GYORSUL, ELMOSÓDIK

A Deákra beszéltük meg.
Eszembe sem jutott más,
ha ő, akkor Deák, a metrónál.
Nem érdekel, ki miatt lett vége,
évekig agyaltam rajta,
most már csak látni akarom.

Megint a peronon várok.
Az új metrókocsik hangja más,
de induláskor ugyanúgy elmosódnak az arcok,
minden második felém néz,
tekintetük egybeolvad,
ahogy gyorsul a szerelvény,
elnyeli őket az alagút.

Száz arcot megnézek,
találgatom, milyen lesz az övé,
mennyit változott az illata,
a kézfején a bőr.
Mit mondok majd,
vagy várjam, hogy ő mondja?
Lehet, hogy rossz helyen várom,
vagy nem is ma van a találkozó?
Elment, mert nem ismert meg?
Vagy pont, hogy megismert?
Azt az arcomat látta,
ami a metróablakokban tükröződik?

Ez az ő járása, egyértelmű.
Siet felém komoly arccal,
céltudatos lendülettel.
Az illata nem változott.
A záródó ajtók közt
beugrik,
gyorsul,
elmosódik,
elnyeli az alagút.

kép | shutterstock.com