G. István László

A VIGÉC

1994 szeptember

A VIGÉC

A lépcsőfordulónál félrehívott.
Nem emlékszem, csak a szélzúgásra.
Ott állt a huzatban, magyarázott.
Nem emlékszem, csak hogy belénk botlanak.
És járt a szája. Valami ,,megéri nekem is jó”.
Nem emlékszem, csak a piszkos sarokra.
Savanyú volt a bőre. Alig mosolygott.
Nem emlékszem, csak folyékony hangjára.
„Ne félj a kezemtől, jó erős.
Vedd hasznát, nesze, vedd hasznát.
Ne félj, hogy nem látsz a szemem közé.
Úgyis csak fehér, mindenütt fehér.
Ne félj, hogy pengének látod a szájam.
Amit elvág, nem forr be, sose forr be.
Zsíros hajamtól ne félj, gyerek
Takaró lesz jobb napokra, a család hátán.”

kép | Jaku Arias, unsplash.com