árultam el magam. Nemcsak fizikai, pszichológiai kiképzést is kaptunk. A poligráfot simán átverem, azzal meg sem próbálkoztak. Mi sem használjuk Amszterdamban. Az évek során annyiféle identitásom volt, annyi fedő sztorit tanultam meg, hogy sokszor magam sem tudom, ki vagyok valójában.
– Neve? – minden egyes rohadt kihallgatás így kezdődött.
– Kirk Van Haaren.
– Az igazi neve?
– Kirk Van Haaren az igazi nevem.
– Foglalkozása?
– Művészettörténész.
– A valódi foglalkozása?
– A művészettörténész a valódi foglalkozásom. A csomagomban nyilván megtalálták a diplomámat. Csak azzal kutathatom a Tretyakov Képtárban a XIX. század orosz kismestereit.
– Maga holland kém. Tudjuk. Nyugodtan bevallhatja. Korára való tekintettel, és mert katonai dolgokba nem tenyerelt bele, 5–6 évvel megúszhatja. Jó magaviselettel 3 év múlva szabadulhat. Ha hajlandó feladni két ügynöktársát, azt a három évet egy őrzött szanatóriumban töltheti, orosz politikai foglyok társaságában.
– Művészettörténész vagyok. Két kitűnő művészettörténész kollégám, akik szintén ezt a korszakot kutatják, Marko Ultenzen és Paul Van Dongen professzorok. Ők megfelelnek?
– Ön anyanyelvi szinten beszél oroszul.
– Igen, mert az amszterdami óvodában volt egy orosz menekült családból származó barátom, Alekszej, vele oroszul beszéltem, hogy a többi gyerek ne értsen minket. Az orosz tudásom miatt specializálódtam az orosz festményekre.
Itt mindig elakadt a vallatás, egészen a mai napig. Ma belém nyomták azt a szart. Csak annyira emlékszem, hogy cefet jó kedvem támadt, aztán filmszakadás.
Mi a fenét mondhattam nekik?
Zsarolni nem tudnak, se kutyám, se macskám. Szüleim réges-rég meghaltak autóbalesetben, anyai nagyszüleim neveltek fel, de ők is korán elhaltak. Nők? Akadtak, de mindig csak rövid távon. Az elfogatásom előtti napon a metrón utaztam. Lábamnál nagy táska hevert Hollandiából hozott albumokkal. Egy szép fiatal zsensina ült előttem, az arcát erős rövidülésben láthattam. Egyszer csak megmozdult, éreztem, le akar szállni, elkaptam útjából a csomagom. Ő rám emelte a tekintetét, és olyan hálásan mosolygott rám, ami meglepett. Lepergettem magamnak több éves kapcsolatunk képeit, a megismerkedéstől az elválásig, és mint a film legszebb pillanatát tettem el ezt a mosolyt. Ilyen szerelmeim vannak mostanság.

Innovated Captures, adobe.com
Ha vallattam, és olyan makacs fickóra akadtam, mint jómagam, két hét után leállítottam a kínzást. Kiutasítottuk az illetőt az országból és ráállítottunk valakit. Ez sokszor hasznosabbnak bizonyult, mint kicsikarni belőle valami információt.
A cégben mostanra már tudják, hogy lebuktam, két hete nem küldök jelentést. A szabályok szerint minden velem kapcsolatos adatot kitörölnek a rendszerből. Hollandia számára nem létezem többé. Egy hollandul és oroszul beszélő test vagyok, vélt és valós emlékekkel, teljesen magamra utalva. Értem nem küld a cég senkit, nem érek annyit.
James Bond
Henk barátom, mit nem adnék most egy pohár vodkáért, különösen, hogy a vallatóim szájából állandóan dől a szaga. Emlékszel, 1962-ben, az első James Bond-film, a Dr. No hatására döntöttük el, hogy ügynökök leszünk? Milyen jól jönne most egy lézer-karóra, hogy elvágjam a rácsokat. De vajon a ruszkik meghagyták volna pont a karórámat? Neked James Bond-film volt az életed? Mert nekem kurvára nem.
Vajon mikor jönnek újra értem? És mi a jó fenét mondhattam nekik a tiopentál-nátrium hatása alatt?
A novella előzménye:
Varga Zoltán Zsolt | HIDEGBÉKE