ŐSZI NAPÁLDOZAT

Vonuló nyájaidat Napisten! megcsodáltam
búcsúzóban hogy elhagytad e tájat
s én puszta tenyerem tártam eléd
silány áldozatul

Micsoda mozgalom odafönn! Költöző
magasság költöző madárrajok
és mind e távozók valamikor még
visszatérnek veled együtt

Mióta bámulom parádétok égiek
s hogy nem únjátok el!
Évezrek pillanatai! Nagy játékok e tündökletes
múlandóságban mely néktek öröklét

S én rányitom szememet de már lezárnom
jut-e idő? És itt talál-e
a sarjadó évszak üstököse? Nekem lásd
tulajdon elmúlásom

az egyetlen bizonyosság a változásban!
Mind e szépség
örök körforgása nem ismételhető mutatvány
a végképp távozónak

így lesz a törvényből szabadság
így a könyörtelen
tilalomból győztes zuhanás amikor majd
eltűnhetek innét

hogy soha többé — ó soha többé boldog soha többé
amitől fölszikráz bennem a húnyó
gyémánt fény — koporsója leszek ha
fű hajt ki számból szó helyett

S elmúlnak tőlem a hegyek mezők s a végtelenség
ahol Te fáradtan terelgeted
meg nem pihenő vonulásban sehová sem érő
halhatatlan nyájaidat

kép | Phil, flickr.com