Novotny Gergely

KOLDUSJELENET

Egy meg nem írt Csontváry-drámából [1990 tavasz]

KOLDUSJELENET

(Rongyos koldus ül a kapualjban. Szakszerű felszerelés: egyik oldalán koldusbot, másikon foltozott, ócska tarisznya, előtte kéregető kalap. A bevezető tirádát monoton, jól begyakorolt siránkozással kezdi.)

KOLDUS Alamizsnát a szegény szerencsétlen hadirokkantnak. Alamizsnát a szegény szerencsétlennek. Könyörüljenek rajtam. Csak néhány krajcárral segítsék a szegény nyomorultat, a szegény elesettet.

(Csontváry lassan bejön és megáll a koldussal szemben, háttal a nézőtérnek. Külseje kopott, de rendezett, hosszú köpeny, nagy karimájú kalap. Mozdulatlanul áll, mint egy madárijesztő.)

KOLDUS Alamizsnát a szegény szerencsétlennek. Alamizsnát… tessék … tessék csak … ide a hadirokkantnak. Ide a kalapba méltóztassék dobni, ha akar valamit adni a szegénynek. Ha van magában valami részvét, adakozzék a szegény szerencsétlennek.

(A koldust megriasztja a mozdulatlan alak, kezdetben magyarázóan, majd gyanakodva és ijedten folytatja.)

KOLDUS Csak nézzen, nézzen. Szomorú, nagyon is szomorú, hogy itt kell szegény embernek kuporognia a lépcsőn és a jobb módúak irgalmára hagyatkoznia. Ezt csak akkor tudja megtenni az ember, mikor mindennek vége. Lecsúsztam … csak ilyen helyzetben fordul az ember egy könyörtelen fajta könyörületéhez … Nem igaz? Mikor nincs más, hogy életben tartsa … enni akar és ruhába burkolózni… Azt hiszi, én nem dolgoztam? De, dolgoztam, amíg tudtam. Amíg lehetett. Amíg bírtam. Ne tessék úgy nézni engem. Nem tudom, mit néz rajtam. Különben sem akartam itt maradni, mert ez itt nem jó hely. Nem mintha tilos lenne. Tudom én kérem, mi a tilos és a nem tilos. Én benn voltam az elöljáróságon. Bementem, ahova tartozik. Mert ugye tisztában vagyok kérem azzal, hogy van tilos meg nem tilos, van engedély meg ügyosztály, pecsét, tisztában vagyok én kérem ezekkel. Ugye ott van kérem a telekkönyv meg a kereskedelmi ügyek meg a halálozás, születés, ugye, ki van írva az ajtóra, meg a népjólét, a kilakoltatások, tudom, hogy ott rend van, és én ahhoz tartom magam. Utánajártam, hogy kinek szabad és kinek nem szabad koldulnia. Kérem, én benn voltam, igazolhatnak is engem, mert szabályosan jártam el, én kérem mindig a szabályok között maradok, nem léptem át a rendelkezéseket. Nem hiszi? 9-es ajtó. Mecsekné, vagy Macskáné, ilyen szép magyar neve volt. Rá tartozik, és engedélyezte. Megmutassam a papírjaimat? Azt akarja, hogy ezzel a reszkető kezemmel kotorásszam ki a papírokat? Azt akarja, hogy menjek el? Mért nem szól egy szót sem?

CSONTVÁRY Süt a nap.

KOLDUS (zavartan; fogalma sincs, hogy hányadán áll ezzel az alakkal) Az kérem. Süt. Mindenkire. Vagyis arra, aki kimegy a napra. Mert aki nem megy ki, vagy aki nem mehet ki, arra nem süt. Nem igaz?

CSONTVÁRY A szobámba sohasem süt be a nap. Most pedig a hátamban érzem a fény melegét. Nehezen mozdulok, hogy bemenjek ezen a sötét kapun.

KOLDUS Miért akar bemenni? Keres valakit?

CSONTVÁRY Itt lakom.

KOLDUS (megnyugodva) Ejnye. Nem gondoltam volna. Azt hittem, valami ellenőr. Komolyan mondja, hogy be akar menni? Már megijedtem magától, hogy valami felügyelő. Tőlem állhat itt, ha szereti süttetni a hátát a nappal. Ajándék ez a jó kis napsütés. Ilyen időkben.

