VERSES PUBLICISZTIKA: HÓ, HAL, SUGÁR
1994 február
Mint a tél szutykos liliomai,
a városi kövekre kenve, fagyva,
foltokban még itt virít a hó;
jó takarónk se volt; a holt
hajnali hideg üvegén át fut
szemem filmezőjéből vissza,
ahogy rájátszom a papírra, fut
a tinta, mintha tudná: még mire
vagy kire; fonákra? színre sem.
Verébcsicsergés csöndet kapirgál.
Formában vagyok. Versben-e? Vagyunk.
Forgatnak nedvek, spirálok; agyam.
A masszából buzgón merek, elvégzem,
tétem megteszem-iszom, s látom:
alaki kegyelemben ég kommentárom,
valaki vezet, peng a lant, s alant
a hang sötéten: ,,az falt fel
s ma is az fal, ég alattad a magyar
aszfalt”, s hánytorognak árnyai.
Ez a választékos liliom tegnapi.
A rögzítési hajlam hány millió éves?
Hogy haladjunk, elég lesz annyi:
a hó sem fedte el, ami most szemér-
metlenül kitetszik. Eső szemerkél.
Fölenged lassan. Jön a zöld, a hő.
A citromfa nő, az ablakos sarokban
virágzik s reggelre levelet ejt;
erre játszom, ide rejtem rímeit:
ablaküvegre karcolt halak talán
a hangok, csillámló képtelenség.
Átszúr a ködön báva sugár.