Lányi András

AZ ALATTUK LAKÓ

1994 június

AZ ALATTUK LAKÓ

Álmában feljön. Rólunk álmodik. Azt álmodja, hogy szarral keni be az ágyunkat. Kicseréli a tükröket. Amikor felébredek — az ő álmában ébredek fel, érted —, azt hiszem, te engedted be, becsempészted a lakásba, és hogy ez minden éjjel így megy. Sírok, meséli, sikoltozni kezdek, te meg csodálkozol, elvégre megegyeztünk ebben, ne tegyek úgy, mintha nem tudnám, hogy ez itt a helyzet. Naponta hallgatom. Hogy rá gondolsz, amikor mellettem fekszel, így tudsz csak megkívánni. Mindig akkor hív, amikor nem vagy itthon. Ezt is pontosan tudja, mert figyel. Elváltoztatott hangon szól bele, de rögtön megismerem. Elmondom önnek egy álmomat — rendszerint ezzel indít. Az életben persze, tegeződtünk. Nem volt mindig ilyen. Együtt játszottunk valamikor az udvaron. De már rég nem beszélünk, nem is köszön. Disznóságokat terjeszt rólunk a házban. Hogy mi rontjuk el a liftet, manipulálunk a kukapénzzel, teleszórjuk a lépcsőházat szeméttel, amit azután neki kell eltakarítania. Névtelen leveleket dugdos a postaszekrényünkbe. Miért foglalkozik velünk, te érted ezt? Levittem azt a borvörös nyári ruhámat, a kuka mellé tettem, hogy majd elviszi valaki. A napokban látom, abban jár, majd szétreped a seggén, ki se tisztította, egyébként nem is lehet, hordja pecsétesen. Mindig az kellett neki, ami az enyém. Rettentően irigy volt már kisgyerek korában is. Irigyli, hogy felnőttem, mert ő valahogy nem tudott, hogy boldog a házasságunk, őt meg veri a férje és nem ad haza pénzt. Tetszem a férjének, ráadásul. Úgy pislog utánam, majd kiesik a szeme. Ez fáj neki.
böhöm nagy állat
Azt álmodta, mondja a telefonba, mihelyt a kapun kilépsz, hogy a férje, tudod, az a böhöm nagy állat dug engem fényes nappal a biciklitárolóban. Én meg sikoltozom az álmában, annyira jó nekem, amit csinál velem, de főleg az benne a jó, hogy neked végig kell nézned ezt, én kényszerítelek, hogy nézd. Na, ez mit jelent? Tudod mit, nem érdekel, nem vagyok kíváncsi az álmaira, csak ne telefonálna. Persze, legtöbbször azonnal leteszem, de akkor újra csenget, ha meg végighallgatom, pár napig béke van.

Állítólag nem tudnak tőlünk aludni, így kerültünk az álmaikba, ezért telefonálgat. Mert dobogunk. Éjszaka dobogunk. Idegenek csörtetnek keresztül a lakásunkon a legváratlanabb időpontokban. Ordítoznak, csapkodnak, és nekik ezt hallgatniuk kell. Mert kettesben már nem merünk megmaradni. Félünk, hogy kárt teszünk egymásban. Álmában egyszer kést talált az íróasztalomon, egy maláji tőrt, azt mondja. Te rajzolgattál az íróasztalodnál. Kígyóvermet, fegyenctelepet, amit szoktál szerinte, labirintust. Benne két egér, félőrültek a rengeteg áramütéstől, amit egy elmés szerkezet mér rájuk, a te találmányod, ezen dolgozol, ő úgy tudja. Ha keresztezik egymás útjait, zárnak az áramkörök. Ha nem, nem találnak kijáratot. Feltéve, hogy egyáltalán van kijárat. De mindegy is, mert beledöglenek, mielőtt megtanulnák, merre mehetnek, merre nem.