CSONTVÁRY A nap … nagylelkűen sugároz ránk és a … fölösleges beszédekre. A fölösleges emberekre, erre a piszkos útra és erre a … megzavarodott világra.

KOLDUS Ez az. Örüljünk neki. Üljön ide mellém, ha napozni akar. Leterítek egy újságpapírt. Ha nem szégyenli. Majd elveszem innen a kalapomat. Úgyis rosszul megy az üzlet. Van pénze?

CSONTVÁRY (a festő lassan előrefordul, szembe a nappal és a közönséggel. Félig lehunyt szemmel sütkérezik.) Nincs.

(A koldus először óvatosan tapogatja Csontváry ruháját, vizsgálgatja a minőségét. Csontváry mozdulatára először ijedten visszahúzódik, de ahogy észreveszi, hogy az egyáltalán nem törődik vele, egyre szemtelenebb lesz, és könyékig turkál a festő zsebeiben.)

KOLDUS Elég baj, hogy nincs pénze. Pedig maga nem látszik koldusnak. Messziről olyan jobb módú madárijesztőnek nézné az ember. Ne haragudjon, nem akarom megsérteni. Azt mondanám, úri madárijesztő.

CSONTVÁRY A napot nem érintik az ostoba beszédek. Süt, melegít és nem piszkítja be a ragyogását sem a nyomor, sem a butaság.

KOLDUS Fogadjunk, hogy maga már jobb napokat is látott. Rossz a szemem, meg aztán rájátszom még a rossz szememre, de azért figyelek. Nekem szimatom van. A szagáról megismerem.

CSONTVÁRY Hogyan süt le a nap a rondaságainkra. Azt figyelje. A maga koszos, szőrös arcán hogy játszik a napfény. Meleg vörösek és sárgák babrálnak végig a rongyokon. Azt figyelje. Ott a pocsolyában, ni. Tudja, milyen hasznos az a pocsolya? És most ragyog, mint a drágakő. Felejtse el a koldustaktikát és figyeljen. (Csontváry elmerül a napfény élvezetében, és lassan leereszkedik az aláigazított papírra.)

KOLDUS Maga sem lát. Behunyta a szemét.

CSONTVÁRY Hunyt szemmel rózsaszín és zöld karikákat nézek. Nézem a színeket, és hallgatom a kocsizörgést, a kutyavonítást. Megkérdezem, hogy miért pocsékoltad el így az életedet?

KOLDUS Mit pocsékoltam?

CSONTVÁRY Mivel töltötted el az idődet? Mire használtad az energiáidat? Mit láttál abból a panorámából, melyet a mindennapok eléd raktak?

KOLDUS (mind jobban belemelegszik Csontváry zsebeinek kiforgatásába.) Élek. Megvagyok. Fennmaradtam. Sok embert túléltem. Nálam sokkal okosabbakat is. Vékony ez a ruha. Nem fázik?

CSONTVÁRY Furcsa. Mikor a világ összeomlik és elfolyik a visszahozhatatlan élet, az ember, mintha minden a legnagyobb rendben menne, fölösleges apróságokkal foglalkozik.

KOLDUS Te meg mit tartasz a zsebedben?

CSONTVÁRY Azt kérdezi, hogy mi van a zsebemben, hogy milyen a ruhám anyaga, miközben alig van már idő, hogy fölmérjük a végtelen távolságokat.

KOLDUS Kicsit följebb a karokat. Ez az én távolságom, meg a tetvek, melyeket este összefogdosok. Aha. Itt van valami.

CSONTVÁRY Csak aki elfecsérelte az idejét, az foglalkozik véges távolságokkal. Akik eltévedtek, azokat kötik le a köznapi apróságok.

KOLDUS Jól mondod. Tetszik, ahogy mondod. Marhaság, de nekem tetszik. Napozz és beszélj. Szerintem is csak a lényeg a fontos: enni, emészteni, életben maradni. A többi süket duma. Megiszom a magam pálinkáját este, miközben a tetveket szedegetem, és elégedetten mondhatom: még egy napot nyertem.

CSONTVÁRY Furcsa. Ilyen süketek között éltem mindig. Hiába irányítottam a figyelmüket a hajnal és az alkony tiszta színeire, hiába említettem az anyagban rejlő végtelen energiákat, hiába rajzoltam, festettem, kiáltottam, a távlatok megértéséhez nem volt érzékük. Füstöltek, rágcsáltak, szenvedtek, és nem tudták, hogy miféle grandiózus színjáték résztvevői.

