NEM VOLT VÉLETLEN, HOGY SZINTE

Nem volt véletlen, hogy szinte
zokogva mondtam (és hátrálva tőled), hogy
szeret (ő, a harmadik), hogy ölelésedet

nem érzem többé, tudtam, és fájt is,
bár kíváncsiság volt részedről minden mostanában,
és mindkettőnknek (ezért is): izgató,

hogy elszállt az idő viszonyunk felett,
hogy pusztaságot hagyott maga után,
hogy az irántad érzett hálámat is kikezdte,

ok lett volna sírásra önmagában,
de hogy ő: szeret, ez kétségbe ejtett,
hogy élnem kell megint, és hogy élni akarok.

kép | Anna Margit: Önarckép medalionnal