Varga Zoltán Zsolt

ÖRÖK HIDEGBÉKE

[Mit mondhattam akkor?]

ÖRÖK HIDEGBÉKE

A priccsen fekszem, fejem alá tett karom a párnám. Másik kezem a deszkán, a sok lefekvés, felkelés gömbölyűre koptatta, zsírosra fényezte a szélét. Több ezer rab félelme ivódott a nyirkos falakba.

A kínvallatás minden részletére emlékszem. De mit mondhattam, amikor a ruszkik végül beadták a tiopentál-nátriumot? Lehet, hogy lebuktattam valakit? Fogalmam sincs.

A hálózat annyira anonim, hogy csak egy összekötőt ismerek a terepen. De nem valószínű, hogy azon a néven, amin a hétköznapi életben nyilvántartják. Ha mégis kikottyantottam a nevét, nem sokra mennek vele.

Rajta kívül csak Henk Van Verharent ismerem közelebbről a cégtől. Vele egy osztályba jártam a gimnáziumban, majd az Akadémián. De ő már rég nem aktív, és különben is, elemző volt, aktakukac, ki se dugta az orrát a bunkerből húsz éven át. Ő megnősült, gyerekei lettek, élt a korai nyugdíjaztatás lehetőségével. Zandvoortban sütteti a hasát. Mielőtt Moszkvába jöttem, titokban felkerestem, hogy a régi szép időkről beszélgessünk. Úgy kiütött a finn vodka, mint ez a kurva igazságszérum.
lebuktam
Én, a magányos farkas, külön engedéllyel tovább szolgálhattam. Újra kellett vizsgáznom mindenből. Hát, valahogy átevickéltem a léc fölött. Egyre könnyebb feladatokkal bíztak meg. Egy kis ipari kémkedés, az orosz vezetés piszkos magánügyeinek gyűjtögetése. És mégis lebuktam, fogalmam sincs, hogyan. Minden este előírásosan eltüntettem a digitális nyomaimat, minden üzenet után megsemmisítettem az előző SIM kártyát. Talán magával rántott valaki. Nem tudhatom. Az éjszaka közepén csaptak le rám a hotelszobámban. Ha védekezek, úgy, ahogy arra képes vagyok, felért volna egy beismerő vallomással.

A kínvallatás minden részletére emlékszem. Súlyos cukorbeteg vagyok kisgyerekkorom óta, a fájdalomérzékelésem erősen tompult. Érzem a fájdalmat szerencsére, de csak nagyon távolról, mintha nem is az enyém volna. Ráadásul a kevesek egyike vagyok, akik immunisak az elektromos áramra. Ezek a genetikai hibák igencsak hasznosak a szakmámban. Kínzóaimnak el kellett játszanom a nagyhalált, nehogy drasztikusabb módszerekkel kísérletezzenek és maradandó károsodást okozzanak a testemen.

Fura dolog ez a kínzó–kínzott kapcsolat. Számtalanszor vallattam én is orosz kémeket. Az ember nem megy túl egy bizonyos határon. Nem a kibaszott Genfi egyezmény miatt, hanem mert mégiscsak kollégák vagyunk. Szaktársak.

A kínzás során tett vallomásom minden szavára emlékszem. Következetesen tagadtam, egyetlen keresztkérdéssel sem tudtak zavarba hozni. Azonnal megéreztem, hogy nincs bizonyíték ellenem, csakis a vallomásomra alapozhatnak bármilyen vádat. Így hát kitartottam, amíg az eszemnél voltam.

De hogy mit mondhattam, amikor intravénásan beadták a Pentothalt, azt nem tudom, senki sem emlékszik a szer hatása alatt tett vallomására.

Prisoner being punished with cruel interrogation technique of waterboarding

Innovated Captures, adobe.com

Szinte biztosra veszem, hogy akkor sem árultam el magam. Nemcsak fizikai, pszichológiai kiképzést is kaptunk.  A poligráfot simán átverem, azzal meg sem próbálkoztak. Mi sem használjuk Amszterdamban. Az évek során annyiféle identitásom volt, annyi fedő sztorit tanultam meg, hogy sokszor magam sem tudom, ki vagyok valójában.