KOLDUS Riózus, riózus, grandiózus a szilvamagokkal a zsebedben. A lerágott kukoricacsutkával meg a végtelennel.

CSONTVÁRY Nem volt fogalmuk, hogy milyen ősi energiák rejlenek bennünk, hogy ez a táj, ez a föld, ez az utca hogyan sugározza a teremtés és a világegyetem belső lényegét, még a felvilágosítást sem hallották meg. Az érthető ábrázolás és a tiszta hang nem mondott nekik semmit.

KOLDUS Hiába akarsz jót, öregem, sosem fognak rád hallgatni. Ezt már megszokhattad volna. És tudod, miért nem?

CSONTVÁRY Újjá kell születni a fényben és a megmaradó értékekben.

KOLDUS Sok a duma. És a legtöbb szemenszedett hazugság, és már senki sem tudja, hogy hogyan állnak a dolgok. Így aztán minden beszéd elvesztette a hitelét.

CSONTVÁRY Pedig én megmutattam. Hiszen rajtunk keresztül tud időnként megszólalni ez a kíméletlenül maga dolgát végző univerzum.

KOLDUS Nálad nincs semmi. Minden zsebed üres. Mit beszélsz nekem itt végtelenről? Szegényebb vagy, mint én. Te lecsúsztál.

CSONTVÁRY Nézd meg, hogy sietnek az emberek, Cipekednek. Azt hiszik, hogy a legfontosabb dolgaikat intézik. Így aztán fuccsba megy az üdvözülés, a megváltás elmarad.

KOLDUS Mondok én neked valamit. (Előveszi a tarisznyáját.) Itt a megváltás. Eszünk. Hús, kenyér, hagyma, szalonna, egy kis sütemény. Iszol? Én is meg tudom mondani, hogy mivel kell foglalkozni.

CSONTVÁRY Mikor Galileit elítélték, a vörös képű főpapok úgy gondolták, hogy jól megmondták neki. A tudós lecsúszott, vége a karrierjének. Mit jelent ez?

KOLDUS Fogalmam sincs (teli szájjal), de nem is érdekel. Együnk. A legjobb helyről hozom. Nekem elhiheted.

CSONTVÁRY Azt jelenti, hogy a megváltás elmaradt? Vagy talán azt jelenti, hogy az üdvözülést hatályon kívül helyezték?

KOLDUS Vegyél még (teli szájjal). Bátran. Furcsán mondod, de nekem tetszik. Valahogy hat rám. Megfog ez a sok marhaság, amit itt összehordasz. Csak egyél. Ne szégyelld magad. A fontos, hogy megmaradjunk, aztán jöhet a hülyéskedés.

CSONTVÁRY Nem a megváltás maradt el, és nem az üdvözülés vált időszerűtlenné. Hanem … visszautasították. Nem fogadták el.

KOLDUS Azért nem kell haragudni. Azt sem tudták, miről van szó. Kimentek egy kis krimit nézni, díszpompában a bíróság, fényes fegyverek, akasztás, korbácsolás, sortűz, látványosság. Aztán hazamentek vacsorázni. Egyél. Szalonna, hagyma, itt van, ni. Vágj magadnak.

CSONTVÁRY Megváltották a világot. Többször is. De nem fogadta el.

KOLDUS Fogadd el, na. Egyél. Hadd a fenébe azt az üdvösséget. Vannak, akik jól élnek az ilyen megváltásból, de azok nem mi vagyunk. Süt a nap, eszünk, ez a mi üdvösségünk. Egészségedre.

CSONTVÁRY Amit adtam, nem fogadták el. Amit mondtam, nem értették. A közvetítés náluk szakadt meg. Sajnálattal közölhetem, hogy küldetésemet teljesítettem, de nem fogadtak. Kizártak. Dolgomat bevégeztem, a fényre és az energiára felhívtam a figyelmet, de elzárkóztak. Visszavonulok a utolsó jelentéstételre.

(Csontváry elindul fölfelé a lépcsőn és eltűnik a kapu alatt.)

KOLDUS Szegény ember. (A koldus csomagol.) Én láttam vendégül (nevetgél). Mint egy lezüllött Isten. Aztán … felballag a lépcsőn az égbe … Kérjük … áldásodat.

kép | Csontváry Kosztka Tivadar művei