lanyi2
mindent hallanak
És nem elég, azt mondja, hogy marjuk, gyötörjük egymást — mi, akiknek ugye, a világon egymással a legjobb —, hogy ocsmányságokat üvöltözünk az éjszaka közepén, de ráadásul még mások előtt. Hogy én felébresztem a gyerekeket és kényszerítem őket, tanúskodjanak: ki az, aki foggal-körömmel védi őket, ha kell, ellened. Hogy mondják meg ők, de a szemedbe mondják, milyen anyjuk vagyok, és ne féljenek, mert nem fogsz bennünket megfélemlíteni, hiába próbálkozol. Máskor meg a szülőket rángatjuk ide. Szegény öregeknek töredelmesen be kell vallaniuk, hogyan nyomorítottak meg engem még gyerekkoromban, miért vagyok azóta is képtelen a jót jóval viszonozni. Azt mondja, ilyenkor aztán zeng tőlünk a ház. Vagy amikor ordítozom az apáddal; ne hazudozzon itt, addig úgysem engedjük el, amíg el nem árulja, miként formált belőled gyűlölködő, kicsinyes szörnyeteget a maga képére. De van úgy, hogy a szeretőidet hozod a nyakamra; hallgassam meg őket, miféle férfi vagy te. Én meg elhívom az én szeretőimet: tudd csak meg, hogy lángoltam, amíg volt kiért. Akkor ezek mind együtt, egymás szavába vágva, és mi még azt hazudjuk a tömbbizalminak, hogy kettesben vagyunk! Őket ugyan nem verjük át! Mert mindent hallanak. Mert nem lehet aludni tőlünk. Egyszer úgyis feljönnek, de tényleg, akkor majd megnézhetjük, mi lesz.

Elterjesztette a lakók között, hogy itt járt a múltkor egy öregasszony, hosszan csöngetett, te meg elbújtál a fürdőszobába, annyira féltél. Ő mindjárt megismerte, hogy az anyád. Nem szóltam közbe, hogy már nem él szegény, mondom, soha nem szerzem meg neki azt az örömet, hogy beleszólok. Azt mondja, azért nem engedted be anyádat a lakásba, mert tudod, hogy titokban ellened szövetkezik velem. Tanácsokkal lát el, hogyan büntesselek, gyötörjelek, amiért soha nem fogadtál szót neki; hogyan törjem meg a makacs elbizakodottságodat, az anyád szerinte ezt akarja. Persze, hogy nem az anyád. Az ő aberrált, piszkos fantáziája. Tönkre akarja tenni a házasságunkat, ez világos, ezért telefonálgat. Beteg. Belebetegedett abba, hogy mi ennyire boldogok vagyunk egymással, egyszerűen nem képes elviselni.
mit képzelünk?
Az a mániája, hogy lenézzük. Lenézzük? Alig látjuk. Épp ez az, szerinte levegőnek veszem, pedig valamikor egy lélek, egy test voltunk. Na, meg a férje is, hát elfelejtettük, mennyit izzadt miattunk? Hogy segített, amikor átköltöztél ide, hány munkaórát töltött idefenn az a beteg ember, mert te nem értesz semmihez, ami a ház körül kellene. Tudtad, hogy beteg? Vagy azt hittük talán, hogy ki van fizetve, azzal kész is? Mert szerinte pénzzel ezt nem lehet. Az ő férjének a dereka akkor roppant meg, amikor nekünk dolgozott, miattunk kellett leszázalékoltatnia magát. Mi meg itt fölényeskedünk. Mire fel játsszuk előttük az előkelő párt, kérdezte rikácsolva, és már a hangját se változtatta el. Nekik is ugyanúgy megvan mindenük, mint nekünk, mit képzelünk? A lakásuk ugyanúgy van berendezve, ugyanoda tették a fikuszt, a fotelt, a tévét, a gyerekágyat.

lanyi1

Igen, csak nála minden ócska. Hasonlít, ez tény. Olyan a lakása, mint egy rágalom, amit rólam terjesztenek. Mert nála minden csupa kosz. Félsz, hogy odaragadsz, ha leülsz. Ha lefekszel vele, csúnya betegségeket kapsz tőle. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek: ne mászkálj feszes sortban az udvaron. Egyszer be fog hívni magához. Ugyanazt a kölnit használja, ugyanazt a rúzst. Mindenből ugyanaz kell neki. Le fog veled feküdni, amikor nincs otthon a férje, az a böhöm nagy állat. És ami a legrémesebb, utána el fog mondani engem mindennek. Hogy irigylem őt és aljas történeteket találok ki róla. Hogy telefonálgatok. Hogy róla álmodom. Álmomban lejárok. Kést találok az íróasztalán. Szarral kenem be az ágyát. Kicserélem a szobájában a tükröket.

kép | fotoblur.com