– Neve? – minden egyes rohadt kihallgatás így kezdődött.

– Kirk Van Haaren.

– Az igazi neve?

– Kirk Van Haaren az igazi nevem.

– Foglalkozása?

– Művészettörténész.

– A valódi foglalkozása?

– A művészettörténész a valódi foglalkozásom. A csomagomban nyilván megtalálták a diplomámat. Csak azzal kutathatom a Tretyakov Képtárban a XIX. század orosz kismestereit.

– Maga holland kém. Tudjuk. Nyugodtan bevallhatja. Korára való tekintettel, és mert katonai dolgokba nem tenyerelt bele, 5–6 évvel megúszhatja. Jó magaviselettel 3 év múlva szabadulhat. Ha hajlandó feladni két ügynöktársát, azt a három évet egy őrzött szanatóriumban töltheti, orosz politikai foglyok társaságában.

– Művészettörténész vagyok. Két kitűnő művészettörténész kollégám, akik szintén ezt a korszakot kutatják, Marko Ultenzen és Paul Van Dongen professzorok. Ők megfelelnek?

– Ön anyanyelvi szinten beszél oroszul.

– Igen, mert az amszterdami óvodában volt egy orosz menekült családból származó barátom, Alekszej, vele oroszul beszéltem, hogy a többi gyerek ne értsen minket. Az orosz tudásom miatt specializálódtam az orosz festményekre.

Itt mindig elakadt a vallatás, egészen a mai napig. Ma belém nyomták azt a szart. Csak annyira emlékszem, hogy cefet jó kedvem támadt, aztán filmszakadás.

Mi a fenét mondhattam nekik?

Zsarolni nem tudnak, se kutyám, se macskám. Szüleim réges-rég meghaltak autóbalesetben, anyai nagyszüleim neveltek fel, de ők is korán elhaltak. Nők? Akadtak, de mindig csak rövid távon. Az elfogatásom előtti napon a metrón utaztam. Lábamnál nagy táska hevert Hollandiából hozott albumokkal. Egy szép fiatal zsensina ült előttem, az arcát erős rövidülésben láthattam. Egyszer csak megmozdult, éreztem, le akar szállni, elkaptam útjából a csomagom. Ő rám emelte a tekintetét, és olyan hálásan mosolygott rám, ami meglepett. Lepergettem magamnak több éves kapcsolatunk képeit, a megismerkedéstől az elválásig, és mint a film legszebb pillanatát tettem el ezt a mosolyt. Ilyen szerelmeim vannak mostanság.

Innovated Captures, adobe.com

Innovated Captures, adobe.com

Ha vallattam, és olyan makacs fickóra akadtam, mint jómagam, két hét után leállítottam a kínzást. Kiutasítottuk az illetőt az országból és ráállítottunk valakit. Ez sokszor hasznosabbnak bizonyult, mint kicsikarni belőle valami információt.

A cégben mostanra már tudják, hogy lebuktam, két hete nem küldök jelentést. A szabályok szerint minden velem kapcsolatos adatot kitörölnek a rendszerből. Hollandia számára nem létezem többé. Egy hollandul és oroszul beszélő test vagyok, vélt és valós emlékekkel, teljesen magamra utalva. Értem nem küld a cég senkit, nem érek annyit.
James Bond
Henk barátom, mit nem adnék most egy pohár vodkáért, különösen, hogy a vallatóim szájából állandóan dől a szaga. Emlékszel, 1962-ben, az első James Bond-film, a Dr. No hatására döntöttük el, hogy ügynökök leszünk? Milyen jól jönne most egy lézer-karóra, hogy elvágjam a rácsokat. De vajon a ruszkik meghagyták volna pont a karórámat? Neked James Bond-film volt az életed? Mert nekem kurvára nem.

Vajon mikor jönnek újra értem? És mi a jó fenét mondhattam nekik a tiopentál-nátrium hatása alatt?

A novella előzménye: 

Varga Zoltán Zsolt | HIDEGBÉKE

felső kép | olly, adobe.com