Faragó Ferenc

KÉT FA KÉT PÜLOSZBÓL

1992 tavasz

KÉT FA KÉT PÜLOSZBÓL

1. Olea europaea

Olajfára bukkanni Messzénia közepén, ez nem tartozik a különösen ritka, égi szerencse adta találkozások közé. Van itt olajfa ezerszám, az egyetlen kultúrnövény, mely boglyas üstökével zöldre pettyezi a sárgára égett földeket.

Ez a püloszi — nesztori püloszi — olajfa egészen más, mint az összes többi. Nem mintha kivételes olajfa lenne. Az ember minél délebbre megy, a fák annál inkább különböznek, olajfából pedig nincsen két egyforma. Ki tudna viszont különbséget tenni az út mellé ültetett alföldi jegenyék vagy a Tátra fenyői között? Az egyik olyan, mint a másik.

egyhangú szimmetria

Északon unatkoznak a fák, a fenyvesek alja hideg és sötét, a hegyoldalakon a növekedés egyhangú szimmetriája zsarnokol. Minden rügy, minden íz, minden levél, minden ág ugyanaz. A fenyők nyomasztó, zárt hadoszlopban állnak, hogy a kevés fény alattuk még kevesebb legyen. Közben hamis délcegségükkel azt hirdetik, hogy az igazi dicsőség égig érni, hajtásujjal a felhőket karcolászni.

Az olajfa nem ér az égig.

Ez az olajfa a nesztori Pülosz romjai előtt áll, szemben a délre tekintő bejárattal, az alant elterülő olajliget előretolt bástyájaként. Faősei — mint ahogy az egykor porig égett palotában talált olajoskorsók mutatják — már régóta teljesítenek erre szolgálatot. De olyan olajfa, mint ő, olyan erős és bőtermő, olyan árnyat adó és olyan görcsbe csavarodó még nem volt sohasem. Ez mind ő, csak ő, egyedül az ég kék táblája ugyanaz.

Hindrik Sijens, flickr.com

Ha az olajfára tekint az ember, legkevésbé ez a szó jut eszébe: haszonnövény. Az a haszon, hogy van, termése csak hála azért, hogy lehetett. Neki teremni amúgy sem valami eszeveszett és kényszerű erőpróba, nem kell hozzá a trágya ajzószere, az eső doppingja. Végtelen gazdagságából oszt olajos filléreket. Minek is kuporgatna? Hova? Mire? Nagyon jól tudja, hogy a gyűjtögetés nem kamatozó tevékenység. A gyűjtögetésnek úgyis az a vége, hogy elfogy minden. Gyűjtögessen a madárfészkes fenyő, a jegenye.

Igen valószínűtlen, hogy élő ember járt már valaha is fenyőligetben, cseresznyeligetben vagy barackligetben. Ha meg is próbálta, kénytelen-kelletlen elvétette a célt, és fenyvesbe, cseresznyésbe vagy barackosba jutott. Ugyanígy nem járhatott senki olajfásban. Olajfás nem létezik, mint ahogy szőlős sincsen. Csak szőlő van és olajliget. Ahol két olajfa áll egymás mellett, az már nem tud más lenni, mint olajliget. Az olajliget nem egyszerűen hevenyészetten elhelyezett fák szellős együttese.

pehelysúlyú, csillogó álmok

Aki aludt már olajfák összesimuló, könnyű árnyékában, az tudja, mi az olajliget. Pehelysúlyú, csillogó álmok szállnak az ember fejére a délutáni ragyogásban, a finom széltől az árnyék ide-oda libben; álom és ébrenlét olajos összecsusszanása ez, nem álom és nem is ébrenlét. A fügefa alatt szirupos és ragadós az álom, itt oldott és illanó.

Az olajfa az égig ér.

 

2. Platanus acerifolia

Új-Püloszban, a nesztoritól délre található „Pülosz Neá”-ban van ez a hatalmas platánfa. Alatta békén elférnek négy kávéház székei és asztalai. Ha népesebb társaság érkezik, előfordul, hogy egyik részük az egyik, másik részük a másik kávéház asztalához ül, mert így kényelmesebb. Az eltérő színűre festett székek között nincsen éles határvonal: ugyanaz a korona borul föléjük.

Ha ez a fa nem volna itt, nem élnének meg a kávéházak. Ki lenne az a bolond, aki kiülne a tűző napra? Persze ez puszta játék a képzelettel, hiszen ha a platán nem volna, lenne helyette egy másik, egy ugyanilyen. A városka főterén hatalmas fának kell lennie, mely árnyékot ad, amely alatt hűsölni lehet. Minek különben a főtér? Minek a város, ha nincs egy árnyas hely, ahol le lehet ülni egy kávé vagy egy sör mellé?

Ez a fa sokkal fontosabb, mint a házak. Egy házat le lehet rombolni és fel lehet építeni máshol, de egy ekkora platánt nem lehet átplántálni. Tudják is ezt a kávésok, és ezért a fát közösen gondozzák. A bibliai vastagságú, vízszintesen futó ágakat erős kötéllel rögzítették a fa sudarához, alulról pedig rendszeresen nyírják, hogy a pincér még felemelt tálcával is elférjen alatta, az üvegekkel, csészékkel épp csak súrolva a faleveleket.

PROXevi V, flickr.com

Ha az idegen elvetődik Új-Püloszba, megáll a főtéren és megpillantja — nem lehet nem megpillantani — ezt a platánfát, mindjárt úgy érzi, hogy nem elég messziről nézni. Valóban egy fa? És mitől ilyen egyenes az alja? Közelebb kell mennie, be kell bújnia a fa alá, hogy minderről meggyőződjön. Odamegy, megérinti a törzset, elcsodálkozik a kifeszített köteleken. Elnézné még hosszú perceken át, de a háta mögött a pincér már húz is ki neki egy széket, hát leül, hogy jobban szemügyre vegye a tüneményt. Hosszú, habos kávét rendel, de ekkor már nem a fát nézi, hanem ül egy kávéházban, melynek mennyezete lombkorona. Onnan egészen úgy tűnik, hogy a leleményes kávésok telepítették a fát pontosan középre, hogy kényelmesen elférjenek mind a négyen.

Lehet, hogy nem is téved olyan nagyot, hiszen ezek a görögök vannak olyan arcátlanul ráérősek, hogy a napernyők fedezéke alól kivárják, amíg a ceruzás fácskából platán-matuzsálemet rajzol fejük fölé a tenger idő.

Vártak már eddig is eleget.

felső kép | Patarika, flickr.com