MAJMOK A KATEDRÁLISBAN
1993 tél
A szenteltvíztartó partján
öreg majmok gubbasztanak,
kezükben koponyák,
főtt kukorica,
szemükben régi
vitorlás bárkák indulnak
világfelfedező útra,
gyönyörű tájat keresnek
pálmával, tengerparttal,
hogy legyen új szemétlerakóhely,
kolostor, rulettbarlang,
az egyik majom
beletúr a sötétbe:
keresi a harangkötelet.
Sóhajtás fodrozza
a tenyérnyi medencét,
száll az ima, a szúnyog,
bukdosnak a szárcsák, a hitvilág,
a majmok keresik
a megfelelő imát,
az alkalmas szentszöveget,
illatozik boszorkányosan
a kígyó, csibor, kecskebéka,
a varázslatos szakácsművészet
és a bűnbocsánat,
a főzőkanálon zászló leng,
gyönyörű hímzés, megtestesülés,
kegyelmi kérvény
és óvatos hadüzenet,
a majmok dermedten nézik,
ahogy lobogtatja a szél.
Ha a főmajom vitorlát bont,
jelentkezem hajósinasnak,
tudok én is
néhány lóverseny-tippet,
varázsszót, imaszöveget,
mesterfogást, kenyérreceptet,
de ő bánatos szemmel,
kukorica szerényen,
banánpuha görbén
rám néz,
és a katedrális
színes üvegablakai alatt,
a kórusföljáró mellett,
mert ott van
a keresztelő medence,
egyedül útnak indul.
Kedvező a szél, a huzat,
a sekrestyeajtót nyitva hagyták.
Otthagy a parton sírva,
kezem tördelve,
a kormánylapát húzza a barázdát,
még látom messziről
a szőrt, a karmot,
a pipafüstöt, az orrvitorlát,
aztán pici fényes ponttá
zsugorodik a távolban,
fázom,
az orgona felől
felhők gyülekeznek,
vihar lesz,
jön a dagály,
morajlik a hullám.