NISUS
1993 nyár
I. A csendestárs
Bár nem cserélheted:
Megoszthatod!
Osztozva rajta, mint a
Koncon másokkal, saját
Halálod részestársa végsőkig
Apróznád fejadagod: haláltestvérré
Nisus Euryalust választotta –
Együtt támaszkodtak lándzsáikra,
Árnyuk megnyúlt, egybeforrt a
Holdsugárban, súlytalan kalászok
Hajladoztak, oly szoros kötésben,
Mint lángnyelvé a megszállt
Szalmabábuval.
Halálmásával egyesült az éjben
Öldökölve, mások vére – mint a
Kisdedek, álmukban vétlenek –,
Ártatlanok kiömlő vére lesz
Sziámi sírkamrájuk maltere – Nisus,
Saját halálodért ez áldozat, amit
Csak istennek szabad! –, anyjától
Ellopott barátod szűzi teste; szinte
Még gyerek! Csendestársad veszését
Bosszulod – megváltva így tied? –,
Hogy elnyerd nyugtod, engesztelt
Halálban ess kivégzett testére.
II. Eutherius Nisusa
– Verg: Aen. (IX. 176–503) –
Császárok kedvelték, ha Eutherius,
A herélt – heréltekből lesznek a
Jó tanácsadók – Nisusról beszélt:
– Nisus, magad végső támaszra bízó,
Végső találka mártírja, add vissza kedvesem!
Hol késlekedsz? Öregségem egyetlen támaszát
Add vissza még a kakasszó előtt! – Fejét
Már csak lándzsára tűzve láthatod. Arcát
Sosem: győztes közelharcok után
Nisus – átdöfve –, ráborult halott barátjára,
Az ismeretlen birtokán ajtót talált,
Lépcsőnek használta, korlátnak, mellvédnek,
Hogy fölhágjon, szétnézzen immár
Sérthetetlenül, ahogy a ranglétrán kapaszkodunk
Felérve, hogy elsők legyünk,
Korlátlanok-korlátnokok… – Távol vagyok,
Át az üres távolságon kötélpályát sodor
A félelem – felfüggeszt mindenütt egyszerre,
Mintha egy egész föllógatott község volnék –,
Függőben tartva így, támasztalan:
„Nisus, magad végső támaszra bízó, holtbiztos
Találka nyertese, add vissza kedvesem!”
Hol késlekedsz? Tudom, te is halott vagy,
Nemcsak egyetlen fiam, ráborulsz,
Szembefordul arcotok, egymásba nő,
Az ellenség elnémult hátadon nem jut
Tovább: szirtként szökik, alapzatát – amin
Támaszkodik –, az áttetsző vízben
Akármilyen le menjenek utána, nem
Fordítja fel, hogy támadóinak felfedje
Arcát, csak lenőve, megtapadva, le-
Szelhetetlenül ráforrva: IKREIM!
III. Nisus és az atkák
A befejezés atkái
Köhögtették meg, a
Buta és félvak ülés,
A görgőscsúszda nehézlesiklása
Utáni (homokba) huppanás, a
Hely, amit gyerekek állnak
Körül, örökké mások, akik
Közt Nisusnak nincs kiért:
Mintha gerincéből
Fogyna ki egy test, túlfutva
Magán, egész puhán gördülve
Le: végig – hernyótalpgombolyag –
Levált hámsejtekkel táplálkozó
Atkák között, szenvedéstörténetének
Végső adagjától megfosztva
Keljfeljancsiként leérve –
Csak annyira sajátja ez, amennyire
A homokszemcsék a légúton sajátjaink;
Póktestükkel a házipor atkái hol
Tapadnak meg? (,,A Hold alatt nincs
Semmi sem, hacsak halandó és
Esendő nem.”) Amennyire a Hold
Fénye saját – zenit, nadir, mint
Egy abroszban felfogott morzsák
Borulnak egybe, összehullva addig, míg
A szaltó múltán újra szétkerülnek
Már ülésben, bukfencvég után:
„Nisus, a végső elmarad”